hetilap

Ma már nemcsak a név, hanem az Óbudán található szabóság is történelmi hangulatot áraszt: öltönyök, zakók, frakkok és zsakettek, szmokingok és kiegészítőik készülnek itt olyan minőségben, amely tulajdonosának 20 év garanciát biztosít. „Nem foglalkozunk divattrendekkel, hanem csak az autentikus szabástechnológiával és öltözetekkel” – fogalmaz a tulajdonos a divat szabta igényekre vonatkozó kérdésünkre. Ez azt jelenti, hogy az egyéniség, a karakter, a jellem az, amelyhez elsősorban igazodnak, igyekezvén megtalálni a leg­megfelelőbb öltözetet – de mondhatnánk azt is, hogy kifejezési formát. Az ember értékrendje, ízlésvilága, személyisége ugyanis a ruhán keresztül tükröződik a leginkább, a megjelenés pedig metakommunikatív módon még a beszédnél is jóval nagyobb hatást gyakorol.
Teljesen más világ ez, mint a múlt század tömegtermelésének találmánya: a konfekcióipar. A konfekcióruha egy egységes mérettáblázat szerint készül, ezt a mérettáblázatot pedig minden országban tízezer férfi, tízezer nő és ugyanennyi gyermek adatai alapján készítették el. Igaz,  Magyarországon kategóriánként csak 2400 személy adatainak rögzítésére futotta az ötvenes évek során, a konfekciótermékek mégsem ezért térnek el a tökéletes megoldástól, hanem azért, mert minden ember testén vannak a konfekcióipar által követhetetlen, egyedi vonások. „Senkinek sem egyformán terhelődik a jobb és baloldala, így az emberek egyik oldala erősebb lesz és az öltönnyel ehhez kell igazodni. De ha egy kuncsaft leül velem szemben, akkor arra is odafigyelek, hogyan tartja a lábát. Ehhez mérten kell a nadrág szárát egyenesre vagy egy kicsit ferdére szabni” – fejti ki a tulajdonos. A megfelelő anyag kiválasztása sem akármilyen felkészültséget igényel: a szalonban több mint hatezer szövetmintából lehet kiválasztani az alkalomhoz illőt.  
Talán kicsit közelebb jutottunk annak megértéséhez, mi a különbség a méretre varratott és a konfekcióruha között. Hozdovits Janka szerint ez az eltérés  „ég és föld” – azaz nem is lehet a kettőt egy lapon említeni. „Amikor méretet veszünk, akkor a legapróbb részletekre is odafigyelünk. Kimondottan személyre szabjuk akár a férfi, akár a női öltönyöket.” A lelki alkat felmérése pedig egy beszélgetés során történik. „Egészen másképp kell ruhát készíteni egy katonatisztnek, mint egy menedzsernek, politikusnak vagy újságírónak. Aki a hétköznapokban egyenruhát hord, az hozzá van szokva a feszes viselethez, egy újságírónak pedig inkább a lezserebb ruházat a megfelelő.” A jó öltöny olyan komfortérzetet ad, amely nem feszélyezi a viselőjét. Nem húzódik fel a nyakba és nem feszül a combhoz. „Ha leüléskor a combnál kell húzogatni a nadrágot, akkor az mindig a szabó hibája.”
Ilyet pedig nem engedhet meg magának egy magára valamit is adó szabóság, hiszen itt mindenkiről megőrzik az egyszer felvett szabásmintát, az öltönyöket pedig úgy készítik, hogy két méretet lehet alakítani rajtuk a későbbiek során. Ha pedig véletlenül utánpótlásra lenne szükség, a céggel kapcsolatban álló textilgyárak minimum 15 évre garantálják az eredeti anyaggal azonos minőséget és színárnyalatot. „Egyes szövetgyárak (Minnis, J&J) termékeit csak nagyon szigorú feltételek mellett lehet forgalmazni. Mi Londonban csak a Savielrow negyedben megvarrt mintakollekció bemutatása után kaptuk meg a jogosítványt az egyik szövetgyár termékének Magyarországon történő, kizárólagos felhasználásához. Emellett olyan gyárral is szerződésben állunk, amelyik az angol királyi család beszállítója” – meséli a hölgy.
A cél nem feltétlenül királyi ruha varratása, hanem az igényesség. Hozdovits Janka pedig mindenkit a maga szintjén motivál erre: „Ha egy kamasz betér hozzánk az elszakadt farmerét megvarratni, akkor megdicsérem ezért, majd sugallom, hogy igényességre törekedjen. A kamaszból úgyis egyszer érettségiző, majd pedig vőlegény lesz. Ha egy neves személyiség, politikus, művész érkezik hozzánk, aki már tud öltözködni, akkor őt a jobb minőség irányába orientálom.” Vevőköre az érettségiző diáktól a „top class”-ig, különböző pártállású politikusoktól a neves művészeken át az egyházi méltóságokig széles skálát ölel át, s a szalon tulajdonosától is magas szintű diplomáciai érzékenységet követel. Egyik kuncsaftjának felmenői pedig még „Max bácsival” varrattak annak idején.
S mindez mennyibe kerül?
A fazonár 110 ezertől 260 ezer forintig terjed – ez utóbbi esetén az egész ruházatot kézzel varrják. Ehhez jön még a szövet minőségétől függő anyagár, amely a fazonárral együtt a magyar átlagkeresethez képest igen jelentősnek tűnhet. Ha azonban arra  gondolunk, hogy mindezért évtizedeken át használható, minőségi, elegáns ruházattal vagyunk ellátva, akkor ami első pillanatban drágának látszik, jó befektetéssé válik. „Volt már olyan a cég történetében, hogy egy apa öltönye visszakerült hozzánk. Az anyag olyannyira megtartotta a minőségét, hogy azt kifordítottuk és ebből készítettük a fia esküvői öltönyét.”
A divat változása miatt pedig nem kell aggódnunk, hiszen az ciklikusan ismétli önmagát. „Tíz év múlva a férfiaknál a hosszított öltöny lesz a menő, a nőknél pedig az 1970-es, ’80-as évek divatja jön vissza” – állítja Hozdovits Janka.
Tíz év múlva újra jövünk és szaván fogjuk!

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek