A Csernák család. Szeptember végén a sátrak még állnak Fotó: Vörös Szilárd
Az emberek azt mondják, a lelki kár legalább akkora, mint az anyagi.
Emlékeztetőül: Az akkor már elöntött Tarpa és Tivadar falvak között, 2001. március 6-án kedden délután fél kettőkor átszakadt a gát. Másnap délelőtt a Tákos déli felén álló otthonokat, aztán a falu északi részét kezdte áztatni a víz. A különbség abban állt, hogy a falu egyik oldalán viszonylag lassan, de biztosan emelkedett a vízszint, míg a töltés gyanánt szolgáló úton átbukva, erős sodrással érkezett a másik oldalra, értsd: letépte a kertkaput.
Tákos, 2001. március 11. vasárnap
A tákosi polgármesteri hivatal szabálytalan móló két kikötővel. Udvarán tábori konyhát építenek fel. Tatai honvédek, szigetvári polgárvédelmisek, pesti barlangászok, szomszédos, még el nem öntött falvak lakói dolgoznak. Aznap éjjel, Tákosról hazafelé az autóban hallom a hírekben, hogy Pintér Sándor belügyminiszter azt mondotta Vásárosnaményban, hogy az árvízben összedőlt házak nyáron már mindenütt állni fognak. Nem biztos, hogy azon a helyen, ahol eddig, de fel fognak épülni. Úgy legyen. S mivel a munkásbuszban kívülem még tizennégyen ültek – mindannyian láttuk mit végzett a Tisza –, latolgatni kezdtük:
– Szerinted nyárig tényleg felépülnek?
– Nyárig nincs elég idő – válaszoltam –, csak Tákoson legalább kétszáz ház van. De már önmagában az is bíztató, hogy ki merik jelenteni azt, hogy a házak állni fognak.
– De hát ezt nem azért mondják, mert politikusok és a helyzet így kívánja? – kérdezték.
– De – válaszoltam –, és azért mert politikusok, nem kőművesek. De mindegy miért mondják, csak úgy legyen. Az se baj, ha nem nyárra, de legalább októberre felépül a Bereg. Mert ha a fűtési szezonig állnak az új házak, az sem lesz kis teljesítmény ettől az országtól.
– És mi lesz az ukránokkal jövő télen odaát?
– Abba jobb nem is belegondolni. De ha mégis bele akartok gondolni, ajánlom az Európa hátsó udvara cím? Moldovát.
Akkor még a falu víz alá került feléből egy patakmedren zúgott a sokat emlegetett "Beregi-öblözet" és Tákos északi felébe a víz. Olyan félelmetes erővel, mint Tákos és Namény között az átvágott 41-es úton. A meder mellett szép kis ház áll. Tavaly építette Kacsora Béla buszvezető és postai tisztviselő felesége. Éppen úgy, ahogy minden magyar állampolgár építene: munkahely mellé még egy almáskert, spórolás, kölcsön. Hát ezt kell körberakni zsákkal. Jön a billencs, homokot hoz. Félig, de inkább csak harmadig rakjuk a zsákokat. Mikor elég összegyűl, akkor az a beregdaróci ember akkurátusan rakni kezdi.
Tákos, 2001. szeptember 23. vasárnap
Tákos utcáin utoljára csónakon közlekedtem. Mikor beérek, eláll a lélegzetem. Hasonló, de nem egyforma házak sorakoznak, se nem hivalkodók, se nem dísztelenek. Egyes helyeken még gőzerővel folyik az építkezés, máshol még ugyan a régi házat sem bontották le, nem tudom, azokkal mi van. Talán azokról hallottam, hogy a senki földjén állnak, mert nem sérültek meg "kellőképpen" ahhoz, hogy lebontsák őket. Egyik-másiknak már nincs teteje, födémükön nejlon, a nejlonok sarkain a szokásos tégla, bálamadzaggal felkötve, nehezéknek.
Az új házak tornácain nyüzsgés, a korlátok fenyőből, immáron szépen lelakkozva, az ablakok és ajtók tetszenek, ahogy vannak, az embernek kedve lenne beköltözni.
