Fotó: R. T.
A kedves arcú, csendes lány egy hatgyermekes családban látta meg a napvilágot
a hajdan szebb napokat látott, bányászatáról híres dunántúli nagyváros peremén.
Édesanyja viszonylag későn, csaknem negyvenévesen szülte, de nem ő a
legfiatalabb gyerek. Húga még most is csak tizenegy éves. Testvérei között
mindössze ketten vannak, akik egy apától születtek. Daniella apjának is hamar
nyoma veszett. Bár anyja nem nagyon beszélt róla, lánya mégis már tízéves
korában pontosan tisztában volt mindennel. Sosem várta haza apját.
Egy fényképe maradt ugyan a férfiról, ám a nevét nem vette fel. Ma is jól tudja,
hogy hol lakik, de amint mondja, nem kíváncsi rá. Olyan távol kerültek
egymástól, hogy a férfi nemcsak gyerektartást nem fizetett lányáért, de még azt
sem ismerte el, hogy Daniella valóban az ő gyermeke. Már gyermekfejjel tudta azt
is, hogy a férfi az anyja legjobb barátnőjéért hagyta el őket. Az új asszonynak
ugyanis volt kocsija, tudott vezetni. Így együtt járhattak el lopni, vagy ahogy
akkoriban hallotta: „házalni”. Egyszer még a Kék fény műsorában is feltűnt a
fényképről megismert arc, de számára akkor is csak egy idegen maradt. Gyűlöletet
nem érez iránta, de igazán sosem hiányzott neki.
Kétszobás családi házukat anyja még a tanácstól vette. Bár a fürdőszoba bojlere
csaknem kiszakadt a falból, és egy festés is jócskán ráfért a lakóterekre,
Daniella életének ez volt talán legboldogabb szakasza. Még akkor is, ha – a
jelenleg közmunkából élő – édesanyja az idő tájt még lopásokból és más
bűncselekményekből teremtette elő a család eltartásához szükséges pénzt. Jól
emlékszik a napra, amikor új, négykerekű biciklit kapott. Ezen tologatta kedvenc
babáját, ám egy este kint felejtette a téren, s reggelre ellopták. Még csak
hatéves volt, napokig sírt utána.
Az iskola elkezdésekor mindössze hárman laktak a házban. Idősebb testvérei már
önállóan éltek. Húgával volt közös szobája. Ma is szívesen emlékszik vissza
gyermekkora közös karácsonyaira, családi ünnepeire vagy testvérei látogatására.
A tanulással azonban már kezdettől fogva gondok voltak. Már az első osztályt
kétszer kellett járnia. Így egy másik, hasonló családból érkező fiatalokkal teli
kisegítő iskolába került. Itt járta ki a hat osztályt. Elmondása szerint
szerette az iskolát. Tanárai keresztnevére ma is jól emlékszik. Ott evett, ott
készítette el a leckéjét. Csak délután öt óra körül ért haza. Felszolgálónak
készült. Anyja – tudomása szerint – ekkor már felhagyott a házalással. Szegényen
éltek, de sosem éhezett senki.
Daniella túl örömtelinek és szerencsésnek addig sem mondható élete az iskolai
évek alatt gyökeresen megváltozott. Mindezért egyedül saját hibás döntéseit
okolja. Minden az iskolai barátnőkkel kezdődött. Az első titokban elszívott
cigaretták után közösen ellógott tanítási napok következtek. A nem túl
határozott, gyenge akaratú lányt könnyű volt elcsalni az iskolából. Közösen
járták a várost, egyre többet csavarogtak. Az iskola igazgatója rögtön be is
hívatta édesanyját, de először még nem lett komoly következménye a dolognak.
Amikor azonban egy este már hiába várták haza a lányt, másnap nagyon kikapott,
anyja még a hajából is kitépett egy darabot.
