Amikor a szeptemberi Magyarország–Dánia világbajnoki selejtező mérkőzésen Gera Zoltán egy parádés labdaátvétel után elcsúszott az ellenfél tizenhatosán belül, a kint levő mintegy huszonötezer drukker szinte egyszerre szisszent fel: „Mi van már a Zolikával mostanában?” A kérdés mögött kevésbé a mindig kritikus magyar szurkoló bosszankodása húzódott, sokkal inkább a bizalom, a szurkolói szimpátia megnyilvánulása volt ez: „Zolika” ugyanis még ma is kedvenc. Nem véletlenül: az utóbbi évtized legjobb magyar focistája az elmúlt években legtöbbször egyedül jelentett némi reménysugarat a sikerekre oly régen és oly hiába várakozó-vágyakozó magyar futballrajongók számára.
Ami azonban tény: a WBA csapatát négy év szolgálat után tavaly júniusban a Fulham hívására elhagyó „Gerzsonnak” az utóbbi hónapokban új csapatában, de valójában a magyar válogatottban sem ment igazán. A Fulham mesterének, Roy Hodgsonnak (kis képünkön) személyes invitálására átigazoló játékos a Premier League-hez viszonyítva is első osztályú képességei egyelőre mintha talonban lennének. A bajnokság elején a „mágikus magyar”-nak Hodgson rendre bizalmat is szavazott a kezdőcsapatban, azonban a Bolton elleni szép kapásgólon kívül Zolinak nem sikerült az áttörés. Novembertől a Dempseyvel felálló Fulham a kezdeti sikertelenséget követően elindult felfelé a táblázaton, sőt, a bajnokság véghajrájához közeledve a gárdának még a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikének elérésére is van lehetősége. Gera november óta mindösszesen négy bajnokin kapott kezdőként lehetőséget. A Rovers-szel szemben több ügyes megmozdulása is volt Zolinak, egy ízben gyönyörű passzal hozta helyzetbe a gyanús körülmények között földre kerülő társát, azonban az angol sajtó a teljesítményét mégis „lepontozta”.
„Bevallom, én is jobbra számítottam a nyáron – kezdte nyilatkozatát a Heteknek Gera. – Leginkább az edzőm és a saját véleményem az, ami foglalkoztat, a sajtó nem igazán érdekel, azt pedig továbbra is érzem, hogy Roy Hodgson bízik bennem, számít rám, és egyáltalán nem vesztette el a hitét velem kapcsolatosan. Elsősorban a beilleszkedésnél vannak problémáim, ami azért is furcsa, mert ilyen nehezen ez még sohasem ment nekem. Jó a kapcsolatom minden játékostársammal, de nekem a játékom meghatározza a csapatban a hangulatomat. Emellett fura az is, hogy itt, ebben a profi, hideg világban a sok, számtalan helyről érkező játékos inkább a maga életét éli. Mindenkinek megvan a maga kis világa, ráadásul jó messze is lakunk egymástól.”
2009. 03. 20. (XIII/12)