A paraszti ész – vélik joggal a Beregben –, azt diktálta volna, hogy minden ház, ami vízben állt, legyen lebontva és felépítve. Ugyanis: ha az én házam egy kéthelyiséges, komfort nélküli, 50 négyzetméteres vályogház, biztosabban tönkremegy, mint a szomszédomé, amiből a tulajdonos a hetvenes évek elején nem spórolta ki az anyagot, bevezette a vizet és központi fűtést szerelt bele. Lehet, hogy éppen azért használt fel 72-ben kockaháza felépítéséhez 130 mázsa cementet, ami két olyan házba is elég lett volna, mert tudta, hogy közel a Tisza. Márpedig a ház, amit jó mester, jó anyagból épít, nagyobb eséllyel bírja ki az árvizet. S mivel jól építették meg, ezt a 2001-ben született rendelkezések így "jutalmazzák": állaga nem indokolja új ház építését. Helyreállításról lehet csak szó.
A Bereg új házai úgy épülhettek meg, hogy jelzáloggal terhelték, tizenöt évre. Ez ésszerű. Az állam vállalta a felépítést, és ettől ugyan megteheti a kárpótolt tákosi, hogy eladja, de a jelzálogot helyenként 170 ezer forintos négyzetméterárhoz igazították. Tehát az eladáson senki sem gondolkodik.
Az alapig történő visszabontás és helyreállítás kapcsán a hírek szerint a jogi probléma az, hogy vajon miért ne terheljék azt a házat is jelzáloggal, amit alapig visszabontva állami pénzen állítanak helyre, hiszen gyakorlatilag az alapig történő visszabontás és helyreállítás is újjáépítésnek felel meg. Igen ám, gondolom én, s lehet, hogy tévedek, de akkor miért nem született inkább egyetlen kategória: az újjáépítés. A válasz bizonyára az anyagiakban keresendő, erről viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy bármilyen furcsa, nem mindig az újjáépítés kerül többe.
A legfájdalmasabb az, hogy egy-egy konkrét esetben hónapokig nem nyilatkozik arról senki, hogy mi is a terv pontosan. Persze, közben egy fél falu valóban példátlan módon újjáépül. Nekik, akiknek viszont nem volt szerencséjük, szintén megrongálódott, alig fűthető vályogépületeikben összezsúfolódva várják a hatóság levelét, hiszen a faluban már nincs ember, aki értük bármit tenni tudna. Mindeközben a tévéállomások, akiknek nem lehet teája, hogy egy percben ezt az egészet elmagyarázzák, azt azért felröppentik a Beregről, hogy néhány ember vízzel locsolja a háza falát. (Természetesen történt ilyen is, jó nagy butaság volt, a szerencsétlen másik kategóriába akart kéredzkedni.)
Akik jól jártak
Viszont, ha az utazó le nem bontott, de tető nélküli házat lát a Beregben, az kicsit sem jelenti azt, hogy a tulaj jogtalan előnyre tört. Ezek jobbára olyan házak, ahol a színes brosúra címével ellentétben a könnyek még nem száradtak fel. Ezek azok a házak – Gulácson 8, Tarpán 23, Tákoson 12 van – ahol a háziak nem szívesen rontják el mások örömét a maguk nagy bajával, inkább ők is azok között szeretnének lenni, akiknek már-már nem attól kell félniük, hogy az is elrothad a katonai sátraikban, amit a megáradt Tisza elől sikerült megmenteniük. Annak idején bejárta házukat a kivitelező, esetünkben a nyíregyházi Épker, és azt mondta:
– Ha ezt a házat jobban megnézzük, világos, hogy többe kerülne a helyreállítása, mint az újjáépítése. Ezért inkább újjá kellene építeni. Statikus szakvéleményét kérjük.
A statikus szakvéleménye alátámasztotta a kivitelező feltételezését. A házat újjá kell építeni. Erre jött a megyei felülvizsgálati bizottság, amely viszont felülbírálta a statikust és a kivitelezőt: helyreállítást kért az újjáépítés helyett! A tulajdonosok kiheverték, várták a megfelelő mérték? visszabontást. A kivitelező viszont erre a munkára nem szerződött le, mert szakmai okokból nem tudott garanciát vállalni. Még a bontásnak sem állt neki senki, nemhogy a helyreállításnak. És megjött az ősz.
