Átlépte a kétmilliót a koronavírussal megfertőzött emberek száma a John Hopkins Egyetem
hivatalos adatai szerint. Ebből Magyarországon eddig 1579 esetet azonosítottak be. A halottak száma világszinten meghaladja a 130 ezer főt.
New York városában korrigálták a halálos áldozatok számát, így az
óriásit ugorva 10 ezer fölé emelkedett. Bill de Blasio polgármester arról tájékoztatott, hogy azért volt valótlanul alacsony az eddigi szám, mert a saját házukban és az idősotthonokban elhunytakat, megfelelő teszt híján eddig nem sorolták a vírus áldozatai közé (ez kb. 3700 főt jelent). A városban kötelezővé tették a maszk viselését is.
A WHO és az azt második legnagyobb mértékben pénzelő Bill Gates is kritikával illette Donald Trump amerikai elnököt, miután arról döntött, hogy felfüggeszte az Egészségügyi Világszervezetnek folyósított nagy arányú amerikai támogatást.
A WHO felelősségéről és a szervezetet ért vádakról a Hetek pénteken megjelenő lapszámában olvashat.
Németországban, hasonlóan több más európai országhoz, lassan
elkezdi feloldani a szigorú korlátozásait. Május elejétől az iskolák nyílnak meg a végzős diákok számára, több bolt már április végétől ismét üzemelhet.
Szerda éjfélkor jár le Benny Gantz kormányalakítási mandátuma Izraelben, ám úgy tűnik a nagykoalíciós tárgyalások nem járnak sikerrel. A mandátum ezt követően 3 hétre a kneszetre száll, amelyben a képviselők többségi szavazással dönthetnek arról, kit bíznának meg kormányalakítással. A harmadik forgatókönyv azonban a legvalószínűbb: jön a negyedik választás az országban.
Az Apple és a Google közös erővel vennék ki a részüket a járvány elleni küzdelemből. Olyan mobilappot
fejlesztenének, ami minden eszközre egyaránt jó és kiválóan alkalmazható az úgynevezett kontakt-kutatásra, a fertőzések felderítésére. (Az Apple mind e mellett piacra dob egy olcsóbb Iphone szériát - amit akár péntektől elő lehet rendelni.)
Veiszer Alinda az ATV-nél
folytatja. A csatorna bejelentése szerint jövő héttől a Start című műsorban lesz látható a korábban a HírTV-n képernyőn levő műsorvezetőt.
Otthon is lehetőségük van nyelvvizsgát tenni a diákoknak. A kormányrendelet értelmében lehetővé válik az online vizsgázás, így többletpontokhoz is juthatnak a felvételizők -
tájékoztatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A hetek.hu-ról ajánljuk:
Meglepő módon az Economist 2019-es évindító számának
címlapján szerepel a tobzoska nevű állat is, amely mint ma már tudjuk, vélhetően hordozhatta azt a koronavírust, ami a jelenlegi világjárványért felel. Ez azonban inkább véletlen, mintsem tudatos lépés volt a szerkesztők részéről.
(A nyitókép forrása: Pixabay/Owantana)
---
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő nálunk a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.