A KGB székháza Fotó: Reuters
Az orosz levéltári hálózat úgy épül fel, hogy számtalan kulcsfontosságú anyag a rendszerbe nem tartozó, történeti levéltárnak nem minősülő irattárakban fekszik, mint amilyen az elnöki levéltár, vagy a belügyi és hadügyi tárca irattára. Utóbbiban található például a második világháború alatti Vörös Hadsereg teljes dokumentációja, többek között hazánk "megszállásának" hadműveleti részleteivel, vagy az 56-os események máig ismeretlen momentumaival.
Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának munkatársa lapunknak elmondta, hogy jelenleg semmilyen hivatalos együttműködés nincs a KGB hivatalos utódszervének levéltára és annak magyar "partnere" között.
A több szinten szárba szökkenő orosz–magyar kapcsolatoknak egyik sikerágazata az orosz állami levéltárakban négy éve zajló levéltári kutatások lehetősége. Ha mégis van valami, ami beárnyékolhatja hazánk múltjának ilyen formában történő feltárását, az a kommunista titkosszolgálat (KGB) archívumának és a "félhivatalos" irattáraknak zárt ajtajai. Bár az elmúlt időszakban történtek jelentős előrelépések, a téma hazai szakértői nem kifejezetten optimisták a jövőt illetően.
A Szovjetunió megszűnését követően a keleti blokk országai között hazánk is újrarendezte kapcsolatát a "nagy medvével", melynek egyik kézzelfogható eredménye az 1992-ben aláírt levéltári kormányközi megállapodás lett. Az együttműködés a kölcsönösség jegyében a mikrofilmet mikrofilmért elv alapján zajlott, míg a felek rá nem ébredtek, hogy nekünk sokkal több keresni valónk van az oroszoknál, mint nekik nálunk. A szemfüles államok egyébként ekkoriban kihasználták azt az 1992 és 1995 között húzódó három "paradicsomi évet", amikor a szovjet törvények már nem, az új szabályok pedig még nem érvényesültek, így boldog-boldogtalan tonnaszámra vihette haza a rá vonatkozó levéltári anyagokat. Kivéve Magyarországot. Máig tisztázatlan okokból hazánk nem akarta pár száz dollárért vagy néhány üveg konyakért cserébe begyűjteni vérzivataros időszakaink korszakos jelentőség? dokumentumait.
"Csak az amerikaiak több mint 30 millió filmkockát vásároltak meg szovjet archívumokból ebben az időszakban" – meséli Krausz Tamás, a Magyar Ruszisztikai Intézet vezetője. A történész elmondta, hogy a jelcini rendezetlen állapotokhoz képest megszületett putyini újraszabályozás már arra való hivatkozással történt, hogy túl sok, amúgy titkosnak minősített dokumentum került illetéktelen kezekbe.
"Személyes tapasztalatom, hogy az orosz levéltári törvény hatálybalépése óta bizonyos iratokat már nem kapnak meg a történészek, holott ugyanazokat a szabályozás előtt tanulmányozhatták" – mondta el a Heteknek Varga Mária Éva, a kulturális minisztérium moszkvai levéltári delegátusa. Ő maga "egyszemélyes intézményként" 2001 nyara óta gyűjti – tárcája és az oroszországi levéltári szolgálat között született keretmegállapodás jóvoltából – a
hungarikákat, vagyis a magyar vonatkozású iratokat. A szisztematikus feltárás eredményeit mikrofilmen hozzák haza és helyezik el a Magyar Országos Levéltár Mikrofilm Hungarika Gyűjteményében. Bár a hazai szakértőket és a közvéleményt elsősorban az elmúlt ötven év érdekli, természetesen olyan dokumentumok is hazajutnak majd, amelyek például arról tanúskodnak, hogy Nagy Péter cári udvarába Tokajaljáról szállították a magyar borokat. Az oroszországi magyar hadifoglyokra és a Gulagon raboskodó honfitársainkra vonatkozó szovjet forrásokat elsőként Varga Mária Éva publikálta Magyarországon, a tavasszal megjelent dokumentum-gyűjtemény azonban politikai számháborúk eszköze lett. "Hetekig azon ment a huza-vona, hogy félmillió magyar hadifogoly volt, vagy nyolcszázezer politikai elhurcolt" – sajnálkozik a szakember, aki pozitívumként említi, hogy a Gulag-téma szinte teljesen kutatható, még ha úgy is kell mindent összevadászni a különféle dokumentációs központokból. Óvatosan jegyezzük meg, hogy ha első kötete képes volt belpolitikai vihart kavarni, mi lesz a választási kampány hajrájában megjelenő másodikkal, amely a szerző szerint "sokkal véresebb", mint a korábbi.