Kacsoráék nemrég bontották el a sátrat, lassanként beköltözhetnek a házuk hátsó részében lévő helyiségekbe is. Örömük csendes és megindító. A garázs oldalán ötödikes lányuk, Viki rajza: egy ház, két ablakkal, füstölgő kéménnyel. Márciusban itt egymás szavát sem hallottuk a mederben zúgó víztől, arról pedig szó sem lehetett, hogy ennyire hátra merészkedjünk. Erzsike mondja, hogy az a vemhes anyadisznó, amit csónakon, leszedálva hoztunk ki Gyuri bácsiéktól, végül magához tért és hatot fialt.
Kacsoráék személy szerint felsóhajthatnak. A kiskonyha előtt megterített asztalon ebédelünk, előttünk a festők étkeztek, a kutya minden idegszálával figyel, mögülem a rádió hangja: a Tisza Vásárosnaménynál...
Megnézzük az alpolgármester, Sárika új házát. Norberttel, a fiával megismerjük egymást, még márciusból. Állunk a tornácon, és annyira jelképes, meg okos is, hogy az új házak lakószintjének magasságát úgy számolták ki a tervezők, hogy ahhoz a legmagasabb vízálláshoz, amit a Tisza tavasszal Tákoson produkált, hozzáadtak még 30 centit.
Az emberek azt mondják, a lelki kár legalább akkora, mint az anyagi. Először azt hiszem, hogy csak a soha nem felejthető emlékképekre céloznak, aztán derengeni kezd: éveknek kell itt még ahhoz eltelnie, hogy a megosztott, sok mindenen keresztülment nép megint úgy tudjon beszélni egymással, mint régen. Pedig nagy szükség lenne rá. Éppen a léleknek. Ez nem az állam dolga. Abban viszont vastagon benne van az állam, hogy a leosztás mennyire korlátoltra kerekedett. Mint írtuk, akinek ingatlana "csak csupán" ázott, de nem ázott el annyira, hogy újjá kelljen építenie, nem kaphatott például abból a napi 600 forintnak megfelelő kormánytámogatásból, ami egy öttagú család esetében napi háromezer forint. Az öt főnél havi 90 ezer, szárazon és vizen. Járt az életében faluban, aki ezt kitalálta?
Akik rosszul jártak
Ők azok az istállólakók, akiknek még mindig polgárvédelmi sátrakban, ólakban, sufnikban, nejlonok alatt rothad a részletre vett Margaréta-szekrénysor, a papa vasárnapi öltönye pedig az ajtó mögött letakarva vár. Csermákék udvarán egymásra merőlegesen két sátor, egyikben a szülők, másikban a fiatal házasok ingósága. A magas termet? Csermák Ferenc kifogástalanul vasalt öltözékben mutatja meg felújításra váró házát. "Egy hajóban evezünk itt jó néhányan" – mondja.
A legutóbbi esőknél hordták ki az iszapot, vitték be a homokot. A sátor alja már feslik a nedvességtől: amit a Tiszától megmentettek, annak most lesz vége.
Filep Lajosék nevét szintén óránként hallom. Nem mondanak hozzá a tákosiak semmit. Mondja nevüket újjáépült gazda, vagy úgy hagyott félutas, mindkét kategóriás. Az útszélen összeakadok egy emberrel, akit szintén márciusból ismerek. Azt mondja, ő negyvenegy évig dolgozott a házáért, meg ami benne van, és ne haragudjon a világ, de ő addig nem hagyja leszedni a tetejét, míg nem látja, hogy biztosan lesz új. Még akkor sem engedi leszedni, ha ez a mostani annyi, mint halottnak a csók, mert úgy esik az eső a szobában is, mint kinn, az udvaron. A nyergen a keze, a mondat nem lesz befejezve, pedig nem látszik szentimentális alkatnak, lódul a bicikli, otthagy, csak int. Végig magázódtunk, most viszont azt kiabálja a válla fölül:
– Filepékhez menjél be!
