Élettörténetének megismerése közben egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy a
bíróság által jogosan kimondott bűnössége mellett Anna egyúttal áldozat is.
Áldozata annak
a társadalomnak, amelyikben szeretet és figyelem nélkül nőhetnek fel gyerekek.
Egy azok közül a fiatalok közül, akikre sem otthon, sem az iskolában nem
figyelnek kellőképpen.
A drogozással együtt járó csavargásainak köszönhetően gyakorlatilag nem is
maradt számára más lehetőség, mint hogy már tizenévesen az állam viselje
gondját. A családjától így megfosztott, de tulajdonképpen meg is mentett lányt
egy budapesti gyermekotthon fogadta be.
Sokat azonban ezt követően sem változott élete. Az intézetben nem bírtak az
egyre inkább kamaszodó lánnyal, aki szinte minden létező szabályt megszegett, s
többet volt szökésben, mint amennyi időt az épületben töltött. Bűncselekményét
is intézeti társaival együtt követte el. Anélkül, hogy felmenteném Annát az
általa elkövetett bűncselekmények személyes felelőssége alól, látni kell, hogy a
lány eddigi sivár, szeretethiányos élete nagyban hozzájárult ahhoz, hogy már
ilyen fiatalon összeütközésbe került a törvénnyel. Letartóztatása senkinek sem
okozott meglepetést. Megismerve életútjának meghatározó mozzanatait, volt ebben
valami törvényszerű.
A család nélkül felnövő fiatalok többségéhez hasonlóan Anna is
szerelemgyerekként jött a világra. A józsefvárosi szoba-konyhás lakásban élő
nagymama emlékei szerint lánya még csak hathónapos terhes volt, amikor már az
egész család tudta, hogy kislánya születik. Emiatt nem is nagyon kellett
senkinek. Mindenki aggódott, hogy az alig tizenhét éves apának – a terhesség
ideje alatti – brutalitása nem hagy-e maradandó nyomot a kisbabán. Apja már a
kórházban kijelentette róla, hogy nem az övé, és hosszú ideig nagyanyja sem volt
kíváncsi unokájára. Nem sok hiányzott, hogy Anna egy magyar családhoz kerüljön,
ugyanis a csecsemőosztály egyik nővérének nagyon megtetszett a kék szemű
kislány. Az örökbefogadás azonban elmaradt. Végül a nővér beszélte rá az idős
asszonyt, hogy legalább egyszer nézze meg unokáját. Néhány nap múlva hazavitték
Annát.
A család akkoriban még egy négyszobás lakásban lakott, a későbbiekben azonban
négyszer is kisebbre cserélték az otthont. Mára csak egy nyolcadik kerületi
szoba-konyhás lyuk maradt a hajdani nagy értékű lakásból.
A különbözet elköltéséről a lány kábítószerrel üzletelő és prostituáltakat
futtató nagybátyja gondoskodott. Édesanyja sosem viselte igazán gyermeke
gondját, hiszen akkoriban már javában szipuzott. Pálmatexet szívott. Nem kizárt,
hogy a lány nemcsak allergiáját, hanem gyengébb képességeit is ennek köszönheti.
Amikor a kórházból hazatérve bátyja mindkettőjüket bezárta a lakásba, anyja –
egyedül hagyva lányát – az ablakon szökött ki. Testvére a gyerek apjánál talált
rá. Az Annát is magával cipelő férfi alaposan megverte mindkettőjüket.
Amikor anyja hajnalban részegen jött haza, gyakran verekedésbe torkolló
kiabálások verték fel a lányt, ilyenkor csak hosszú sírás után nyugodott meg
szobájában. Az egyre komolyabb heroinistává váló anyja egy idő után már
kizárólag csak enni, inni és aludni járt haza. Lopás miatt pedig húszévesen
börtönbe került. Bár a család rendszeresen járt be hozzá, kilétét titokban
tartották a lány előtt, aki tizenkét éves koráig nagymamáját vélte édesanyjának.
Ekkor azonban elszólta magát a család: „Nézd, megjött anyád a börtönből!” –
mondták Annának, aki így jött rá az igazságra. Annát az italt és a
szerencsejátékot sem megvető nagyanyja nevelte fel. Apja egy darabig fizetett
valamennyit, de a gyerektartás összegéből mégis bírósági per lett.
Anna gyermekkori élményeinek legnagyobb részét legszívesebben elfelejtené. A
napköziben mindig érte jöttek utolsónak. De előfordult az is, hogy
ottfelejtették az iskolában. Anyja évekig táncosnőként dolgozott Olaszországban.
Hazatértekor egy hatalmas táska játékkal jelent meg. Lányát maga elé ültetve –
az elmaradt szeretet kárpótlásaként – eléborította a rengeteg játékszert.
Későbbi emlék Anna életében, amikor a felnőtteket figyelve rájött, hogy
nagybátyja a lakás melyik részében rejti el a kábítószert. Nem sokkal később már
ő is kipróbálta a füvet és a speedet. A szúrástól azonban mindig félt, pedig
társai mindig mondták neki, hogy ilyen vénával nem szabadna kihagynia. 2003-ban
úgy indultak vele az intézetbe, hogy azt sem tudta, hova mennek. Eleinte
kézzel-lábbal harcolt az állami gondozás ellen, de ma már úgy látja, hogy
mindezért csak köszönettel tartozik.
Anna édesanyja ma is csak a börtönből levelezik lányával, analfabéta nagyanyja
pedig nagy szegénységben, havi ötvenezer forintból él. Egy kis pluszpénz fejében
a lakásban néha heroinosok lövik be magukat, vagy utcalányok fogadják
kuncsaftjaikat. Anna szavai szerint élete eddigi legboldogabb pillanata az volt,
amikor nagybátyja és anyja egyszerre szabadultak. Vágyai között két gyermek
szerepel. Az intézetben most fejezi be a nyolcadik osztályt, ha sikerülne
szakirányú képesítést szereznie, fodrászként vagy eladóként szeretne
elhelyezkedni.
Egyelőre azonban szinte retteg augusztusi szabadulásától. Családja gyakorlatilag
nincs, a gyermekotthonban pedig – évekkel ezelőtti magatartása miatt – még
mindig haragszanak rá
Anna szabad élete sokkal nehezebb lesz, mint amilyen a büntetése volt. Mindezt ő
is jól tudja. A normál társadalomba való visszailleszkedéséről nem érdemes
beszélni, hiszen egész gyermekkorát úgy élte le, hogy mindehhez sosem állt
igazán közel.
(Az írásban szereplő személyek nevét megváltoztattuk. A szerző a Rákospalotai
Leánynevelő Intézet tanára)
2007. 03. 30. (XI/13)
