Nagy szerencse, hogy egykoron Nápolyban a kis Fabio sok kortársával
ellentétben nem a tradíciót, vagyis a bűnözést, hanem a futballt választotta. Az
idei németországi világbajnokságon ország-világ láttára doktorált kitűnőre a
védekezés művészetében. Vélhetően ez befolyásolta leginkább az Aranylabda
sorsáról döntő szakértőket, mert ha Cannavaro klubbéli teljesítményét nézzük,
akkor már nem is olyan egyszerű a helyzet. A Real Madridban ugyanis nem tudta
eddig konzerválni a tőle elvárható formát – igaz ebben a csapattársak is ludasak
némileg.
Cannavaro a magánéletében is kiegyensúlyozottnak tűnik: tizenöt év házasság áll
mögötte, és három gyermek boldog apja. Nagy szó ez egy olyan ember esetében,
akit nők hada bálványoz külsejéért. Tipikus vezértípus az élete minden
területén. Marcello Lippi nem hiába nevezte őt ki a világbajnokság előtt
csapatkapitánynak.
1992-ben mutatkozott be szülővárosa, a Nápoly gárdájában, ahol három idény alatt
hatvannyolc alkalommal szerepelt. Ekkor fedezte fel a Parma, itt hét esztendeig
futballozott remek színvonalon, így a válogatottban is alapemberré válhatott. A
Parma jó csapat volt, de mindenki tudta, hogy Cannavarónak egy sztárgárda
dukálna. Az Internazionale ilyen csapat volt, ahová 2002-ben igazolt át, ám a
döntés baklövésnek bizonyult. A milánói szurkolók nem sok olyan mérkőzésre
emlékezhetnek vissza, amelyen Cannavaro maradandót nyújtott volna. 2004-ben a
nagy rivális torinói Juventus mentette meg őt a további szenvedésektől. A
zebramezeseknél viszont valósággal megújult, ismét világszínvonalon kezdte űzni
a védekezés mesterségét. Talán még ma is ott játszana, ha nem robbant volna ki
az ismert bundabotrány, ami miatt a Juvét visszaminősítették az olasz
másodosztályba. Így jutott el Cannavaro a Real Madridhoz.
Kétségkívül elképesztő a súlypontemelkedése – szüksége is van rá, mivel csak 175
centiméter magas –, az ütemérzéke és a szerelési készsége. Ennek ellenére sokan
nem igazán értik, miért éppen ő kapta meg az idei Aranylabdát. Paolo Maldinit
vagy Franco Baresit annak idején jobb védőnek tartották, ők mégsem kapták meg
soha ezt a jelentős kitüntetést. Egyesek szerint Thierry Henry jobban
megérdemelte volna a díjat, ő azonban csak második lett a versenyen.
2006. 11. 30. (X/48)
