Ezek a mondatok néhány évvel ezelőtt hangzottak el a labdarúgás valaha volt talán legnagyobb ikonjának, Diego Armando Maradonának a szájából. Az idei esztendőben már ötvenedik életévét betöltő, kissé köpcös argentin hasonló mondatokat fogalmazhatna meg a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot követően is. A 2008 óta hazája labdarúgó válogatottjának szövetségi kapitányaként dolgozó Maradona legalábbis nem vált az edzők példaképévé, sem pedig ideáljává az idei világbajnokságon. Persze, a futballban neki már tényleg nem kell bizonyítania semmit...
Maradona a világbajnokságok történetének legkiemelkedőbb alakja a brazil Pelével és a német Franz Beckenbauerrel egyetemben. Összesen négy vb-n vett részt, minden alkalommal sikerült a középpontba kerülnie: mindannyiszor sikerült villantania zseniális tudásából valamit, de mindannyiszor sikerült botrányokat is kavarnia. Fény - és az árnyék. Ösztönös zsenialitás - és egy „útnélküli" élet árnyoldalai.
Maradona egy népes, de roppant szegény családban született, és egy Buenos Airestől nem messze fekvő nyomornegyedben nőtt fel (Villa Fioritóban). „Nyolcan voltunk testvérek. Esténként vártuk haza apámat, de sohasem hozott annyi pénzt haza, hogy mindenki jóllakjon. Anyám sokszor gyomorgörcsöt mímelt azért, hogy átadhassa nekem a maga ételadagját. Ugyanígy segített a nővérem is. Szegény apám idős korában súlyos csomagokat hordott a piacon. Esténként anyám jegelte a fájós nyakát és vállát„ - emlékezett vissza később. Gyermekkorában - jobb híján -a környékbeli srácokkal futballozgatott, iskola után (és helyett) egyből a sáros, göröngyös pályára rohant, ahol egészen késő estig játszott. Labdaügyességével és elszántságával már egészen fiatalon kitűnt az egyébként szintén nem ügyetlen ifjak között. Ekkortájt kezdték ráaggatni az „el pibe de oro" becenevet, amely magyarul annyit tesz: az aranyifjú. Nyolc-tíz évesen már hihetetlen könnyedséggel bánt a labdával, a sáros, földes talaj pedig olyannyira megedzette a lábizomzatát, hogy korai pályafutása során inkább csak egy „izomgolyóra" hasonlított. A labda és a játék szeretete rendkívül átitatta Maradonát, szinte mindig csak a „bőrgolyóval" lehetett látni. Nem véletlenül váltak legendássá azok a képsorok később, melyeken a mérkőzések előtt vagy az edzések során a labdával játszadozott: pattogtatta a labdát a lábán, combján, vállain (!), megállította a homlokán. Elképesztő volt, hogy egyéni, saját maga által kitalált trükkjeit, cseleit mérkőzések közben is bevetette. Maradona játékának különlegessége egyrészt abban állt, hogy fizikálisan majd' két évtizeddel előzte meg korát: gyorsasága, kezdősebessége és - legalábbis a nyolcvanas évek közepéig - erőnléte páratlan volt. Másrészt pedig egyesült benne az a kivételes koordinációs képesség, ami ma Lionel Messi talán fő erőssége, s az a fantasztikus virtuozitás, amely a modern futballban a brazil Ronaldinhóra jellemző.
2010. 07. 09. (XIV/27)
