A dél-afrikai világbajnokságot Nagy Sándor sportpszichológussal elemeztük – kissé más szemszögből:
Milyen különleges lelki terhelést jelent a játékosoknak egy világbajnoki részvétel?
–ŰEgy először szereplő fiatal játékosnak egészen más érzelmei, motivációi lehetnek, mint egy rutinosabb, tapasztaltabb labdarúgónak.
A futballisták célja egy csúcsteljesítmény-közeli állapot elérése, újra fel kell pörögniük egy hosszú szezon után, ami nagyon komoly koncentrációt, mentális felkészülést igényel. Több hétig tartó sorozatterhelés alá kerülnek, ráadásul a legjobbak között, emberek milliói által figyelve – ezt a terhet másként tudják elhordozni az egyes játékosok.
Több nagy sztár is csupán árnyéka volt önmagának a világbajnokságon. Ez magyarázható pszichológiailag?
–ŰA nagy sztárjátékosok felé mindig különösen nagy az elvárás, ahogy a klubcsapatukban, úgy itt is főszerepet várnak tőlük. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy telítődnek ezek a labdarúgók, egyfajta teljesítményvákuumba kerülnek, így a saját képességükhöz képest alulteljesíthetnek ezeken a nagy tornákon. Ez azért olykor érthető.
Miért jelent az esélyesség olyan csapatok számára elhordozhatatlan terhet, mint például a gyengén szereplő angol válogatott?
–ŰAkármilyen sztárok alkotják is egy válogatott keretét, a csapattá válásnak van egy törvényszerű folyamata. Nem mindig az egyénileg legjobb játékosok teszik ki a legsikeresebb csapatokat, ezért a látszólag kevésbé esélyesek is messzebbre juthattak, mint néhány nagy esélyes. Az olaszok, a franciák és az említett angolok is korán búcsúztak: mégpedig azt gondolom, hogy azért, mert nem álltak össze csapattá.
Egyik publikációjában azt írja, a sportpszichológiában az emberek önértékelése szinte kizárólag másoknak róluk alkotott véleményétől függ. Mi az oka annak, hogy a német válogatottnak soha nincs gondja az önértékelésével?
–ŰBiztos, hogy szerepet játszanak ebben bizonyos nemzeti, etnikai sajátosságok, de minden népcsoportnál vannak ilyen előnyök és hátrányok, amelyek a sikereket előmozdíthatják, vagy akadályozhatják is. A német csapatra mindig jellemző, hogy nagyon motivált, az önértékelésük pedig mindig a helyén van. A mostani fiatal válogatottnál az is jól látszik, hogy a megfelelő alapok mellett, ahogy egyre előrébb jutnak, úgy egyre könnyebben működnek összeszokott csapatként, folyamatosan érettebb játékot mutatva.
A Ghána–Uruguay mérkőzés utolsó perceiben Asamoah Gyan a hosszabítás végén előbb rontott egy büntetőt, majd rögtön ezután, a tizenegyes rúgásoknál ismét a labda mögé állt, és másodszor nem hibázott. Ilyen helyzetben Ön mit ajánlana egy focistának?
–ŰLélektani szempontból jó megoldás volt, hogy Asamoah Gyan a rontott büntető után ismét tizenegyest rúgott. Kicsit sántít a hasonlat, de olyan ez, mint amikor a lovaknál a díjugratáson egy levert akadály után igyekeznek egy alacsonyabb akadály sikeres átugrásával befejezni a gyakorlatot. Fontos, hogy egy játékos minél hamarabb feldolgozza a kudarcot, és ez a csapata számára is rendkívül lényeges.
A nyolcaddöntők két meccsén óriási bírói hibákat láttunk. Hogyan képes ezeken túllépni egy játékvezető, és végigvezetni a mérkőzést?
–ŰA bírók is emberek, ennek megfelelően tévedhetnek, ezért meglepő számomra, amikor egyesek utólag a videóelemzés alapján mondják meg a nagy igazságokat. Képzeljék el azt, hogy abban a pillanatban a játékvezetők ugyanolyan nyomás alatt teljesítenek, mint a játékosok! Pillanatok alatt kell döntést hozniuk, ebben pedig benne van az is, hogy a meghozott döntés rossz lesz. Egy jó bírónak fel kell vállalnia ezért a felelősséget. Csak akkor tudja jól tovább vezetni a mérkőzést, ha ezekből a hibákból a lehető leghamarabb levonja a tanulságot, és nem csúszik ki a kezéből a meccs. Pont ilyen szituációkban dől el, hogy ki a jó és ki a rossz játékvezető: utóbbi esetben ugyanis a bíró egyik hibát halmozza a másik hibára.
2010. 07. 09. (XIV/27)
