Mi történt a választás óta? Lezajlottak a pártok konzultációi az államelnökkel, és miután az 58 képviselőből álló jobboldali blokkal szemben – benne a választásokon legnagyobb támogatást szerzett Likuddal – minden más párt Benny Gantzot ajánlotta miniszterelnöknek, így Reuvén Rivlin őt kérte fel első körben a kormányalakításra. Miután megkapta a mandátumot, Gantz azonnal elutasította Netanjahu javaslatát, miszerint a járványügyi világhelyzetre tekintettel alakítsanak 6 hónapra szóló, széles körű nemzeti szükségkormányt. „Ha majd elmúlik a baj, akkor folytassuk tovább innen a politikai vitát” – üzente a miniszterelnök, aki még egy javaslatot megfogalmazott, miszerint nagykoalíciós kormányt is alakíthatnak, amelyben két évig ő, majd két évre Gantz töltené be a miniszterelnöki tisztet. Benny Gantz azonban ehelyett egyértelművé tette, hogy bármilyen is a kormány, azt csak Netanjahu nélkül tudja elképzelni. Ezért olyan kisebbségi kormányt szeretne megalakítani, amely ugyan csak legfeljebb 47 mandátummal rendelkezik, de kívülről élvezi az Egyesült Arab Lista támogatását.
Gantzék előre eltökélték, hogy bármekkora kárral is jár a politika játszadozás a járvány közepette, végigviszik a Netanjahu-ellenes puccsot.
Tud-e Benny Gantz kisebbségi kormányt alakítani? Matematikai szempontból igen, még akkor is, ha a Kék-Fehér párt 2 képviselője leszögezte, hogy nem hajlandók megszavazni egy olyan kormányt, amelyet az Izrael létezéshez való jogát tagadó képviselők is támogatnak. Emellett egy harmadik képviselő – David Levy volt likudos külügyminiszter lánya, aki egy kis baloldali párt vezetőjeként jutott be a kneszetbe – is jelezte, hogy ellenzi a kisebbségi kormány megalakítását. Amennyiben ez a három képviselő tartózkodik a kormányról döntő bizalmi szavazáson, akkor Benny Gantznak – az arabok külső támogatása mellett – még mindig megvan a hajszálnyi, 59-58 arányú többsége. (Ha viszont a háromból akár csak az egyik képviselő is inkább Netanjahu mellett szavaz, akkor ez a forgatókönyv lehetetlenné válik.) Kormányzási szempontból ez egy rendkívül törékeny, és egymással éles ellentétben lévő pártokból álló koalíció lenne, de Gantznak ahhoz elég lenne, hogy elérje politikai életcélját: megbuktassa Netanjahut. Utána nyilván abban bízik, hogy a jobboldali blokkból lesznek pártok vagy képviselők, akik csatlakoznak hozzá, így kiválthatóvá válik az arabok támogatása.