Mazkajev a nyolcadik menetben jól irányzott jobbegyenessel találta el kihívóját,
aki a kötélnek vágódott, majd onnan a pontozóbíró ring melletti asztalára zuhant.
Az esetet látva egy feldühödött néző a küzdőtérre hajította székét, majd
tömegverekedés bontakozott ki a szurkolók és a rendfenntartók között. Hamarosan
petárda is robbant, amire teljes lett a káosz. A rendőrség határozott fellépéssel
fékezte meg a verekedőket.
A hét bokszcsemegéjének az Evander Holyfield–Lennox Lewis összecsapás ígérkezik.
A két ökölvívó másodszor találkozik egymással a három nagy profi ökölvívó
szervezet (WBA, WBC, IBF) nehézsúlyú világbajnoki címegyesítő mérkőzésén. A
találkozót közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 5 órakor rendezik.
Jelenleg Lewis a WBC világbajnoka, míg Holyfieldé a WBA és IBF világbajnoki címe.
Mindkét bokszoló – függetlenül a végeredménytől – 15 millió dollárt kap az
összecsapásért. Legutóbbi tizenkét menetes párharcuk március 14-én vitatható
döntetlennel zárult. Lewis 613 ütéséből 348-szor találta el ellenfelét, míg
Holyfieldnél ez a mutató 385/130 volt.
"Sok bokszoló szeretne világbajnok lenni, néhánynak sikerül elérnie célját,
király azonban csak én lehetek – hangoztatta Lewis. – Vasárnap nem fogom a
pontozókra bízni a döntést, szétszedem Holyfieldet."
Szakítva a korábbi hagyományokkal, a nevadai sportbíróság jelölte ki a
pontozóbírákat: Chuck Giampa, Bill Graham és Jerry Roth eddig összesen több mint 200
világbajnoki címmérkőzésen volt közreműködő, minden alkalommal a küzdő felek
megelégedésére.
Más. Több mint kéthetes előzetes letartóztatás után szerdán visszatérhetett
hazájába az Egyesült Államokból Teofilo Stevenson. Az egykori háromszoros olimpiai
bajnok kubai ökölvívót október 23-án Miamiban vették őrizetbe, amikor lefejelte a
repülőtér egyik alkalmazottját.
Stevenson egy jótékonysági rendezvényről tartott hazafelé, amikor a repülőtéren
elkérték a jegyét.
"Az illető nem mutatkozott be, nem igazolta magát, ezért nem mutattam meg a jegyemet
– emlékezett vissza a konfliktus kezdetére a volt bokszoló. Erre elkezdte sértegetni
a kubai népet, Fidel Castrót és a kormányunkat. Közben lökdösött, én próbáltam
védekezni, és közben véletlenül a fejének ütöttem a fejemet. Ettől kicsit
megszédült, a helyszínre érkező rendőrök pedig letartóztattak. Nem volt köztünk
harag. Elnézést kértem, amikor kiderült, hogy a repülőtér dolgozójával vesztem
össze, aki csak a munkáját végezte."
A rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a dühöngő kubai sportembert négyen
is alig tudták megakadályozni abban, hogy megrugdossa a földre került repülőtéri
alkalmazottat. Stevenson úgy emlékszik vissza az esetre, hogy nem tanúsított
ellenállást, engedelmeskedett a rendőröknek. Az öklözőt Fidel Castro
közbenjárására szerdán engedték vissza Kubába, és szabadlábon várhatja az ellene
indított eljárás befejezését.
EVANDER HOLYFIELD (amerikai) 37 éves, 1962. október 19-én született lakóhely: Atlanta testmagasság/versenysúly: 186 cm/98 kg edző: Don Turner menedzser: Jim Thomas (ügyvéd) promóter: Don King legnagyobb sikerei: félnehézsúlyú világbajnok (1990–92), cirkálósúlyú világbajnok (1993, 1994), nehézsúlyú világbajnok 1996 óta mérlege a profik között: 36 győzelem (25 KO), 3 vereség, 1 döntetlen világbajnoki címmérkőzéseken: 15 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen |
LENNOX LEWIS (brit) 34 éves, 1965. szeptember 2-án született lakóhely: London testmagasság/versenysúly: 196 cm/112,5 kg edző: Emanuel Stewart (amerikai) menedzser: Frank Maloney promóter: Panis Eliades legnagyobb sikerei: szupernehézsúlyú olimpiai bajnok (1988, Szöul), a WBC világbajnoka 1993-ban és 1994-ben, illetve 1997 óta mérlege a profik között: 34 győzelem (27 KO), 1 vereség, 1 döntetlen világbajnoki címmérkőzéseken: 8 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen |