Újra bebizonyosodott, hogy az olasz válogatott megmentője tud lenni hazája
közhangulatának. Emlékezhetünk, hogy a tavalyi világbajnokságot megelőzően
kirobbanó bundabotrány mekkora hatást gyakorolt egész Olaszországra. Megrendült
a legtöbb ember futballba vetett bizalma, a nem remélt világbajnoki cím azonban
mindent megváltoztatott.
Most a tragikusan elhunyt Lazio-szurkoló esete borzolta a közvéleményt. Tömeges
játékoselvándorlásról, meccsek elhalasztásáról és a bajnokság szüneteltetéséről
szóltak a hírek, azonban a tavalyi tapasztalathoz hasonlóan újra a válogatott
rendezte a viszonyokat azáltal, hogy az utolsó lehetőségként feltálalt
selejtezőn legyőzte a meglepően jól szereplő Skócia gárdáját 2–1 arányban. Ezzel
a kékek megváltották a repülőjegyüket a jövő nyári, Svájcban és Ausztriában
esedékes kontinensviadalra.
A történet pikantériája azonban az, hogy erre a győzelemre nem csak az
olaszoknak volt égető szükségük. A sors szeszélye folytán a franciák kénytelenek
voltak otthoni foteljükből az olaszok győzelméért szorítani. Jól jellemzi a két
nemzet futballviszonyát, hogy a Squadra Azurra, ha korábban kivívta volna a
továbbjutást, nagy valószínűséggel a B csapattal utazott volna el a skótok
elleni meccsre, nehogy a franciáknak kedvezzen. Bár kevés kétség lehet afelől,
hogy fordított helyzetben a gallok másképp jártak volna el.
A két csapat közötti viszony Marco Materazzi és Zinedine Zidane tavalyi
emlékezetes afférja óta romlott meg véglegesen. Korábban szinte valamennyi
francia labdarúgó az olasz bajnokságban kereste kenyerét. Azóta a helyzet sokat
változott: a két nemzet játékosai kölcsönösen egymást vádolják. Lassana Diarra
szerint az olasz egy csaló nép. Gennaro Gattuso szerint viszont a franciák
annyit sem érdemeltek, hogy az Európa-bajnokságon ott legyenek. Így viszont azt
reméli, hogy az Eb-n ismét találkozik a két válogatott, és akkor lesz mit
elszámolni a gallokkal. A két csapat milánói összecsapásán pedig 80 ezer olasz
drukker fütyülte ki a francia himnuszt.
Raymond Domenech francia szövetségi kapitány is gyakran fogalmaz meg éles
kritikákat a világbajnokkal kapcsolatban. Nemrég győzni képtelen csapatnak
tituálta Donadoniékat, korábban, egy múltbéli utánpótlás mérkőzéssel
kapcsolatban ő is lecsalózta az olaszokat. A mostani, köszönetnyilvánítás
helyett elmondott monológja se fair play-díjas: „Azért nyertek, mert a
kijelentéseim motiválták őket. Bár a meccset nem láttam, mivel nem akartam
unatkozni, kissé bánt, hogy így egy tét nélküli meccsre kényszerülünk
Ukrajnával” – fogalmazott a franciák szakvezetője.
A hálaadás egy másik módjának azonban felhozhatjuk Anglia példáját. A
szigetországiak az egész selejtezősorozatban csak botladoztak, olyannyira, hogy
elveszítették a lehetőségét annak, hogy saját kezükben tartva sorsukat jussanak
ki az Eb-re. Egyetlen esélyük volt arra, hogy ez az állapot megváltozzon,
mégpedig ha az izraeli válogatott legyőzi (a selejtezősorozatban másodjára is!)
a jó erőkből felálló orosz csapatot. Az izraeliek előzetesen ígéretet tettek,
hogy mindent megtesznek a sikerért, noha esélyük a kijutásra már nincsen.
A legelhivatottabb angol szurkolók ezt olyan jó szívvel fogadták, hogy
elhatározták: elutaznak az „Ígéret földjére”, hogy viszonozzák a buzdításukkal
az izraeliek segítségét. Egyes hírek szerint több mint ezer angol jelent meg a
Tel Aviv-i stadionban, amit feltehetőleg nem bántak meg, mert szemtanúi
lehettek, ahogy az izraeli tizenegy megleckézteti a Szbornaját – 2–1 arányban.
Az oroszoknak pedig minden feltétel adott volt a sikerhez, szinte hazai
környezetben érezhették magukat a Ramat Gan stadionban. Izrael 7 milliós
népességéből ugyanis közel 1,2 millióan az egykori Szovjetunió területéről
vándoroltak Izraelbe, ezért nem meglepő, hogy a 9000, Oroszországból érkező
drukkeren túl további 10 ezer helyi is a Szbornaja sikerét remélve látogatott ki
a stadionba. A szemfüles Izraeli Labdarúgó Szövetség pedig bevételi rekordot
szimatolva egy külön szektort hozott létre az oligarchák számára, ahová a
jegyeket 2000 dollárért kínálták.
Izrael így sportszerűségből jelesre vizsgázott, és bebizonyította, hogy az angol
sajtó által kreált összeesküvés-elméletek alaptalanok. Vagyis, hogy sok pénzért
az izraeliek a meccs végeredményét is hajlandók eladni. „Az emberek kitalálnak
dolgokat, hogy megkönnyítsék a lapok eladását, azonban mi ezzel tisztában
voltunk, és tudtuk, hogy csak a saját feladatunkra szabad koncentrálni. Mi nem
várunk el cserébe ezért semmit, ha Anglia gratulálni szeretne nekünk, amiért
sportszerűek voltunk, és komolyan vettük ezt a mérkőzést, akkor azt
természetesen elfogadjuk” – nyilatkozta Dror Kashtan, az izraeli szövetségi
kapitány. Az örömmámorban úszó angoloktól Steve McLaren szövetségi kapitány a
következőképpen értékelte a történteket: „Az izraelieké egy büszke nemzet, s
minden dicséretet megérdemelnek az erőfeszítéseikért. Mindig mondtam: a
Horvátország elleni meccsünknek lesz még tétje. Igazam lett.” Ennek ellenére
elképzelhető, hogy az angol kapitány hamarosan munkanélküli lesz: Rooney-ék
botladozását nem nézte jó szemmel a szövetség, és ezért McLarent teszik
felelőssé.
2007. 11. 23. (XI/47)