Mindezzel azonban nem oldott meg semmit. A lányok egyre kevésbé hallgattak
szüleikre. Egyikük-másikuk néha pénzt is lopott otthonról, így szinte egyetlen
diszkóból sem hiányzott a társaság. Együtt ivott vagy drogozott a többiekkel, s
egyre többször fordult elő, hogy rendőrök vitték haza. Az első bűncselekményére
sem kellett sokat várni. Egy társával együtt már tizenkét évesen besurrant egy
családi ház nyitott ajtaján, s kétszázezer forintot vett el az épület gyanútlan
gazdájától. Otthon persze azt mondta, hogy mindezt az utcán találták. Anyja nem
firtatta, hogy honnan van a pénz. Cipőt, ruhákat, háztartási eszközöket vett
belőle. Ezt követően rendszeresen és büntetlenül látogatta az őrizetlenül
hagyott portákat.
Tizennégy évesen a folyamatos iskolakerülés és csavargás miatt Daniellát a
gyámhatóság kiemelte a családból, és intézetben helyezte el. A hat gyerek közül
ő lett az egyetlen „zacis” a családban. „Nem nagyon tudtam, hogy mi várhat rám,
ha elvisznek otthonról. Nem foglalkoztam ezzel. Azt gondoltam, bárhova is
visznek, úgyis elszököm onnan.” Szavait gyakorlatilag meg is valósította. Csak
félnapokat töltött az intézetben. Gyámjával nem volt kapcsolata. Legtöbbször a
városban kódorgott. Estére azonban hazatért anyjához. Ő mondta ugyan, hogy nem
jó ez így, baj lesz ebből, de nem szólt senkinek. Daniella szerint talán jobb
lett volna, ha anyjával marad. Úgy véli, hogy az intézeti élet megismerése nem
hogy segítette, talán még rontott is rajta.
Pedig a kábítószert sem itt ismerte meg. Az első füves cigarettát még évekkel
ezelőtt nővére fiától kapta. Hosszú ideig csak füvezett, később azonban egyre
erősebb szereket használt. „Amikor már jobban kezdtem kezelni, egyre inkább
hiányzott. A városban csavarogtam, s kerestem a dílereket. Később már állandó
szállítótól vettem a drogot.” A lány a tűtől sem félt, többször is megszúrta
magát. A kokain és heroin kivételével mindent kipróbált. A napok nagyobb részét
kábulatban töltötte, nem érdekelte senki és semmi. Esténként anyjánál aludt, aki
bizonyára sejtette, hogy mi történik lányával, de sosem beszélt vele erről.
Pénzt azonban mindig adott lányának, ám a drogra sosem volt elég. Így hát több
hasonló korú társát követve Daniella is pénzért kezdte áruba bocsátani testét.
Még csak tizennégy éves múlt. Szinte alig volt túl élete első komolyabb
szexuális élményén, és máris felnőtt férfiak ágyában találta magát. Másfél éven
át egy telefonos szexpartner-közvetítő hálózatban dolgozott mint call girl. A
szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt szinte kizárólag kábítószerre költötte.
Ekkoriban ismerkedett össze Jánossal, bátyja harmincéves barátjával, aki először
csak anyagot hozott a lánynak, később azonban – a nagy korkülönbség ellenére –
kedvesévé tette.
Anyja ellenezte kapcsolatukat, tiltotta a lányok futtatásával is foglalkozó
férfitől, de Daniella nem hallgatott rá. „Ahogy megismerkedtünk, rögtön csavart
nekem egy jointot. Nem is tudom, hogy a kábítószerrel vagy a dumájával vett le
így a lábamról, de az biztos, hogy őrülten szerelmes lettem bele.” Daniella –
bátyja révén – jól ismerte a férfi múltját, de arra egy percig sem gondolt, hogy
kétes üzelmeinek egyszer ő is főszereplőjévé válhat. János eleinte ékszereket
vett párjának, szórakozni vitte. Féltékeny természete miatt gyakran meg is verte
a lányt. Főleg ha egy-egy fiatalabb kuncsafttal hozta össze a sors. Anyja ki nem
állhatta Jánost, így mindent megpróbált, hogy szétválassza őket.
Tavaly decemberben már odáig jutott, hogy képes lett volna akár el is adni
lányát, hogy kimentse a gyűlölt férfi bűvköréből. A lány azonban nemet mondott,
sőt néhány ezer forintért megvéve a szomszéd lány iratait, Jánossal közösen
elszökött az országból. Mindössze húszezer forint volt náluk. A férfit már jól
ismerték odakint. Korábban több lánnyal is megjárta már ezt az utat. Most
Daniellán volt a sor, hogy prostituáltként keressen neki pénzt.
