Az IKEA már nem csak összeszerelhető bútorokat és egy családias életstílust árul, hanem komoly ideológiát is: a lehető összes alkalmat megragadva népszerűsíti a genderideológiát különféle eszközökkel. Most május 17-ére is készülnek, ami - bár ezt mindenki biztosan jól tudja - a homofóbia, transzfóbia és a bifóbia elleni világnap, az ikonikus kék szatyrukat cserélik le, a 444 által csak "dögösnek" titulált szivárványos szatyorra.
A hírek szerint lehet majd az eredetit is kapni a szivárványos mellett, így nem muszáj minden gyanútlan vásárlónak kényszerből hóna alá csapni egy méter műanyagnyi ideológiát. A bevételből a cég "krízishelyzetben levő LMBT személyeket fog támogatni".
"Ez nem táska, ez állásfoglalás" - állítja az IKEA.
A cég nagyon is komolyan veszi ezt az állásfoglalást, tavaly történt például, hogy egy lengyel alkalmazottjukat azért rúgták ki, mert a közösségi oldalon a Bibliából vett idézettel fejezte ki, hogy őt bútort eladni vették fel a céghez, és elhatárolódott annak genderügyben tett állásfoglalásától. A cég akkor azzal érvelt, hogy a többi alkalmazottat sértette méltóságában az érintett dolgozójuk, ezért kellett megválniuk tőle. A döntés kormányzati szinteken is komoly vihart kavart annak diszkriminatív jellege miatt.
---
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.