Tény mindenesetre, hogy az állami archívumokkal nincs semmi baj, lassan befejeződik a hozzáférhető anyagok feltárása. Az orosz levéltári hálózat azonban úgy épül fel, hogy számtalan kulcsfontosságú anyag a rendszerbe nem tartozó, történeti levéltárnak nem minősülő irattárakban fekszik, mint amilyen az elnöki levéltár, vagy a belügyi és hadügyi tárca irattára. Utóbbiban található például a második világháború alatti Vörös Hadsereg teljes dokumentációja, többek között hazánk "megszállásának" hadműveleti részleteivel, vagy az 56-os események máig ismeretlen momentumaival. A delegátus szerint a két állam közötti keretmegállapodást ezekre az intézményekre is ki kellene bővíteni.
"Az elnöki levéltárba magyar kutatót még nem engedtek be" – állítja Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa – "pedig a kommunista párt központi bizottságának anyagai közül egy csomót oda raktak át". Szerinte "igazán nagy dobás" az lenne, ha annak kapui feltárulnának, mert akkor talán még azokat az iratokat is megtalálhatnánk, melyeket 1956-ban szállítottak el Magyarországról. A szakember elmondta lapunknak, hogy jelenleg semmilyen hivatalos együttműködés nincs a KGB hivatalos utódszervének levéltára és annak magyar "partnere" között. Magyar részről történt már ugyan kísérlet annak kiderítésére, hogy mely honfitársaink dolgoztak az ottani szerveknek is, de az orosz fél egyértelművé tette, hogy az erről szóló egyeztetések fóruma nem intézményközi. Baráth csak két olyan orosz történészről tud, akik engedélyt kaptak a KGB némely anyagainak kutatására, így nekik köszönhetjük, hogy Lukács György 1941-es letartóztatásának iratai megjelentek magyarul is. Ezt erősíti meg Krausz Tamás is, aki szerint az ilyen időszakos feltárások végeredménye például a moszkvai történettudományi intézet eddig megjelent hét kötete a \'20-as, \'30-as évek azon titkosrendőri jelentéseiről, melyeket a szovjet vezetés első harminchárom embere kapott rendszeresen.
Varga Mária Éva nem kifejezetten optimista a KGB-dossziék hozzáférhetőségét illetően. Szerinte Oroszországnak egy kicsivel több titka van, mint más nemzeteknek, mivel ők olyan dolgokat is a KGB irattárában őriznek még, amelyek egy részét hazánkban már kutathatóvá tették. "Ha például Kun Béla dossziéját szeretném feltárni, a személyes jelleg? anyagokat az illető születésétől számított 70 év múlva lehet csak megtekinteni, pedig azokból érdekes kérdésekre kaphatna választ a magyar közvélemény" – mondja a delegátus. Ilyen tapasztalatai Baráth Magdolnának is vannak, aki a 30-as évek Komintern anyagaihoz szeretett volna hozzájutni, ám a védelmi idő lejártának dacára elutasították kérelmét. "Az lehet a probléma, hogy a vonatkozó törvényt másként értelmezik az egyes iratmegőrző intézmények, így fordulhat elő, hogy az egyik megtagadja annak kutatását, amit a másik szó nélkül hozzáférhetővé tesz" – magyarázza a helyzetet a kutató, aki szerint méltánytalan, hogy történelmünk nagy horderej? epizódjaival kapcsolatban ezért is maradhatnak még kérdőjelek. Példaként a Nagy Imre-kormány idején folytatott konzultációk eltűnt jegyzőkönyveit említi, és a Rajk-per felülvizsgálati anyagát, amely mellől máig hiányoznak a szovjet tanácsadók feljegyzései.
2005. 09. 23. (IX/38)