Az út első állomása a bécsi kamionparkoló volt. A lány esténként egyedül járta
végig a sort, míg János a rendőröket figyelte. Bár az anyagiakat ő intézte, a
férfi mindig a közelben volt, figyelte a kuncsaftokat, s átvette tőle a pénzt.
Minden alkalommal bedrogozva állt munkába. A pár végállomása a hollandiai
Maastricht volt, de éjszakára mindig átautóztak a szomszédos belga városba,
Genkbe. Itt ugyanis sokkal olcsóbb volt a szállás. A maastrichti szexmo-ziban
zuhanyfülkékkel és nagyképernyős tévével ellátott kabinok várták a vendégeket. A
portán pornófilmeket lehetett kölcsönözni. Öt euróért bárki kivehetett egy
szobát. A szexuális szolgáltatás alapára ötven euró volt. Daniella egyedüli
lányként dolgozott itt, de szavai szerint párok, egyedülálló férfiak és nők
egyaránt látogatták a helyet.
Több hasonló hely is volt a városban, de János ezt ismerte. A lány alig látta a
várost, de ruhákat, ékszereket mindig kapott a férfitől. Mindketten szinte
szünet nélkül a kábítószer hatása alatt voltak. „Anyagért a csatornán álló
hajókhoz vagy a café shopokba jártunk. Külföldön már kokaint is használtam,
egyedül a heroin maradt ki az életemből.” Daniella anyja csak sejtette, hogy
hova tűnhetett gyermeke. Egyszer azonban az egyik hajónál összefutottak a lány
bátyjával, aki hasonló úton volt barátnőjével a városban. – A húgomat futtatod?
– kiabálta oda a barátjának. Csaknem összeverekedett a két férfi. Később ő
mondta el otthon, hogy hova szöktették el testvérét.
Daniellán néhány alkalommal elhatalmasodott a pánik. A tükör előtt állva szinte
megijedt a látványtól. Szemei be voltak esve, tekintete napról napra zavarosabb
volt. Teljesen kifordult önmagából. Haza akart jönni, de János hallani sem akart
róla. Attól tartott, hogy a lány feladja őt a rendőrök előtt. Néhány hónap alatt
nyolcszázezer forintnak megfelelő euró gyűlt össze. Ennyivel tértek vissza
Magyarországra. Ám a pénzből egy forint sem maradt. Eldrogozták az egészet.
Befészkelték magukat a férfi lakásába, és amíg a pénz tartott, ki sem jöttek
onnan. Az élet azonban ment tovább. Elszakadtak egymástól. Jelenleg egyikük
sincs szabadlábon. János egy németországi börtönben tölti büntetését, míg
Daniella jelenleg előzetes letartóztatásban várja sorsát.
Elmondása szerint nemcsak ivott, de jócskán be is volt lőve, amikor a diszkóból
kilépve ellopott egy telefont egy fiatal fiútól. Barátnőjével együtt ezzel
fizették ki az őket fuvarozó taxist. Ennek a cselekménynek köszönheti, hogy egy
ideje leállt a kábítószerről. Március óta tiszta a szervezete, nem vett magához
semmilyen drogot. Bízik abban, hogy akkor is nemet tud majd mondani, ha egyszer
kikerül a rácsok mögül. János – az együtt töltött hónapok nyomorúságos élményei
ellenére – még mindig közel áll hozzá. Nem érzi, hogy megalázta, kihasználta
volna. Talán még mindig szereti őt. De odabent – ahol nincsen más, csak az
emlékek – mindenki nehezen kezeli az érzelmeit. Daniella szeretne viszszamenni
édesanyjához, tenni valamit azért, hogy húga ne az ő példáját kövesse. Jól
tudja, hogy egyedül kell lábra állnia. Senki sem áll mellette. Két-három év
javítóintézeti nevelésre számít. Ez talán elég lenne arra, hogy letegye a nyolc
osztályt, és megerősödjön annyira, hogy legalább reális eséllyel kezdhesse újra
az életét a szabad világban. (Az írásban szereplők nevét megváltoztattuk.)
2007. 09. 07. (XI/36)
