Mrs. Thomsonnal a nappalijukban
Fotó: Zaszlavik Bence
Susan Graham néhány nappal a tűz pusztítása után rokonaival és barátaival
együtt szitálja át az égési törmelékeket korábbi otthonának hűlt helyén. Nem
mondható túl sikeresnek a romok közötti keresgélés, a fontosabb dolgok mind
odavesztek a tűzben, Grahamék azonban az apró emlékeknek is örülnek: „Tom épp az
imént találta meg öreg trombitáját és szaxofonját. Muzsikálni nyilván már nem
fog velük, de bennünk még így is kedves emlékeket ébresztenek” – meséli Susan,
akihez beszélgetésünk ideje alatt több apró-cseprő holmit hoznak a romokat
szitáló barátok.
A Graham házaspár az utolsó pillanatban menekült el Rancho Bernardó-i
otthonából, a lángok felcsapásakor még javában az emeleten aludtak. Az első
furcsa neszeket az ablakuknak verődő parazsak okozták.
„Férjemmel mindketten a házban aludtunk, amikor Tom arra ébredt, hogy valami az
ablaknak verődik. Ekkor még csak azt hitte, hogy esik. Később azonban, ahogy
egyre melegebb lett a lakásban, odalépett az ablakhoz, és látta, hogy a
szomszédos házak már lángokban állnak, sőt már a mi otthonunk is meggyulladt, a
tűz pedig rohamosan közeledett a hálószobánk felé. Ekkor kirántott az ágyból, és
együtt szaladtunk ki a házból. Épp csak hogy megúsztuk az egészet, szerencsénk
volt” – emlékszik vissza Susan. Grahamék harmincöt éve házasok, és már huszonhét
éve laktak ebben a házban – a történtek ellenére reménységgel néznek a jövőbe.
„Annak ellenére, hogy két-három nap alatt minden teljesen megváltozott
körülöttünk, a harmincöt évet egy ilyen tragédia se teheti tönkre. A tűz
látszólag mindent elvett tőlünk, de mi átmentünk a tűzpróbán. Nem nyalogathatjuk
a sebeinket, hanem előre kell nézni és arra készülni, ami majd ezután
következik” – mondja mosolyogva Susan a romokon állva. Tom és felesége a
tragédia után átmenetileg egyik barátjuknál húzódtak meg. Amíg felépül a házuk,
addig albérletbe költöznek majd. Számításaik szerint a kár eléri a 700 ezer
dollárt is, ezt azonban a biztosító kifizeti.
A Thomson család az utca másik oldalán lakik, szemben Grahamékkel. A tragédia
napján hajnalban őket többen is hívták telefonon, hogy a hírek szerint a
környékükön tűz van, vigyázzanak magukra. Thomsonék házából szintén semmi se
maradt, egyedül a törmelékek fölé magasodó kormos kandalló emlékeztet az egykori
nappali helyszínére. A régen jobb napokat látott társalgót most apró kavicsok
borítják, Mrs. Thomsonnal a törmelékeken állva beszélgetünk.
„Amikor a földszinten kólásdoboz nagyságú parazsak kezdtek repkedni a nappalin
keresztül, a férjem gyorsan kiszaladt a házból, hogy megnézze, mi történik.
Ekkor vette észre a több méter magas lángnyelveket a ház oldalánál. Egyből
kiáltott nekünk, hogy hagyjuk el a házat. Az idősebbik fiam még csak épphogy
felkelt, neki előző nap ünnepeltük a születésnapját. Futás közben, ami a kezünk
ügyébe került, azt felkaptuk és vittük. Még reggel öt előtt elhagytuk a házat” –
meséli a menekülés pillanatait Patty Thompson. A romok alól most ők is próbálják
menteni a menthetőt, ilyen azonban itt sincsen. Náluk a kínai porcelán bizonyult
a leginkább tűzállónak, ebből néhány törött darab a romos ház portája előtt
díszeleg.
Rancho Bernardónak ezen a részén tizennégy ház égett porig, az egész városban
pedig csaknem négyszáz lakás vált a lángok martalékává. A szénné égett házakon
kívül tucatnyi kiégett autó emlékeztet a városra rontó tűzvészre. Azokon a
házakon, melyek a tűzfészekhez közel voltak, de megúszták a csapást,
köszönőtáblákkal fejezik ki hálájukat az ott élők a tűzoltók felé. A lánglovagok
azonban még mindig készenlétben állnak, mivel bármikor újra felcsaphatnak a
lángok. „Jelen pillanatban nincs tűzveszély San Diego térségében, de magas
készültségi fokon vagyunk, mivel ilyenkor gyakran fúj a szél, és ezenkívül még
meleg is van, ez pedig nagyon is kedvező az újabb tüzek kialakulásának” – tudtuk
meg Dan Froelich tűzoltóparancsnoktól a pillanatnyi helyzetet.
Serényen dolgozó embereket azonban nemcsak a porig égett lakónegyedek portáin
látni, hanem a városszéli készenléti táborban is. Itt most is legalább huszan
lapátolják a homokot és a kavicsot a zsákokba.
A látvány kísértetiesen emlékeztet az árvizekkor nálunk megszokott képekre. Itt
azonban nem a víz, hanem a tűz a fő ellenség, valamint az égési hulladék. A
zsákokkal az utakat és a házakat védik azoktól az elégett dolgoktól, amiket az
eső a hegyekről moshat le a településre. Távolodva Rancho Bernardótól lassan
tisztul a levegő. A környéket belengő füstszagból húsz-harminc mérföld után már
csak annyi marad, amit a ruhánk szívott magába.
2007. 11. 09. (XI/45)
