Robert Pires, az aranyat érő csapatember

Robert Pires pályafutása az Arsenalban kiteljesedett Fotó: Reuters

– Miért volt fontos az Arsenal számára a Premiership megnyerése?

– Azért, mert szezon elején a legtöbb ember kételkedett bennünk, és a médiából is csak azt hallottuk, hogy csak a Chelsea és a Manchester United mögött fogunk cammogni, mivel mi nem igazoltunk egy új játékost sem. Rácáfoltunk a kétkedőkre, elértük az elképzelhetetlent: veretlenül meneteltünk végig a szezonon. Nekem több szempontból is ez volt a karrierem legnagyobb eredménye. Nagyon büszke vagyok, de ebben az idényben még nagyobb nyomás alatt leszünk, hiszen mindenki minket próbál majd legyőzni.

– Amikor egy hét leforgása alatt kiestetek az FA kupából és a Bajnokok Ligájából, 2–1-es hátrányból fordítva nyertetek 4–2-re a Liverpool ellen, ez volt az a találkozó, amely döntően befolyásolta a bajnoki cím sorsát.

– 15 percig kételkedtünk magunkban. A Liverpool ellen a félidőben teljesen tudatában voltunk a helyzet súlyának, de tudtuk, túl jók vagyunk ahhoz, hogy veszni hagyjuk a mérkőzést. Túl sok tehetség van a csapatban ahhoz, hogy elveszítünk mindent. Patrick Viera, a csapatkapitányunk akkor azt mondta nekünk, hogy nem azért tettünk meg ekkora utat, hogy a végén mindent elveszítsünk. Visszamentünk a pályára, és háromszor betaláltunk. Akkor már tudtuk, bajnokok leszünk.

– Bizonyos médiumok és a szurkolók m?ugrónak tituláltak...

– Tudom, hogy rengeteg jelzővel illettek a Highburyben történt Portsmouth elleni büntető incidensemmel kapcsolatban a múlt szezonban, de hadd mondjam el: felvágtak. Okkal estem el, ez volt, fellöktek. Nem vagyok m?ugró. Végső soron pedig a bíró dolga megítélni, hogy tizenegyest érdemel-e, vagy sem. Ő megadta nekünk, én semmilyen nyomást sem gyakoroltam rá.

– Milyen játszani a Premiership-ben?

– Számomra megnyerni a bajnokságot nagyobb siker, mint magasba emelni a Bajnokok Ligája serlegét. Talán a BL nagyobb presztízskérdés, de én úgy gondolom, a hazai bajnokság pontosabban megmutatja, hogy valójában milyen erős is egy csapat. Ez különösen igaz Angliára, ahol a liga fizikai kihívás. Hétről hétre a legjobb focitudásodat kell nyújtanod tíz hónapon keresztül. Angliában a tömeg intenzitása hihetetlen. Francia emberként soha sem tapasztaltam ehhez hasonló támogatást. Néha megállok és körülnézek. Olyan élénk a tömeg, hogy gyakran azt hiszem, ráözönlenek a pályára. Itt teljesnek érzem magam. Marseille-ben annyira félős voltam, hogy majdnem megfagytam játék közben, itt arra bátorítanak, hogy játsszam "folyékony" focit.

– Mit tanultál az elmúlt BL idény alatt, amit most használni tudsz?

– A Bajnokok Ligája egy nagyon jó verseny; az új felállása nagyon izgalmas, az adódó foci minősége leny?göző, de amint már említettem, nem mindig a legtehetségesebb csapat jut tovább. Ezt nem a Chelsea-ről mondom, akik kivertek minket múlt évben a negyeddöntőben, de tény, hogy az a vereség rajtunk múlt. Amúgy pedig az idegenben lőtt gól nem biztosíték a győzelemre, igaz, büszke vagyok a Stamford Bridge-i fejesemre, legyőzve John Terry-t a levegőben. Ebben az évadban még több tapasztalatot szerzünk, és a Bajnokok Ligája az első számunkra.

– Mit tanultál olyanoktól, mint Thierry Henry és Zinedine Zidane?

– Henry egy külön szint. Hallottam Jacques Rogge-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, amikor májusban találkozott Párizsban Henryval, és gratulált a 2004-es év legjobb európai futballistájának járó díjhoz már pár hónappal korábban! Zidane is egy művész, és természetesen sok labdarúgó megpróbálja az ő stílusát utánozni. Én is mindig megpróbálom végrehajtani a trükkjeit, amikor a francia csapattal edzünk, de sosem sikerül. Amire ő képes, az utánozhatatlan.

– Ha befejezed a futballozást, elmész edzőnek valahova?

– Nem gondolom, hogy elég nagyszájú vagyok ahhoz, hogy edző legyek. Szeretnék visszamenni a Stade de Reims-hez, életem első klubjához, és megtanítani a gyerekeket egy-két trükkre, hogy vissza tudjak adni valamit ott, ahol számomra az egész kezdődött.