Adonyban játszott aznap a Tákos, idősebb Filep Lajos utánuk ment, érte jöttek kék Ladával: "Jöjjön Lajos bácsi!"
Kell az a kilencven perc az Öregnek, s hogy mennyire, azt ifjabb Filep Lajos szavak nélkül érteti meg velem. A házra sokáig ki volt írva, hogy életveszélyes. Végül úgy döntöttek, nem újjáépítve, hanem helyreállítva lesz, a kárszakértő majd\' tízmilliós kárt állapított meg. Filep Lajos huszonhat éves traktoros, Csermák Feri bácsi fiával jóbarátok. Éppen öntözőcsőből fabrikál kéménykimenetet arra a vályogból készült melléképületre, amit fűteni nem lehet, aminek kettő helyisége van, ahol a télen ő, talpraesett, minden létező helyre levélben forduló felesége, hároméves kisfiuk, legifjabb Filep Lajos, és az idős szülők fognak lakni. Lajos édesanyja egy pléddel letakart támlás heverőn ül, mellette Károli Biblia, előtte járókeret, amire a hetvenes évek óta utalja a kór.
Emberek helyett lovak
A hároméves kis Lajos beteg. A CT cisztát mutatott az agyban és némi homloklebeny-sorvadást, ami nem magyarázat. Az orvosok még vizsgálódnának. Nagyon szép gyerek, kedves a mosolya, erős, mint az apja, két szava van: "Aja, Apa." Járni nem tud, még ülni sem, csak feküdni, vagy karban lenni. Vitték és vinnék mindenhová, Betti bízik, vitte lézerre, Pesten volt, neves orvosok látták a kisfiút, Sóstóra is hordták képességet fejleszteni, az egész falu elismeréssel szól a huszonhárom éves lány erejéről. Lajoska Convulexet nyalint napjában többször, már nagyon tudja, nyújtja a kis nyelvét érte. Az apja néha öcsémnek szólítja, ahogy én egy másik kiskölyköt, aki ugyanígy vigyorog vissza.
"Nem tudom, mi lesz. Meg fogunk veszni" – mondja az apa a Kossuth út 38-as számú ház előtt.
Megígérem, hogy telefonálok egy nyíregyházi barátomnak. Erőtlenre és készületlenre sikerül. Tény, hogy szerinte jogi értelmezések szembenállása vezetett odáig, hogy Filepék és még sokan lemondhatnak arról, hogy még a tél beállta előtt elkészüljenek a házak. Megint az élet volt a jogért, nem pedig fordítva.
– A tévéseket a ló érdekelte. Amit mi mutattunk volna, az már nem – mondja lassan a mama –, mert viszszajöttek megkérdezni árvíz után, mi lett vele. Mert a lóra egy egész ország emlékezett, arra a drámai képre, amikor a sodrásban úszva egy kerítésen fennakadt a négylábú. Filepék lova volt. El lett adva. A tv2 stábja visszajött, hogy mi is lett vele: a tulajdonosok sanyarú helyzete viszont –mint kiderült – nem képernyőre való.
Hát Filepék és a többi sátorlakó, vajon milyen kerítésen akadt fel, kiknek, miféle építőket, statikusokat is felülbíráló "gondolkodásnak" az áldozatai lettek? Ki mer itt játszani a belügyminiszter igéretével, ki mer itt egyáltalán játszani például a legifjabb Filep Lajos szüleivel, amikor a miniszterelnök most "vitt" a Beregbe újabb tízmilliárdot?
Ki küzd alvászavarral a tél beállta miatt, kit nyomaszt itt az, hogy sokaknak még szerződése sincs a szeptember végi átadások idején, vajon ők fogják-e ezeket az embereket az istállókból magukhoz venni, mert bizony havi tízezer befogadót illető magyar forint ide vagy oda, hiába a támogatás, ha Vámosatyán négy-öt olyan ház van, ahol a befogadás lehetséges.
2001. 09. 28. (V/39)
