Orbán Viktort e hét hétfőn dr. Kelemen András országgyűlési képviselő hívta meg Bicskére, és ő maga lepődött meg a legjobban, amikor Orbán erre azt mondta: holnapután este jön. Hétfőtől nagyüzemben dolgozott a polgári kör, plakátokat nyomtattak, hangszórós autó járt az utcákon, tizenhét óra huszonhárom perckor pedig SMS-t kaptam: "Ma 19.30-kor a polgári összefogás jelöltjeinek bemutatkozása Bicskén a Művelődési Házban. Vendég: Orbán Viktor. ADD TOVÁBB!" Orbánt tehát tekintélyes tömeg várta a főtéren lévő Művelődési Házban, amelynek nagyterme teljesen megtelt, ezért a mellette két teljes év alatt felépült áruház parkolójába is székeket kellett kihelyezni. A homlokzaton kivetítő működött. Azoktól az apróságoktól eltekintve, hogy néhány hívő – ilyenek mindenhol akadnak – szocinak nevezett egy asszonyt, aki a parkolóból szeretett volna kijutni autójával, semmi kellemetlen nem történt. Engem némileg elgondolkodtattak az ötszáz forintért kapható "Az én miniszterelnököm" kitűzők, amelyeket viszont perceken belül felülmúlt a kétszázért kapható, kedves kis kulcstartó, ugyanezzel a dizájnnal. Ízlések és rokonok.
Dr. Kelemen András, aki parlamenti képviselőként Bicske polgármesterjelöltje (az MSZP-s Szántó Jánossal együtt), bemutatta a polgári oldal bicskei jelöltjeit, akikről személyesen is tudom, hogy nem pozícióharcot, nem pártoskodást és állandó cirkuszt akarnak, hanem személyes életükben is a következetes munka hívei. Bicskét egy zseniális képességekkel megáldott gyerekhez hasonlították, aki nem hagyta még magát felfedezni. Nem villámgyors bűvészkedéssel és kunsztokkal akarják Bicskét elkápráztatni, hanem – akár a vetélytársak – a türelmet, az értelmes és nyílt emberek tulajdonságát tartják a legtöbbre. Olyan Bicskét akarnak, amellyel nem kell szégyenkezni. Ebből a szempontból Orbán látogatása fontos momentum, hátha történik valami, hátha felrázza az embereket, hiszen a rendezvényt a helyi tévé is sugározni fogja.
Orbán Viktor bicskei látogatásának hírét a szocialista szimpatizánsok úgy értékelték, hogy inkább az elmúlt négy évben kellett volna többet és jobban tennie, mintsem most. Orbán azonban nagyra értékelte saját négy évét. Mint mondta, érdekes, hogy az új kormány először azt híresztelte, hogy üresen adták át a kasszát, most pedig milliárdokat fordítanak béremelésre. Orbán ezért olyan háztartást kívánt mindenkinek, amelyben hétfőn még nincs egy vas sem, kedden pedig találnak a fiókban háromszázhúszmilliárdot. Orbán offenzív módon nyilatkozott Szántó Jánosról, a bicskei szocialisták jelöltjéről is. Mint mondta, Szántó János magas pozíciót tölt be egy olyan magyar cégben, melyet a polgári kormány segített azzal, hogy például az esztergomi híd megépítését, tekintet nélkül a politikai hovatartozásra, nem külföldiekre, hanem rájuk bízta. Összefoglalva ezt nevezte Orbán nemzeti kormányzásnak. A jelenlegi kormányról szólva elmondta, hogy Magyarországon a nagytőke alakított kormányt. A csatlakozásról értekezve kifejtette, hogy az ellenzék feltételeket fog szabni, hogy az unió valóban jót hozzon Magyarországnak. Mivel a csatlakozáshoz alkotmánymódosítás kell, ami kétharmados, Orbán szerint minden eszközük megvan arra, hogy jót hozzanak ki belőle.
Dakota közmondás helyett most Bicskén egy sziú törzsfőnök, bizonyos Szilaj Ló lett megidézve, aki szerint a földet nem lehet eladni, mert azon járunk. Hacsak nincsenek olyan erők, amelyek újra a fára akarják kényszeríteni az embert.
Lakossági kérdésre válaszolva Orbán elmondta, hogy a kérdező hölgy ne azt nézze, hogy ismeretlen okból – talán tévedésből – kétszer is megkapta a húszezer körüli nyugdíj-kiegészítést, hanem tegye el jól a pénzt, mert 2003-ban szüksége lesz rá. Ezzel arra utalt, hogy nagyarányú energiaár-emelés várható. Amit adtak, el is veszik.
Az ügynökbotránnyal kapcsolatban Bicske megtudta, hogy amikor arról beszélünk, hogy a múlttal nem kell törődni, akkor ellentmondásba kerülünk, mert a múlt szorosan öszszefügg a jövővel. Vagyis ha ez a múlt kommunista múlt, és ez éppen egy miniszterelnöké, akkor azon kell elgondolkodni – anélkül, hogy Medgyessy Pétert ezzel minősítené –, hogy mennyire ura önmagának ilyen múlttal egy magyar miniszterelnök. Egy közbeszóló szerint a D–209-es nem más, mint egy engedélyezett élelmiszerszínezék, amivel a málnaszörpöt festik pirosra.
Amikor még fiatal voltam, és miniszterelnök – így Orbán Viktor –, és Széchenyi írásaival hivatalból is foglalkozva rábukkantam Széchenyi meghatározására, jól megjegyeztem, hogy léteznek szájmagyarok és tettmagyarok.
Arról sajnos nem esett szó, hogy a Fidesz nevében milyen húzásokra került sor Bicskén a párt bicskei szervezete részéről. Orbán azt mondta, hogy a privatizációnak már nincs helye Magyarországon, mert nyolcvan százalék már magántulajdon. De nem esett szó arról sem, hogy éppen Mikola István és Csingár Antal, két politikailag támogatott személyiség igyekezett a napokban a bicskei háziorvosokat meggyőzni arról, miért jó nekik, ha hagyják az intézetet privatizálni. A közbiztonság témáját érintve Orbán arra utalt, hogy köztörvényesek a tévében "levadászásról" beszélnek. Pintér Sándor nem került szóba.
Egy tatabányai hölgy azt kérdezte, hogy volt-e valami értelme annak a tettnek, hogy ők annyian ott voltak a Szabadság téri tüntetésen. A másik konkrét kérdése az volt – s ezzel nagy tetszést aratott –, hogy mikor kapcsolhatja be újra a tévét?
Orbán ezzel kapcsolatos válaszában – melyben népszavazás lehetőségét is előrevetítette a jobbos csatorna ügyében – könnyeden kitért a leselkedős műsorra is, melyben őt az egyik szereplő "lecigányozta". Az előttem álló két cigány férfi öszszenézett. Orbán, mint mondta, nem önmagát, hanem a cigány közösséget érzi megsértve, mert erről Illyés után szabadon gondolkodva úgy vélekedik, hogy magyar az, aki vállalja magyarságát.
A választások kimenetelével kapcsolatban elmondta, hogy a tigrist először gondolatban ejtik el, tehát hajrá magyarok. Elmesélte azonban az egyszeri képviselőjelölt történetét is, akitől, amikor hazaért, azt kérdezte a felesége:
– Nyertél?
– Megbuktam.
– És mennyi szavazatot kaptál?
– Hármat – mondta a férj.
– Akkor neked van valakid – mondta a feleség.
2002. 09. 13. (VI/37)
