– Legutóbb a San Antonio Silver Stars csapatát erősítetted. Milyen különbségeket tapasztaltál a magyar és az amerikai liga között?
– Kint lényegesen rövidebb a szezon, emiatt sokkal pörgősebbek a mérkőzések, és kevésbé tudják a csapatot összerakni. A játék sokkal egyénieskedőbb, egyedül próbálják megoldani a dolgokat. Ezzel függ össze, hogy fizikálisan jobbak a játékosok: sokkal többet dolgoznak a konditermekben.
– Neked melyik felfogás tetszik jobban?
– Számomra szimpatikusabb az európai stílus. A kosárlabda csapatjáték, jobban szeretem, amikor mind az öt ember részt vesz benne. Ettől függetlenül felüdülés néha a tengerentúlon is játszani.
– Tervezed még, hogy kimész?
– Igen. Jól éreztem magam a csapatban, az edzők és a vezetőedző is meg voltak velem elégedve. Úgy váltunk el nyáron, hogy szeretnék, ha jövőre is mennék.
– Nem gondolkoztál azon, hogy végleg kint maradsz?
– Nem, soha. Igazából eléggé családcentrikus vagyok, és emellett, akár furcsán is hangozhat, nagyon szeretem Magyarországot, csak itt tudom elképzelni a jövőmet.
– Milyen esélyt adsz magatoknak idén? Nyertek a Péccsel?
– Aki huzamosabb ideje él a sportban, tudja, hogy semmit sem lehet előre megmondani, mert a sikerhez nagyon sok mindennek össze kell jönnie. Talán éppen ez a kiszámíthatatlanság teszi széppé a sportot. A cél persze mindig változatlan: bajnokság, Magyar Kupa, Euroliga.
– Nem akarok illetlen lenni, jövőre harmincéves leszel. Tervezel valamilyen életstílusváltást?
– Nőként az ember előbb-utóbb a családtervezésre gondol, és ha nagyon csúnyán akarom mondani, ez már az én programomban is szerepel. Egy-két éven belül jön egy hosszabb kihagyás – a baba miatt, remélhetőleg.
2005. 10. 14. (IX/41)
