Raffael István tavaly megkapta a Jószolgálati-díjat, amit azért a példamutató munkáért ítéltek oda neki, amit a hátrányos helyzetű emberek érdekében végez. Idén a hétköznapi hősöknek járó Aranypánt-díjra is felterjesztették. A díjátadó gálán láttuk először a 38 éves roma férfit, aki kertészből lett szociális munkás.
Beszélgetésre invitáltuk, hiszen abban a környezetben, ahonnét jött, már az is nagy szó lehetett, hogy a kilencvenes években egyáltalán eljutott egy jó szakmáig – a kertészeten belül a borászatban különösen jelesnek bizonyult. Ezután nemhogy leérettségizett, hanem a pécsi egyetemre ment, ahol agrárszak helyett szociális irányban tanult tovább. 2005 óta van a pályán, és folyamatosan képzi magát a szociális szakmában, mert mint mondja, emberekkel foglalkozni még szebb hivatás, mint növényekkel.
István a Baranya megyei Szászváron nőtt fel, ami sokáig Magyarország harmadik legnagyobb bányásztelepülése volt. Az idetelepült romákat a Szászvár melletti cigánytelepről a hetvenes években beköltöztették a szászvári komfort nélküli zárdaépületbe, ami a háború előtt apácák otthona volt. 1980-ban ide született István is, akinek apja vájár volt, édesanyja pedig tizennégy éves korától a betonüzemben dolgozott. Hatéves volt, amikor apja elhagyta a családot, és a szülei elváltak. Akkor édesanyja vett egy kis házat, ahová két fiával kiköltözött a zárdából, ami később igazi nyomorteleppé vált – különösen a rendszerváltás után, a kilencvenes években váltak súlyossá az ottani körülmények, miután a bánya bezárt.
2018. 05.18. (XXII/20)
