hetilap

Fotó: Somorjai László

Péter-Pál napján, azaz június 29-én kellett volna kezdeni a hagyományok
szerint a kenyérgabona vágását, de ha a naptárat néztük, csak csodálkoztunk,
hiszen jó három héttel előbb megért a búza – mondta Fekete József füzesgyarmati
gazda.

Az egykori főkönyvelő tizenöt éve gazdálkodik átlag száz hektáron, és nem szeret
panaszkodni. „Sír a paraszt, ha jó az idő, ha nem, de megélünk valahogy mindig –
tette hozzá nevetve, mert most nagyon jó áron adott túl a gabonán. – Tábláról
szárítás nélkül mázsáját 3200 forintért adtam el szinte lábról. Ha lett volna
még ötvenhektárnyi ilyen búzám, bizony nyugodtabban aludnék karácsonykor.”

Mezőhegyesen még aratnak javában. A tarlón a hőmérő higanyszála 42 fokot mutat,
a hőség rekkenő, a zaj rettenetes, a búza porol, csíp és viszket, ahova
beférkőzik, miközben Kovács Tónival az ez évi gabonaárról beszélgetünk. A
kombájn után kocogunk Tónival a szemek hullását figyelve, mert a nagy melegben
pereg a gabona, és egy rosszul beállított gép a negyedrészét is elszórhatja a
termésnek. Tóni üvölt a kezelőnek, hogy lassabban hajtson, közben egész testével
gesztikulál a kombájn vezetője felé: tegye már lejjebb azt a vágóasztalt, mert
nagyon meg van dőlve a búza. A fiatal kombájnos a vezetőfülkében erősen bólogat,
majd ugyanúgy folytatja tovább. Hiába van klíma, lézerfej meg digitális kijelző,
aratni tudni kell. „Szétszórják nekem ezt a drága búzát, pedig most igazán
aranyat ér mázsája” – vágta földhöz kalapját Tóni.

Majd a szemünk láttára felugrott a gépre, feltépte az ajtót és veszekedni
kezdett a fiatal kombájnossal egy sort, aztán lerohant és újra az asztagot
vizslatta. Közel fél óra állítgatás után engedi csak tovább a gépet dolgozni.
Nyolcvan hektáron folyik a családi gazdálkodás, ahol Tóni és a fia dolgoznak,
nagyrészt csak ilyenkor jön béres – ahogy ő nevezi a kombájnost – de abban
(legalábbis szerinte) nincs sok köszönet.

Aztán sorolni kezdte az évet, ami aszállyal kezdődött, amitől nagyon megijedtek
a gazdák, hiszen öntözni csak a tizedrészét lehet a magyar ugarnak, de aztán
pótolta a természet a lemaradást, bár még nem mindet. A kukorica ára az egekbe
szökött, az állam jól járt a letárolt tengerivel, milliárdokat fialt az
intervenció. „Ha így marad az idő, akkor igen jó lesz a kukoricatermés, és az
ára is rekordot ígér. Az eladással sem lesz gond, mert megnyílt a görög meg az
olasz piac, jönnek a kereskedők és »kiseprik« még a tárolókat is, ha minden jól
megy” – fejezte be a monológját Tóni gazda.

„Jók a kilátások, de az elégedettséghez sok ilyen év kellene. A kukorica
vetésterülete jövőre csak nő, mert ha igaz, indul a bioetanol-üzem helyben, és
megoldódik a környékbeli gazdák egyik gondja. Bár a kormány kutya, de ez a Gráf
Jóska nem rossz miniszter” – magyarázta egy kicsit később a szép jövőtől kissé
megenyhült Tóni gazda.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek