Lakodalom: nagy aggodalom - tartja falun a mondás, de ha időben elkezdődik a szervezés és a munka, akkor az aggodalomból jó lakodalom lesz. Sándor bácsi negyven éve vőfélykedik, tapasztalatainak gazdag tárháza számtalan emlékezetes lakodalmat őriz. „A szegénység olyannyira nagy úr volt valamikor, hogy a meghívot-tak mindegyike vitte a családjának valót, a süteményt, a tyúkot meg a bort" - meséli az idős lakodalomszervező. A mai világban újra terjed falun ez a fajta önellátós lagzi, hiszen a megélhetés nem könnyű vidéken, és a szülők megoldhatatlan helyzetbe kerülnek egy több száz fős dínom-dánom megtartásával. Szokás volt régen, hogy a lakodalom hetében még a lakodalmas ház azon ismerősei is, akik nem kaptak meghívást a vendégségbe, felkeresték a házigazdákat, hogy különböző nyersanyagokkal (rizs, cukor, tej, liszt) segítsék a készülődést. Ez a hagyomány ma is él a községben, így az ajándékokon kívül az íratlan hagyományok szerint a falubeliek élelmiszerekkel is hozzájárulnak a lakodalmi készülődéshez.
Az eseményt megelőző hét közepén hozták a friss tejet, ekkor kezdték sütni a süteményeket és a lakodalmas kalácsot. Péntek reggel kezdődött az igazi nagyüzem, jöttek sorban a kopasztóba - vagyis kapcsolódtak bele az előkészítő munkálatokba - a meghívottak. Hajnalban keltem, nehogy elkéssek, de mire a lakodalmas házhoz érkeztem, már javában perzselték a disznót, vágták a kappanok nyakát. Nagy volt a nyüzsgés, sok a munka: valóságos mészárszék működött az udvaron. A menyasszony közben nem győzte átvenni a sok tortát és süteményt. A fiatal pár visszatelepülő, évekkel ezelőtt elkerültek a faluból a fővárosba tanulni, dolgozni, de hiányzott nekik a közösség, az egymásban való feltétlen bizalom és az életre szóló barátságok. Elhatározásukat, hogy egybekelnek, a hazaköltözésükkel kívánták teljessé tenni. Zsolt, a vőlegény egyszerűen fogalmazta meg tapasztalatait: „Fontos, hogy az ember valahol otthon legyen a világban, mi rájöttünk, hogy nekünk itt van az otthon." Dolgozott külföldön, élt hajókon, ám betelt a kalanddal, és hazavágyott, de leginkább otthonra, családra.
A menyasszony, Sári, a faluról költözött Pestre a családjával már évtizedekkel ezelőtt. A nagyváros nyüzsgése-pezsgése életeleme lett. Egy idő után azonban üressé vált, megunta a felszínes kapcsolatokat, többre, másra vágyott. Egyre többször érezte, hogy nem jó neki a függetlenség, az élete nem teljes. Aztán egy partin összefutott Zsolttal, lassan szerelem alakult ki köztük, majd jött a nagy elhatározás: megházasodnak, és visszaköltöznek falura. Kaptak hideget, meleget a barátaiktól, nevezték őket idealistának meg urbánus parasztnak, de nem számított, vettek egy kis házat a faluban, azt újítgatták, és a nagymama unszolására végül eltekintettek a kétszemélyes „hippi" esküvőtől. Az anyagiak azonban szigorúan ellentmondtak a hetedhét országra szóló dínom-dánomnak.
2009. 03. 13. (XIII/11)
