A lányoknak ahhoz, hogy külföldre juthassanak, megfelelő szakmai
tapasztalatra kell szert tenniük, amihez erős könyvet (referencia célú
fotóalbum) kell építeniük. „Zöldfülűekkel nem foglalkoznak a kinti nagy profi
ügynökségek, ott komoly divatipar van.” Kevés nálunk a munka- és
tapasztalatszerzési lehetőség, ezért a lányok felkészítése évekbe telik. Az
ügynökségek ezért már tizennégy éves kortól többéves szerződéssel lekötik a
lányokat, akikbe aztán nagy pénzeket és energiákat fektetnek: modelltanfolyamra,
válogatásokra járatják őket, fotózások, könyvépítés zajlik, majd kiforrott
stílussal kezdik őket külföldre közvetíteni. A szerződések komoly anyagi
szankciókat tartalmaznak például drogfogyasztás, hízás vagy visszalépés esetén.
Nagy a rivalizálás a nagy ügynökségek között, hasonló, mint a kereskedelmi tévék
közötti harc a különféle sztárokért. Jóllehet inkább a „középkategóriás” szép
lányokból van rengeteg, akik jól illenek reklámfilmekbe, de igazi
szupermodelleket nagyon nehéz találni. Ez a „hiányállapot” nemcsak nálunk, hanem
az egész világon jellemző, így ha bármelyik ügynökség rálel egy extra
kisugárzású, különleges tehetségű szépségre, azt nemsokára kézről kézre adják a
világ legnagyobb divatcégei. Egy ilyen teremtés nehezen kallódik el, de az is
igaz, hogy a „felső kategóriás” lányok, akik többnyire nemcsak külsejükben,
hanem intelligenciájukban is átlag felettiek, azért jelennek meg ritkán a
modellügynökségek válogatásain, mert ők más pályában gondolkodnak, hosszú távú,
komoly életcéljaik vannak, ismeri el a szakember.
A nyugati divatvilágban tavaly feltűnt anorexia-ellenesség még nem mondható
meghatározónak. „Mi a piac követelményeihez igazodunk, ha az változik, akkor mi
is változtatunk” – mondja a menedzser. Bár Magyarországon a teltebb modelleket
szeretik (CKM, FHM), a playmatek itt afféle szilikoncsodák, minden festett és
művi rajtuk. Ez a fajta megjelenés viszont ordenárénak hat a nemzetközi
divatvilágban, ahol a minél természetesebb külső a trend. Igaz, a divatpiac is a
különféle igények szerint tagozódik: létezik a csúcsot jelentő high fashion
(Milano, Párizs), és van a kommerszebb piac (Törökország, Görögország,
Távol-Kelet). Nyugat-Európában, Párizsban nem divat a szilikon, ott inkább a
magas, sovány termetet preferálják, de Dél-Európában, Izraelben,
Latin-Amerikában a teltebb alkatú, egészségesebb külsejű modelleket szeretik.
Bár Ázsiában már telítődött a piac – a világ minden tájáról özönlöttek oda a
lányok –, a menedzser nagy lehetőséget lát Indiában, ahol az ázsiai filmgyártás,
Bollywood árnyékában nyílik a divat új piaca: igaz, Indiában is inkább az
alacsonyabb, telt, életvidám nőket kedvelik.
Több, általunk megkérdezett menedzser szerint a modellszakmával kapcsolatos
komoly és megalapozott ellenérzések főleg a vegyes profilú, a hostesstől a
babysitterig mindennemű lányközvetítéssel foglalkozó cégeknek köszönhetők,
akiknél valóban előfordul, hogy a lány a prostitúcióban vagy a pornófilmezésben
köt ki. Itthon burokban élünk, egy világidegen közegben: a szépségversenyeknek
például nincs szakmai nívójuk, a versenyzőknek a végállomást gyakran a pornóipar
jelenti, hiszen még egy anyaügynökség sem áll mögöttük. Nemegyszer alvilági a
közeg, aminek nem sok köze van a divathoz, de megél, mert a lányok szülei
kifizetik a fotótábort – a pár napos „modellképző” eredménye azonban egy
komolyabb portfolió szintjét sem éri el. Nagy kérdés, hogy innen hova tovább?
2007. 09. 28. (XI/39)
