hetilap

Élsport nincs dopping nélkül – állítja Angel Heredia, a közelmúltban lebukott
mexikói doppingdíler. Az egykori diszkoszvető, aki számos atlétának volt
személyes terapeutája, a Spiegelnek adott interjújában – amelyet múlt héten
lapunk is közölt – többek között azt mondta, hogy a 100 méteres síkfutás nyolcas
döntőjében egyetlen tiszta versenyző sem lesz Pekingben. Hozzátette: a 10
másodperces és a 9,7 másodperces idők között a különbséget a dopping jelenti.
Példákat leginkább az atlétikából hozott, de mint mondta, szinte egyetlen
sportág sincs, amely mentes lenne a doppingtól, és a mai csúcsteljesítményeket
tisztán lehetetlen elérni. Elmondása szerint a különbség annyi, hogy a
szegényebb sportolók hagyományos, könnyen kimutatható szereket használnak, a
gazdagabb versenyzők viszont olyanokat, amelyekkel a jelenlegi ellenőrzések
során nem lehet lebukni. (Pekingben egyébként eddig több mint 3600
doppingvizsgálatot végeztek el, és ebből mindössze 4 volt pozitív.)

Nehéz megítélni, hogy mekkora mindebben a túlzás (ha van benne), ám az interjú
után akaratlanul is más megvilágításba kerülnek az elképesztő, emberfelettinek
tűnő olimpiai teljesítmények. Az említett 100 méteres síkfutás döntőjében a
nyolc finalista közül hatan futottak 10 másodperc alatti időt, a jamaikai Usian
Bolt pedig 9,69-es új világcsúccsal lett első. Az úszók – hogy az egyik
legkedveltebb sportágat említsük – Pekingben 25 alkalommal döntöttek
világcsúcsot. Közülük is kiemelkedett Michael Phelps, akit a kommentátorok nemes
egyszerűséggel földönkívüliként aposztrofáltak, és eseményként említették, ha
egy világcsúccsal elért győzelem után „szuszogott” a célban. Nem véletlen, hogy
a hihetetlen teljesítmények kapcsán az internetes hozzászólásokban a legtöbben
készpénznek veszik a dopping használatát, azt firtatva például, hogy Phelps csak
kémiában győzte le Cseh Lacit (értsd: jobb szereket használt).

Az egyik legnevesebb hazai sportszakértő, Frenkl Róbert professzor nem lepődött
meg azon, amit Angel Heredia nyilatkozott. „Nagyjából tudtuk, hogy működnek
ilyen laborok, sőt, jártak ki az USA-ba európai atléták is tanácsért és
doppingszerekért. Ez tulajdonképpen egy befektetés: a sportoló 10 ezer dollárért
megvásárolja a szükséges szolgáltatásokat, majd a győzelmet vagy a kiváló
helyezést elérve kasszíroz mondjuk 50 ezer dollárt” – fogalmazott Frenkl a
Heteknek. Úgy véli, ez azonban nem csak amerikai probléma, hiszen
Spanyolországban és Olaszországban is buktak le hasonló laborokat működtető
orvosok, igaz, itt elsősorban a kerékpársport bizonyult érintettnek.

Frenkl Róbert azon a véleményen van, hogy bizonyos keretek között engedélyezni
kellene a doppingszerek használatát. „Egy mai Tour de France-ot nem lehet
gyógyszerek nélkül végigcsinálni, ez egyszerűen képtelenség. Vagy csökkenteni
kell az elvárásokat, vagy engedni bizonyos szerek használatát. Hangsúlyozom:
csak a szervezet által egyébként is termelt, testazonos anyagokról, például
inzulinról lehetne szó, és a fő szempontnak az egészség védelmét kellene
tekinteni. Ha a doppingvizsgáló laborok elég felkészültek lesznek, akkor a
versenyzők hormonszintjét ugyanarra a szintet be lehet majd lőni, ami bizonyos
érvelések szerint az esélyegyenlőséget növelné az élsportban, kiegyenlítve az
örökletes különbségeket” – vetített előre egy lehetséges alternatívát a szakértő.


A magyar doppinghelyzettel kapcsolatban Frenkl Róbert úgy véli, nálunk egyedül
az úszásnál merülhet fel a csúcsdoppingok használata, bár igazán kiemelkedő
eredményt csak Cseh László produkált. Atlétáink négy éve Athénban még az ősrégi
öntős módszert alkalmazták, ami jelzi, hogy dopping terén (szerencsére) még nem
lehetünk annyira fejlettek.

Határozottan visszautasítja ugyanakkor a teljesítményfokozó szerek használatával
kapcsolatos felvetéseket Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya. „A magyarok
tisztességesen és becsületesen készültek, máshogy nincs is értelme. Be kell
látni, hogy klasszisok mindig voltak. Annak idején Egerszegi és Darnyi mellett
is sokan úgy szálltak medencébe, hogy maximum csak másodikak lehetnek. Tudomásul
kell venni, hogy a sportág rengeteget fejlődött, és egyre több országnak vannak
nagyon jó úszói. Az olimpián 168 nemzet versenyzői álltak rajthoz. Ezenkívül a
gyors medence, a cápadresszek – amelyek »összenyomják« az ember térfogatát – az
egész mezőny teljesítményét javították” – magyarázta lapunknak a mester, aki
egyébként elégedett a csapat 3 ezüstérmével, 4 Európa- és 14 országos csúcsával.

Szerinte a sport halálát jelentené bármilyen doppingszer legalizálása. Idézte
egy amerikai orvos mondását is, aki szerint az anabolikus szteroidok olyanok,
mint a kovakő, az EPO olyan, mint az öngyújtó, az IGF pedig maga az atombomba.
Ez utóbbit, az izomnövekedést serkentő inzulint ugyanis csak az izomsejtből,
vagyis biopsziás vizsgálattal lehet kimutatni. Kiss László nem érti, hogy az
ilyen vizsgálatokat miért nem teszik kötelezővé, pedig technikailag szerinte
megoldható lenne.

„Addig szabad sportolni, amíg tiszta tud maradni az ember. Az én környezetemben
ezt mindenki így gondolja, de hangsúlyozom, hogy csak a magam nevében beszélek”
– fogalmazott lapunknak egy neve elhallgatását kérő, hazai szinten sikeresnek
számító atlétikaedző. Úgy véli, a magyar sportban sokkal nagyobb bajok vannak,
mint a doppingkérdés. „Ha a nemzetközi eredményekkel összevetjük a mi
sportolóink eredményeit, akkor a különbséget nem a dopping jelenti, hanem az,
hogy nincs pénz rendes pályákra, öltözőkre, a fiatalok messzire elkerülik a
kőkori sporttelepeket, ráadásul az edzőink jó része is külföldön dolgozik” –
jegyezte meg keserűen.

Modern doppingszerek

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek