Luciano Burti összetört kocsija. Csodával határos menekülés Fotó: Amber PR
A verseny drámaian kezdődött, mint azt már megszokhattuk Spában. Először a negyedik rajthelyen álló Frentzen autója fulladt le a rajtrácson. Mivel még időben – tehát a piros lámpák kialvása előtt – jelezte ezt, így elhalasztották a rajtot és a szerelők szélsebesen munkához láttak az autókon. A következő rajtnál egy újabb kéz lendült a magasba, ezúttal Juan-Pablo Montoyáé. Mivel azonban ez még a felvezető kör előtt volt, így – bár szerelői beindították lefulladt autóját – ő már csak a mezőny végéhez csatlakozhatott. A kolumbiai versenyző így vesztette el szombaton kiharcolt rajtelsőségét, amelyet csapattársa, Ralf Schumacher örökölt meg.
"Az első rajt során az autó motorja ment, de amint megnyomtam a kuplungot, lefulladt. A második rajt során rakétaként lőttem ki, és sokáig jól is haladtam, mígnem De la Rosa – akit Heidfeld eltalált Sauberjével – nekem rohant. Ezután az autó az egyik oldalára húzott és elkezdtem félni, hogy valami eltörik, így az első körben óvatosan vezettem. Ezután belehúztam és három-négy autót is lehagytam, majd elmentem Ralf mellett és nagyon izgalmassá váltak a dolgok. Végül a motor szabadságolta magát" – mondta Montoya.
A mezőny végül sikeresen elrajtolt, s Michael Schuma-cher könnyedén húzott el öccse mellett a Les Combes kanyar felé vezető egyenesen. Kezdte mindenki felvenni a versenytempót, de nem sokáig
Az ötödik körben Luciano Burti mellett próbált meg elhúzni Eddie Irvine, egy kissé leszorítva Burti Prostját az aszfaltcsíkról, és a két autó egymásnak ütközött. Míg azonban Eddie Irvine sértetlenül ugrott ki teljesen összetört Jaguárjából, addig Burti – aki szárnyaszegetten, irányíthatatlan autóval rontott neki a pálya széli gumifalnak majd 200 km/órás sebességgel – nem mozdult. Autója szinte ki sem látszott a gumik közül. Sokáig nem lehetett tudni mi történt, mivel a pályamunkások, Eddie Irvine segédletével csak nagy nehezen tudták az autót kiszabadítani a gumik közül. Több medical car, azaz gyors reagálású mentőautó is érkezett a helyszínre. Később a pilótát beszállították a helyi orvosi központba, és jött a jó hír, miszerint nem fenyegeti komolyabb veszély, és eszméleténél van. Ugyan agyrázkódást szenvedett, de nem sérült meg komolyabban, köszönhetően a modern versenyautók magas fokú biztonságának.
Ekkor a mezőny először a biztonsági autó mögött körözött, majd lefújták a versenyt, jelezve, hogy később újraindítják. A harmadik rajtnál Ralf Schumacher Wil-liamse nem akart elindulni, így márkatársához hasonlóan ő is a mezőny végéről rajtolhatott el. Ezúttal azonban Giancarlo Fisichella Benettonja megtáltosodott és a második helyre nyomta be magát a ferraris világbajnok mögé. Rubens Barrichello a harmadik helyre ugrott, David Coulthard, Jenson Button és Mika Häkkinen elé.
Schumacher messze elhúzott az élen, s a nemrég három évre a Jordan istállóhoz igazolt olasz Fisichella végig küzdött a dobogós helyért a verseny alatt. Bár a második helyet kénytelen volt átadni David Coulthardnak, végül a harmadik helyen ért célba.
A negyedik helyen Mika Häkkinen végzett, így a wokingi csapat huszonkét pontnyi előnnyel rendelkezik a Williams–BMW előtt a világbajnoki ponttáblán. Az ötödik Rubens Barrichello lett. Bár korábban előkelő helyen autózott, visszaesett, amikor a buszmegállóban a magas rázókövek miatt elvesztette az első szárnyát, és kénytelen volt bemenni a bokszba új szárnyért. Ezután megelőzte a vágtázó Alesit. Közben Trulli Jordanjének motorja öt körrel a verseny leintése előtt felrobbant. Számára véget ért a Belga Nagydíj.
A hatodik helyért a verseny végén kemény küzdelem folyt Jean Alesi és Ralf Schumacher között. Előbbi sikeresen tartotta fel a német pilótát, aki bár próbálta megelőzni a mezőny rangidősét, mégis sikertelen maradt. Alesi így egy pontot hozott új csapata konyhájára.
A világbajnokság következő fordulója a Monzában megrendezendő Olasz Nagydíj lesz, ahol már remélhetőleg újra viszontláthatjuk Luciano Burtit. Egy biztos, az olasz rajongók fiesztát rendeznek majd a Ferrari ünneplésére – bármi is legyen majd a verseny végkimenetele. (Forrás: Amber PR)