Elszállt velük a ló Fotó: Reuters
Az orosz sport fejlődéstörténete igen érdekes. Oroszország ugyan egyike volt
annak a 12 országnak, amelynek képviselői 1894-ben Párizsban egyöntetűen az olimpiai
játékok újbóli megrendezése mellett adták le voksukat, az orosz sportolók azonban
csak 1908 óta vesznek részt a játékokon. Az első évek nem teremtek túl sok babért:
a sportélet éppen hogy csak elkezdett fejlődni, az állam pedig nem tulajdonított neki
túl nagy jelentőséget. A bolsevikok és Lenin hatalomra jutása után azonban gyökeresen
megváltozott a helyzet. Ők ugyan nem voltak a sport és az egészséges életmód lelkes
hívei, azonban a többieket megelőzve megértették, hogy a sport nagyon hatásos eszköze
a lakosság állam általi mozgósításának, ezen belül a szocializmus építésének,
és a világforradalom propagálásának is.
1921-ben létrejött a Vörös Sportinternacionálé, amely nemzetközi munkásolimpiákat
kezdett szervezni. Ezek amolyan alternatívái lettek a "burzsuj" olimpiai játékoknak,
amelyeken az oroszok egészen 1952-ig, azaz 40 éven át nem vettek részt. A harmincas években
a sportmozgalom a szovjet életforma előnyeinek a demonstrálójává vált. 1940-re a
Szovjetunió több mint 40 rekordja túllépte a hivatalos világrekordokat. A sportolók
felvonulásai a harmincas évektől Sztálin kommunista pártja politikai kampányainak részeivé
váltak.
Megalkotván a hatalmas szovjet impériumot, a sztálini vezetés még a "minden
nemzetek atyjának" életében elérte a Szovjetunió felvételét a Nemzetközi
Olimpiai Bizottságba. Egy év múlva az orosz sportolók első ízben vehettek részt az
olimpiai játékokon. Ennek elsődleges célja a Szovjetunió nemzetközi tekintélyének
megerősítése volt: a második világháború egyik fő győztesévé válva a sportban
is hasonló eredményekre törekedett. Az első, 1952-es szereplés nagy sikerrel zárult:
sportolói ugyananyi aranyérmet vihettek haza, mint az amerikaiak. Egy év múlva Sztálin
meghalt, ám az őt felváltó Hruscsov lankadatlanul figyelemmel kísérte a sportot mint
a külpolitikai tevékenység egyik formáját. Kijelentette: feltétlenül utól kell érni,
sőt leelőzni Amerikát, nemcsak gazdasági szinten, hanem a sporteredményeket tekintve
is.
A Szovjetunió kommunista vezetésének eszméi a sportfejlesztéssel kapcsolatban még az
1961-es pártprogramba is bekerültek. Mint ismeretes, ez a tervezet tűzte ki célul azt,
hogy a SZU az 1980-as évre megépítse a kommunizmus alapjait. Míg a kommunizmus megépítése
utópiának bizonyult, addig az amerikai sportolók megelőzését sikerült megvalósítani.
Az 1960-as római, illetve az 1964-es tokiói olimpián a szovjet válogatott kapta a legtöbb
érmet, és az ezzel járó első helyet.
Az 1980-as moszkvai olimpia adta a legszemléletesebb példát arra, hogyan használta fel
befolyásának növelése érdekében a sporteredményeket a kommunista párt. A moszkvai
olimpia lett a brezsnyevi szocializmus csúcspontja.
A sport jelentős mértékben kiszolgálta a belpolitikai érdeket is. 1977 januárjára például
több mint 2800 sportoló kapott magas állami kitüntetéseket, köztük a szovjet éra
legmagasabb kitüntetését, a Lenin-érdemrendet, és szinte minden ismert sportoló a
kommunista párt tagja volt.
A kommunisták hatalomvesztése, a Szovjetunió széthullása és egy új Oroszország
megjelenése után a sporthoz való viszonyulás is megváltozott. Az orosz politikusok többsége
megfeledkezett a sportról, illetve annak képviselőiről is. A legfőbb tekintélynövelő
eszközzé a kritika, a kompromittálások, és a politikai ellenfelek mindenfajta lejáratásai
váltak – ehhez pedig már nincs szükség sportolókra. Legalábbis Moszkvában nem. Az
utóbbi időben azonban vidéki viszonylatban elkezdték újra észrevenni őket – talán
jobban is, mint a szovjet érában. Elérkezett ugyanis az alternatív választások
ideje; a választókért való küzdelem során a polgármesterek, kormányzók és képviselők
kénytelenek figyelemmel kísérni a helyi sportéletet. A győzelem érdekében meg kell
nyerniük az edzőket és a sportolókat is, akik a maguk részéről készségesek
mindenféle "adok-kapok" jelleg? politikai machinációra, már csak azért is, mert
1991 óta az oroszországi sportfinanszírozás radikálisan lecsökkent.
1999 végén a választási győzelem érdekében a "Medvegy–Jegyinsztvo" Kreml-párti
mozgalom élére a népszerű miniszter, Szergej Sojgu mellé a háromszoros olimpiai
bajnok birkózó, Alekszandr Karelin került. A Medvegy sikere jórészt az ismert sportoló
nevének volt köszönhető. A Jegyinsztvo pedig a duma második legnagyobb létszámú
frakcióját hozhatta létre. Napjainkra a mozgalom elnöki párttá nőtte ki magát. A
sport – a sydney-i olimpián elért sikerektől függetlenül – újra kihat az orosz
politikára, mint ahogy az is a sportra: a kellő időben, annak PR-kampánya részévé válva.
2000. 09. 23. (IV/39)
