Pekingben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a „lelki tényező”:
hihetetlen gazdasági teljesítményének elismerésén túl az ázsiai óriás mintha
saját emancipációjának lehetőségét is látná egy sikeres olimpiában. Ennek
megfelelően készültek is rá. Mintegy 40 milliárd dollárt költöttek építkezésre,
fejlesztésekre – ez négyszer nagyobb összeg, mint amit a görögök szántak a
játékokra, de magasabb a 2012-es londoni büdzsénél is. És biztos, ami biztos,
nemcsak a szmogot tüntetik el a levegőből, hanem igyekeznek garantálni a napos
időt is: az augusztus hiába része az esős évszaknak arrafelé, a
tudományos-fantasztikus nevű Pekingi Időjárás-befolyásolási Hivatal 30 repülőgép
és közel 5 ezer rakétavető segítségével veszi fel a harcot az elemekkel.
Természetesen a házigazdák a sport területén sem kívánnak senkiben kétséget
hagyni kiválóságuk felől. A kínaiak ötkarikás hagyományai nem túl jelentősek
ugyan (1984 óta vesznek részt rendszeresen a nyári olimpiákon), mégis csapatuk
lesz a mezőny legnagyobbja – és nem biztos, hogy csak a létszámot tekintve. Az
éremtáblázat első helyét ugyanis nem minden esély nélkül célozták meg: Athénban
négy arannyal maradtak le a diadalmaskodó amerikaiak mögött.
„Kína egyértelműen bizonyítani szeretné, hogy joggal követel helyet magának a
globalizált nyugati világ élvonalában” – fogalmazott lapunknak a NOB-elnök
idézett kijelentésére rímelve Hamar Imre, a Konfucius Intézet igazgatója.
Szerinte a kínaiak úgy érezhetik, hogy a velük kapcsolatos sztereotípiákból
eddig nem sikerült igazán kitörniük, sokan például még ma is csak egy kommunista
országot látnak hazájukban. Holott – hangsúlyozta Hamar – a bolygónk
népességének egyötödét adó Kína kapitalista berendezkedésű ország, ahol a
hétköznapokban a politika kevéssé van jelen. Helyette ott a közös cél: a
gazdasági fejlődés és a jóléti társadalom. A szakértő szerint a kínaiak
„titka”, hogy a hőn áhított jólét érdekében – más ázsiai népekhez hasonlóan –
számos nyugati polgár számára szokatlan szorgalommal feszülnek neki a munkának,
és rendkívüli – családi és magánéleti – áldozatokra képesek.
Salát Gergely, az ELTE Kína Tanszékének adjunktusa arra is felhívta a figyelmet,
hogy Kína az elvesztett ópiumháború után az 1842-től 1949-ig tartó bő egy
évszázadban a nemzeti megaláztatások sorozatát szenvedte el a britektől, az
amerikaiaktól, sőt a japánoktól is, és ez még ma is „élő múlt”. „A Kínai
Kommunista Párt legitimációja is abból fakad, hogy Mao vezetésével – vitatható
módszerekkel ugyan, de – újra egységesítette és nagyhatalommá tette az országot.
A kommunista vezető 1976-os halála után elindult gazdasági irányváltás pedig a
jólétet is elérhetővé tette” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy a három
évtizede tartó elképesztő – átlagosan 9 százalékos – gazdasági növekedés
demonstrálására ideális alkalom az olimpia.
2008. 08. 08. (XII/32)
