Ezúttal én sem szívesen tértem be az alma mater patinás falai közé: a több
mint kétszáz éves, nagy múltú kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumba sosem
tapasztalt félelem költözött. A bejáratnál fekete zászló, pislákoló mécsesek,
gyertyák fogadnak. Sok diák gyászszalagot visel, többen csoportokba verődve
tárgyalják a tragikus, még feldolgozhatatlan történéseket. A nagyatádi áldozat
és a két tettes is ide járt, a tanulmányaik kezdete óta jó barátok, padtársak
voltak. Ám a három fiú kapcsolata idén tavasszal megromlott, mert az utóbbi
időkben az áldozatnak egyre jobbak lettek a jegyei.
Beismerő vallomásukban a bűncselekményt elkövető fiatalok ezt állították:
„Beszólt, és nagyképűen, elutasítóan, agresszíven viselkedett, eltávolodott
tőlünk, hát ezért kellett meghalnia. Féltünk tőle” – mesélte el lapunknak egy, a
rendőrségi kihallgatáson részt vevő osztálytársuk. Elhatározásukat két másik
osztálytársuknak meg is említették, akik ezt nem vették komolyan – egészen a
péntek délutáni hírekig.
A végzetes napon a két tettes egy tóhoz csalta áldozatát – szemtanúk is voltak –
azzal az ürüggyel, hogy egy második világháborús puskát mutatnak neki. A
helyszínre érve az ott talált eszközökkel: vésővel, kövekkel és botokkal
végeztek vele.
A fiú védekezni próbált, életéért könyörgött, majd – még élve – a tóba dobták,
és biztos, ami biztos, még egy követ is utána dobtak. Az orvos-szakértő szerint
halálát fulladás okozta.
„Mi a suli környékét fésültük át, de beszéltem azokkal a fiúkkal, akik
megtalálták Jocót. Azt mondták: a víztől falfehér volt, és hatalmas seb volt a
fején” – mondta az elhunyt egyik osztálytársnője, aki egyébként tudni véli, hogy
az őrizetbe vett fiúk sok alkoholt, kábítószert fogyasztottak, és talán árulták
is az iskolában. Márpedig ha igaz a lány állítása, elképzelhető, hogy Józsefnek
azért kellett meghalnia, mert le akarta leplezni drogdíler társait.
„És a gyilkosság után, mintha mi sem történt volna, simán beültek a társaik közé
órákra” – hitetlenkedik az egyik tanár. Azután kezdték keresni Józsefet szülei
és osztálytársai, majd később a rendőrség, hogy iskola után nem érkezett haza
nagyatádi otthonukba. A kutatás négy napig tartott, míg végül pénteken a
cukorgyártól 450 méterre lévő tóban találták meg a fiút.
Még az egyik gyilkos fiú részt is vett az eltűnt keresésében: egyik
osztálytársnőjével mentek a gyilkosság helyszínére, állítólag azért, mert a lány
egyik hozzátartozója korábban vízbe fulladt, ezért keresték ott a fiút. És a
holttest megtalálásakor még ez az elkövető mobiltelefonon felhívta rendőr
édesapját: aki aztán azonnal értesítette a tűzoltókat és a kollégáit.
Herke Tamás, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának
főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyik gyanúsított édesapja
valóban megbecsült tagja a megyei rendőri testületnek, jelenleg
rokkant-nyugdíjaztatása van folyamatban. Ugyanakkor a rendelkezésre álló
információk alapján cáfolta azt, hogy a megdöbbentő és különösen kegyetlen
gyilkosság hátterében drog- vagy alkoholfogyasztás állhatott volna.
Hétfőn a teljesen megtört iskolaigazgató, Reőthy Ferenc összehívta és próbálta
megnyugtatni a diákokat: mindannyian elítélik a történteket, és kiemelte, hogy
az iskolában tapasztalható előzménye sajnos nem volt a bekövetkezett
tragédiának. Az érintett tanulók viselkedésével kapcsolatban nem merült föl az
iskolában súlyosabb probléma, és agressziónak nem volt semmiféle látható nyoma.
