A versenyek után nem láttalak ilyen kimerültnek, mint most
– Számítottam arra, hogy a versenyek után számos kötelezettségem lesz majd.
Sok helyre kellett elutaznom, rengeteg emberrel találkoztam, megannyi kérdésre
kellett válaszolnom. Ez számomra kimerítő volt, erre a terhelésre nem tudtam, de
nem is lehetett felkészülni.
Édesapádat síugróként ismertem. A síugrásnál is a sebesség szeretete és a
bátorság a jellemző. Találunk-e kapcsolódási pontot a motorsporttal?
– Apám kezdetektől a motorsport irányába terelt. A kerékpáromon nem volt
pótkerék, négyévesen motorral mentem óvodába, és már versenyeztem is – nálamnál
idősebbekkel! Nincs kizárva, hogy a síugrás bizonyos fázisaiban is szükség van
hasonló képességekre, mint a motorsportban.
Viszonylag hátrányos helyzetből indultál, mi kellett ahhoz, hogy ebből előnyt
szerezz?
– Sok bíztatást kaptam otthonról. Belém oltották a győzelemhez szükséges
hitet. Már gyerekként sokat motoroztam csúszós, vizes pályán. Sok kicsúszás,
esés megtanított küzdeni. Részemmé vált, hogy sosem szabad feladni. Így
technikailag és lelkileg is jó alapokat szereztem, egyszerű helyzetem ellenére.
A versenyek során gyakran láthattuk, hogy kevesebb lóerővel rendelkező géppel
kell „odaérned”. Nyilván a kanyarokban kell még jobban teljesítened, hogy
versenyben maradj. Ez kényszerít, hogy technikásabb légy?
– Helyezkedéssel, szélárnyékban való motorozással lehet csökkenteni a lóerők
hiányán, persze egy határig. Tény, hogy a kanyarokban technikával lehet javítani
a pozíción. És ha tudom, hogy a motorból nem tudok többet kihozni, akkor csak
magamra számíthatok. Persze, szükség van még jó ritmusú előzésekre kifékezéssel
a belső íveken, ehhez kell az elszántság, az önbizalom és a technikai készség.
Mire gondolsz, mikor a hosszú egyenesek végén vagy a célegyenesbe fordulva
szélárnyékból kibújva elmennek melletted csupán azért, mert erősebb a gépük?
– Természetesen nem jó érzés, azonban ezzel nem foglalkozhatom, mert a
verseny egészéről vonná el a figyelmem, és annyit sem teljesítenék, amire képes
vagyok. Ezt a helyzetet nem használhatom mentségként, dühből nem lehet
motorozni. Próbálok összpontosítani, inkább a következő megoldandó feladatra
figyelek, hogy a meglévő lehetőségeimből minél többet hozzak ki.
A fentiek következtében sokszor motorozol csúszáshatáron. Hogy lehet ezt a
helyzetet kezelni, megszokni, szabályozni, hogy lehet a megcsúszásból kijönni?
– Ez a sport erről szól, ha eredményes akarok lenni, szinte folyamatosan a
centrifugális, centripetális erők egyensúlyban tartásán kell a motort kezelni.
Az kell, hogy minél gyorsabb legyek, de még a motoron üljek. Ez a csúszáshatár
egy nagyon keskeny rés, és a verseny előre haladtával, ahogy a körök fogynak,
úgy fogy a köpenyről a gumi is, és a verseny vége felé, mikor minden egyre
fontosabbá válik, akkor van a gumiból – ami megtart – a legkevesebb. Mégis
nekünk ezt kell beosztani, kezelni.
Ebben a sportban benne van az esés, ami természetszerűleg fájdalommal jár. Te
hogy dolgozod fel ezeket a helyzeteket, befolyásolja-e a teljesítményedet?
Tudsz-e utána ugyanúgy motort dönteni?
– Nem szívesen beszélek erről. Tudni kell, az esés hozzá tartozik ehhez a
sporthoz, de nem erről szól. A fájdalom egy kellemetlen élmény, és ezt igyekszik
elkerülni az ember, és ezzel én sem vagyok másként, de a teljesítményem rovására
ez nem mehet. Más a helyzet, ha az én hibámból esek, és más, ha tőlem független
okok következménye az esés. Természetesen ez esetben könnyebb feldolgozni. A
feladatra összpontosítás mindig segít a negatív élmények felejtésében.
A gyorsulás, a sebesség olyan, mint a kábítószer. Neked a foglalkozásoddal
jár ennek a fogyasztása. Rád ezek hogyan hatnak?
– A gyorsulás és a sebesség a sejtjeimben él, és így nem jelenik meg külön.
Egyébként engem nem ezek vonzanak, és nem ez köt le, hanem egy adott körpályán a
jobb idő teljesítése, és az, hogy tudok ezen még javítani, minél kevesebb
hibával jobb köröket menni. Tudom, gyakran hallom a gyorsulás, a sebesség és a
szabadságérzés összefüggéséről szóló élmény-ihletet. Maradjunk annyiban, létezik
a motorozás, és van a gyorsasági motorozás, mint versenysport.
Ha már itt tartunk, mit üzennél azoknak a „versenyzőknek”, akik a városban
száguldanak és „egykerekeznek”?
– A motorozás veszélyes üzem, nagyon kell tisztelni. A gázkar elforgatása
egy egyszerű művelet. A következményének kezelése már összetettebb feladat.
Mikor az utcán motorozok, óvatos vagyok és tudom, hogy be kell tartanom a
szabályokat, mert nem akarom, hogy engem veszélyeztessenek, és én sem akarok
mást. Mindenkinek körültekintő óvatosságot tanácsolok, aki pedig versenyezni
szeretne, az jöjjön, van elég hely a pályán.
Hogy dolgozod fel ezt a fantasztikus sikert és szeretetet?
– Vágytam a sikerre és végtelen boldogságot jelentett megkapni. Valóban
különleges élmény, hogy sok helyen ismeretlen emberek szorongatják a kezemet, és
biztos, hogy ez még további erőt ad ahhoz, hogy még több magyar embernek tudjak
örömöt szerezni. Azért bevallom, a feladat jelentősebb volt, mint amire
gondoltam.
Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok az olvasók nevében is a
következő esztendőre!
2008. 01. 04. (XII/1)
