Brett Hull két góljával elérte pályafutása 561. találatát, ezzel az örökranglista
13. helyére jött fel, megelőzve Guy Lafleurt, a Montreal egykori kiválóságát.
"Nehéz dolog azok ellen a játékosok ellen játszani, akikkel annyi nagy csatát vívtunk
meg együtt. A legtöbb barátom még mindig St. Louisban játszik, és ezért főleg az
első harmadban nagyon idegesen játszottam” – mondta a mérkőzés után Hull.
A Dallas további góljait Grant Marschall, Pat Verbeek és Brian Skrudland szerezte, míg
a Blues játékosai közül Mike Eastwood, Terry Yake és Pascal Rheaume volt eredményes.
A vendégek játékán érezni lehetett egyik legjobb játékosuk, Pierre Turgeon kiválását,
akinek a hétfői Colorado Avalanche elleni mérkőzésen eltört a bal karja. Az orvosok
legfrissebb diagnózisa szerint, a 25 mérkőzésen 11 góllal és 11 gólpasszal a Blues
második legeredményesebb támadójának számító Turgeon legalább hat hétig nem állhat
csapata rendelkezésére. Pittsburghben Kevin Hatchernek a Tampa Bay Lightning ellen ütött
kapásgóljával első hosszabbításban aratott győzelmét szerezte meg a Penguins. A
rendes játékidőben a hazaiak Alekszej Morozov és Robert Lang góljaival elhúztak, de
ezt Craig Janney és Wendel Clark még ki tudta egyenlíte-ni. A hosszabbításban aztán
Alekszej Kovaljev átadásából Hatcher beütötte a győztes találatot.
New Yorkban hét mérkőzésből álló vereségsorozat végére tett pontot az Islanders
a San Jose Sharks elleni 1–0-ás sikerével. A régóta várt győztes találatot Mike
Watt a második játékrészben szerezte, míg a svéd Tommy Salo 13 védéssel vette ki a
részét a sikerből. Salo idei ötödik, pályafutása tizennegyedik kapott gól nélküli
mérkőzését teljesítette az NHL-ben.
Edmontonban a vendég Carolina Hurricanes mindhárom játékrészben egy-egy gólt elérve
győzte le 3–0-ra a gyengélkedő Oilerst. A gólokat Glen Wesley, Gary Roberts és Jeff
ONeill ütötte a 21 lövést hatástalanító Mihail Stalenkov kapujába.