A megemlékezés alatt az egyik tanár azt mondta: „Most mindenki ráugrik a
Táncsicsra: hogy ez a szuperiskola, ezek az elitdiákok, hogy ide pénzes, gyilkos
hülyegyerekek járnak. Holott ez a tragédia bárhol, bármikor megtörténhetett
volna, erre nincs racionális magyarázat.”
Az iskola igazgatósága vizsgálatot rendelt el, az önkormányzat pedig
bejelentette: a tragédia miatt elmarad az idei pedagógusnap, ilyenkor nincs
helye az ünneplésnek. Érthetően a táncsicsosokat sokkolja az eset:
szakpszichológusok próbálnak segíteni, hogy fel tudják dolgozni a tragédiát.
Az áldozat a Fekete Hollók Rendjében volt apródjelölt, ahol középkori harcmodort
tanulnak. „A tetteseknek nincs közük hozzánk. Azt tudjuk mondani, hogy Józsi az,
aki hozzánk kapcsolódik, és elzárkózunk mindenféle rágalmazástól ezzel
kapcsolatban – nyilatkozta Sashalmi Tamás, a hagyományőrző egyesület elnöke. – Ő
tényleg az edzéseinkre járt, a féléves próbaidejét töltötte a rendben. Ez az
időszak arra szolgál, hogy jobban felderítsük az apród jellemét, fizikumát,
mentalitását. Ezután válhat csak teljes jogú taggá – mondta Sashalmi. – Józsit
jó képességű, szorgalmas és szolid srácnak ismertük, éppen ezért nagyon
lesújtott mindenkit a halálhíre.”
Közben elterjedt az a hír is, miszerint a két fiú valójában egy korábbi, közösen
kitervelt gyilkosság miatt ölte meg osztálytársukat. Eszerint a diákok megöltek
egy hajléktalant, akit januárban találtak meg a Kapos folyóban, nem messze attól
a tótól, ahol előkerült a nagyatádi fiú holtteste. A felfedezés körülményei
nagyban hasonlítottak a mostani gyilkossághoz. El akarta árulni társait, ezért
kellett meghalnia. Ezt a rendőrség cáfolta. Elmondták: a hajléktalan
szívinfarktusban halt meg, de még vizsgálják a lehetséges összefüggéseket.
A Fekete Hollók Rendjének honlapján a bemutatkozásnál olvasható:
„Fekete hollóseregként repülünk az éjben, szárnyunk kitárva, csak a hideg
lég ölel körbe bennünket. Fészkünket hátrahagyva örök vándorrá lettünk, tollaink
fénye is megkopott már. Szellemünk két világ között lett átutazó, de
mindkettőben egy kicsit idegenek vagyunk. Lent a föld távoli menedék, az
alattunk táncoló levélrengeteg nem más, mint suttogó faóriások fejének
összekapaszkodó fonadéka.
Évszázadok felett suhanunk át.
Letarolt földek, s felégetett falvak szagát hozza a szél. Láttuk a diadal
mámorát tükröződni a szemekben, de ismerjük a halál békéjének nyugalmát is.
Hosszú életünk során megértettük, hogy a pusztulás a születés előjátéka csupán,
ezért nézünk szembe félelem nélkül a múló évekkel. Megőrizzük mindazt, amit a
világ már elfelejtett, s karmaink elég élesek hozzá, hogy ne hagyjuk elveszni
zsákmányunkat.
Átjárónk jelen és múlt között húzódik, melyben a jövő is ott rejtőzik,
észrevétlenül
”
Egy vélemény a Kapospont internetes fórumról:
„Azt hiszem, ideje lesz a körmére nézni a Fekete Holló Rendnek, és végre
felnyitni Sashalmi Úr szemét, mire használják az ott megszerzett tudást az
apródok. Mellesleg buzogányt hol máshol lehetne beszerezni? Sürgősen meg kell
rendszabályozni a »hagyományőrző« egyesületeket. Ha a tettesek nem a Fekete
Holló Rend tagjai voltak, akkor még szóba jöhet a Fekete Sereg is, mindkét rend,
akarva akaratlan, hungarista nézeteket vall, fanatizálva a tagokat. Szegény fiú
lehetséges, hogy nem értett egyet az ottani dolgokkal, ki akart volna szállni,
de társai ezért az »árulásért« megölték. Nagyon is ideje megszüntetni mindkét
rendet.”