A 2007-es sikersorozatot követően Szávay idén egyetlen tornagyőzelmet sem
aratott, sőt huszonöt fellépése közül tizenkettőben már az első fordulóban
kiesett. Ezen belül ötvenegy mérkőzéséből huszonötöt elveszített, hat alkalommal
jóval gyengébb – a világranglista 100. helyén túl állomásozó – riválisokkal
szemben. Tavasszal 13. volt a WTA-világranglistán, jelenleg a 28. helyen áll.
A teniszezőnőt és menedzsmentjét számos kritika érte az elmúlt időszakban: az
edzettségi állapottól kezdve a pénzéhségig sokan sok mindent firtattak
szerepléseivel kapcsolatban. Jellemző, hogy a sportolónő honlapján és a vele
foglalkozó online cikkek melletti hozzászólásokban egyre több negatív megjegyzés
olvasható. A jól értesültek tudni vélik többek között, hogy edzője, Kuharszky
Zoltán elhanyagolja a munkáját, Ági pedig „magasan hordja az orrát”, és
játékostársainak sem köszön.
A 19 éves tehetség korábban az őt „felemelő” majd „ejtő” média felelősségét
emlegette saját rossz teljesítménye kapcsán. A hétfőn megtartott szezonzáró
sajtótájékoztatóján azonban már arra hivatkozott, hogy tavaly sokkal könnyebb
volt a helyzete, hiszen nagyon kevesen ismerték, nem „készültek fel” belőle, és
ő sem rettent meg a lehetőségektől. „Felmentem a pályára, és természetesen
nyerni akartam, de nem rázott meg különösebben egy-egy vereség. Az idén viszont
már engem akartak legyőzni, és sajnos kétszer is jött a hullámvölgy” –
fogalmazott Szávay, aki azt is elárulta, hogy sokáig nagyon rossz hangulata
volt, ami nehezítette az edzéseket és a felkészülést, a meccsekről nem is
beszélve. Hozzátette azonban: „Azt hiszem, egyre jobban ismerem önmagam, egyre
önállóbb vagyok.” Hangsúlyozta továbbá, hogy edzőjével és a menedzsmenttel is
teljesen elégedett.
Hasonlóan nyilatkozott vele kapcsolatban menedzsere, Lányi András. Mint
elmondta, év elején tudták, hogy nehéz évre kell számítaniuk, így azt a célt
tűzték ki maguk elé, hogy Ági bennmaradjon az első harmincban, és mivel ez
sikerült, nincs okuk a kesergésre. (Tegyük hozzá: Szávay idei gyengébb
teljesítményével is 487 350 dollárt „ütögetett” össze.)
A közeljövő programjával kapcsolatban a menedzser elmondta, rövid pihenő után
Ági Floridában kezdi meg a felkészülést, majd előbb január elején egy hongkongi
bemutató tornán vesz részt, utána pedig az Australian Open következik.