Ünneplés a bronzmeccs után. A harmadik hely a jelen pillanatban reális Fotó: Reuters
A problémák az utolsó középdöntőbeli mérkőzésünk második félidejében kezdődtek, amikor Radulovicsék a régi, nem éppen szívderítő "hagyományokat" követve hatgólos előnyt engedtek ki a kezükből a dánok ellen. Boksznyelven szólva az ütés benne maradt a lányokban még másnap is, amikor a magyar kézilabda-történelem talán legnagyobb arányú vereségét (44–29) szenvedtük el a norvégok ellen az elődöntőben.
(A nem olyan messzi múltban ehhez fogható csak az 1998-as hollandiai Eb-n történt, amikor – mily meglepő – ugyancsak az elődöntőben és szintén a norvégoktól kaptunk ki 28–14-re, vagyis 14 góllal. Tegyük hozzá: azt a csapatot korántsem jegyezték annyira, mint a mostani keretet.) A súlyos trauma után az oroszok legyőzésével vigasztalódtunk a bronzmérkőzésen, amíg a fináléban a norvégok a dánokat győzték le kemény küzdelemben. "Úgy érzem, nem rossz eredmény a harmadik hely, még akkor sem, ha aranyat szerettünk volna nyerni. Be kell látni, hogy az Eb-n két, nálunk kicsit erősebb, jobban összpontosító csapattól kaptunk ki, és nem volt meglepő a norvég–dán döntő végeredménye sem" – nyilatkozta az Eb-t követően Kiss Szilárd szövetségi kapitány, aki lemondott tisztségéről. A jövőben nem húzza fel a címeres mezt Radulovics Bojana, a torna gólkirálynője, valamint Bohus Bea sem.
"Sajnos az történt, amitől tartottam: a skandinávok a gyors támadásaikkal, indításaikkal meg tudtak bennünket fogni – értékelte a magyar csapat szereplését Zsiga Gyula, aki szerint ennek ellenére megmagyarázhatatlan, ami a norvégok ellen történt. – Továbbra is rendkívül rapszodikus a teljesítményünk. Nagyon improvizatív a játékunk, de ha nem megy a zongoracipelőknek, legfőképpen Radulovicsnak és Pálingernek, akkor ez az egész
csapatra átragad" – mondta a mesteredző, aki szerint a látottak alapján reális a harmadik hely, jelen pillanatban Dánia és Norvégia is egyértelműen jobb nálunk. (S. I.)
2004. 12. 23. (VIII/52)
