Természetesen nem 2015-ben érkeztek először menekültek a Közel-Keletről, de a tengeren és szárazföldön meginduló tömeg ekkor érte el azt a létszámot, amikor jószerivel az egész kontinensen érzékelhető súlyos problémaként jelentek meg.
A menekültválság előtti öt évre és annak főszereplőire szinte nem is emlékezünk már: Silvio Berlusconi, aki olasz mércével rekordidőt töltött a miniszterelnöki székben, 2011-ben mondott le, XVI. Benedek pápa 2013-ban, a Franco tábornok uralmát felváltó I. János spanyol király pedig 2014-ben. Rég elült már a második világháború utáni időszak legnagyobb területi revíziója, a Krím-félsziget 2014-ben Oroszországhoz csatolása miatt kitört nemzetközi viszály is. Elfeledkeztünk a média által az évszázad eseményeként propagált arab tavasz eufóriájáról, ami olyan vezetőket söpört el, mint Muammar Kadhafi és Hoszni Mubarak. Nem véletlen, hogy ma már senki nem beszél a „Twitter-forradalomról”, hiszen ennek nyomában alakult ki az egész évtizedet végigkísérő szíriai polgárháború, és tört rá az Iszlám Állam villámcsapásszerű rémuralma a Közel-Keletre. De a migránshullám nem elsősorban a térséget sújtó két csapás miatt indult meg Európa felé. Az áldozatok nagy többségének erre nem volt lehetősége, ők ha túlélték a harcokat és a terrort, akkor legfeljebb a szomszédos országokba menekülhettek. Ma még nem tisztázott egyértelműen, hogy kik és milyen célból indítottak útnak közel kétmillió embert 2015-ben, hogy azok bejussanak az Európai Unió területére.
Megérkezésük azonban felforgatta nemcsak a német, osztrák vagy skandináv települések békéjét, hanem új alapokra helyezte az európai politikát is. Angela Merkel befogadó üzenete, a Willkommen azonnal eljutott a Közel-Keletre, és újabb menekülthullámokat gerjesztett. A korábban lassan, de biztosan előrearaszolgató uniós integrációval szemben hirtelen ellenállás támadt: a britek 2016-ban a Brexit-népszavazással üzenték, hogy nem kérnek a nemzetek feletti struktúrából; a közép-európai országok a magyar példát követve nemet mondtak a kötelező betelepítési kvótákra, és szinte minden országban megerősödtek a szuverenista nemzeti pártok és mozgalmak. A politikai fordulatot baloldalról a szélsőjobb előretöréseként, iszlamofóbiaként és populizmusként értékelték, míg a másik tábor azt kutatta, kik állnak a migránsválság kirobbanása mögött, és kiknek áll érdekében a káosz fenntartása.
2020.01.03. (XXIV/01)
