– Orsi, melyik versenyen való szereplésed volt az, ami alapján kiutazhattál?
– A Nemzetközi Szövetség kvalifikációs pontszámot írt ki. 15 versenyen
lehetett teljesíteni. A Magyar M?ugró Szövetség elvárása nagyobb volt, magasabb
pontszámot írt ki. Ezt sikerült teljesítenem a Hong Kong-i Grand Prix versenyen.
– Mesélj egy kicsit az ottlétedről!
– Mivel ez már a második olimpia, amin részt vehettem, ezért van összehasonlítási
alapom. Az atlantai volt az első, ahol minden újonnan hatott rám. Itt már elsősorban
a versenyre koncentráltam, nem zavart, hogy annyi néző van, meg kamera. A felkészülésem
is más volt, mert a kislányom születése miatt egy évet kihagytam, és végül is 12 hónap
alatt készültem fel az olimpiai versenyre.
– Milyen érzés volt az ünnepélyes megnyitón a bevonulás?
– Fantasztikus volt. Körülöttünk a rengeteg ember, én pedig nem nézőként,
hanem résztvevőként lehettem ott. Az olimpiai láng fellobbanása hihetetlenül megható
élmény. Azt sajnálom, hogy a megnyitó ünnepségen a műsort nem láthattuk élőben,
de ezt az áldozatot meg kellett hozni a felvonulásért.
– A felkészülésedet anyagilag ki támogatta?
– Ezt az egyéves felkészülést teljesen önerőből oldottuk meg. A
versenyeket, az utazást, az ottlétet, mindent saját magunk finanszíroztunk.
– Mik voltak az elvárásaid magaddal szemben? Lehetett volna jobb eredményt
elérni?
– Eddig még soha nem voltam ilyen jó felkészültségi állapotban, mint
most, és úgy gondoltam, hogy már csak az elvégzett munka miatt is jobb eredményt
fogok elérni. De sajnos nem így sikerült. Ennek több oka is lehetett. Valószínűleg
hiányzott egy-két rangosabb nemzetközi versenyen való részvétel.
– Értem. Milyen volt az olimpia alatti élet?
– Nagyon jól meg volt szervezve. Én semmilyen problémát nem láttam. A szállítás
nagyon jó volt, öt percnél többet soha nem kellett várni a buszra. Az olimpikonoknak
pedig külön hajót indítottak a sydneyi öblön keresztül az Operáig, ami lényegesen
meggyorsította az utazást, nem kellett átbuszozni a városon. Szép volt, tetszett,
hogy még erre is gondoltak. Az étkező éjjel-nappal nyitva volt, bőséges, nagy választékkal.
A szállás is tetszett, 12-en laktunk egy házban. Ettől függetlenül úgy éreztem,
nagyon szét voltunk szórva. Igen kevés magyar sportolóval találkoztam. A lakótársaimmal
viszont jó volt az együttlét. Esténként a nappaliban a tévén keresztül drukkoltunk
együtt. Jó volt a hangulat. Számomra nagy élmény volt, amikor a magyar csapatirodában
együtt szurkoltunk Nagy Tímeának, aki a magyarok első aranyérmét szerezte. Majdnem
az összes érmes magyar versenyzőt és pontszerző versenyzőt láthattam a tévében,
ahol követni tudtuk az eseményeket. Emellett pedig napi két edzésen vettem részt.
– Egy húsz hónapos kislány édesanyja vagy. Nem volt nehéz a hosszú távollét?
– Dehogynem. Több mint 3 hetet voltam kint. Nagyon hiányoztak. Sokat köszönhetek
az egész családnak. Ha ők nem lennének, nem biztos, hogy kijutottam volna az olimpiára.
– Mik a további terveid?
– Folytatni a m?ugrást 2004-ig, az athéni olimpiáig tervezek. Jövőre:
világbajnokság. Ha most nem is úgy sikerült, ahogy szerettem volna, akkor sem állt
meg a világ, megy tovább. Készülök a következő versenyekre.
2000. 11. 04. (IV/45)
