Érdekes, hogy a rohanó amerikai kényelmes vánszorgónak hat a „lassú magyarnak”. Néhány itt töltött nap után nekem úgy tűnik, mi trappolunk gyorsabban a kelleténél.
Segítséget kérve – bőrszíntől függetlenül – megállnak, és számíthatok rá, hogy a problémám megoldást nyer. A metrómegállóknál ugyan nem áll 6-8 ellenőr, hanem okos gépekbe kell a pénzt vagy creditkártyát elhelyezni, de a nehézségekkel küzdő turista mindig talál valakit, aki nem áll tovább segítségadás nélkül.
Rend és fegyelem: Washingtonban a kereszteződésekben a gyalogos számára a lámpa kiírja, hány másodperc áll rendelkezésére, hogy átérjen a túloldalra. Az obeliszk méretű rendőrök pont ott vannak, ahol lenniük kell. New Yorkban a világ közepének számító Times Square police depója is nyugalmat, biztonságot sugároz. Pedig a 42. utca és a Broadway kereszteződésében a népsűrűség csak ázsiai mértékkel mérhető – a nap bármely szakában. Princeton ismert egyetemi központjának bejárata közelében csak „egy kicsit” szabálytalan parkolót találtunk. A traktor méretű autójából kiszálló rendőr megkérdezte, tud-e nekem valamit segíteni. Megnyugtattam, hogy jól vagyok, az autóm is, csak feleségem akadt el az egyik üzletben, de ő ígérte, hogy mindjárt jön. Mellékesen említettem, hogy Európából „származom”, mire mosolygott, és minden jót kívánt. Sok fénykép készítésével igyekeztem megörökíteni ezt a világot. A technika a látványt képes importálni, de az emberek stílusát, a dolgokhoz való hozzáállását, a nyugalmat sugárzó viselkedésüket nem tudtam becsomagolni és számunkra otthon is használhatóvá tenni. Tudom, hazajövök, és pár napig, talán egy-két hétig is képes lehetek olyan lenni, a dolgokat úgy tenni, mint ők odaát, de szép lassan felveszem a hazai ritmust, és már csak a memóriámban tárolt képek őrzik az odaát színeit.
Az Államokban sokan szeretik a sportot. Nem csak nézni. Sokan, nagyon sokan futnak. Tehetik – majdnem mindenhol –, sehol nem éreztem a kipufogógáz szagát. A széles sugárutakon, parkokban, hidakon – futnak. Futnak MP3-lejátszóval, rádióval, stopperrel és pulzusmérővel felszerelve, hölgyek, urak, lányok és fiúk. Futnak gyorsan, futnak lassan. Nem csak divatból. Egyetlenegy helyet találtam, ahol tiltva volt a „running”: az arlingtoni temető.
Nem a baseball és nem a tojáslabda volt, amit szinte állandóan láthattam az autóból kitekintve, hanem a gömbölyű labda, és lábbal rúgták! Bár hallottam, mégis megdöbbentem. Óriási mezőkön, a farmok között 4-5-6 labdarúgópályát építenek, és ezek telis-tele vannak fiatalokkal. Tévedés veszélye nélkül kijelenthető, a foci meghódította a korábban a chipsre és tojáslabdára tapadt generációt.
Azért futólag még térjünk vissza a kisebbik labdához. Mivel az év negyedik és egyben utolsó Grand Slam versenyének második hetében – néhány váratlanul idő előtt búcsúzótól eltekintve – már valóban csak a legjobbak szórták egymásnak az elérhetetlennek tűnő labdákat. Az időnként 130-150 km/órás sebességgel vonalakra vagy annak közelébe bevágódó labdákat (az adogatások 200-220 km/órával „közlekednek”). A fogadó fél nemcsak visszaüti a labdát, hanem gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja ellenfelét. Akik képesek „belülről”, a játék alakulásával együtt követni a mérkőzést, és még netalán szurkolnak is az egyik játékosnak, hatalmas mennyiségű adrenalinhoz képesek hozzájutni. Természetesen annak is lehet szemet gyönyörködtető, aki „csak úgy” nézi, mert ez egyike az igazi látványsportoknak, amely képes sok nézőt, s így sok pénzt termelni.
Egy átlagember számára felfoghatatlan mennyiségű pénzek fordulnak meg egy ilyen tenisztornán, úgy, hogy a viadal egyébként bőségesen nyereséges.
A hölgyek egyéni viadalában a legjobb nyolc közé az első hat kiemelt jutott (Wozniacki, Clijsters, V. Williams, Stosur, Schiavone és Zvonarjova), és két nem kiemelt, az észt Kanepi és a szlovák Cibulkova. Az elődöntőkbe pedig már csak kiemeltek kerültek. Wozniacki, Williams és Zvonarjova két-két szettben, míg Clijsters háromban nyert. A döntő egyik résztvevője a tavalyi győztes belga volt, az amerikai fekete hölgyet legyőzve, míg a másik ágon – meglepetésre – az orosz hölgy került be legyőzve a lengyel felmenőkkel rendelkező dán Wozniackit.
A döntőben a belga kismama összesen három játékot ajándékozott Zvonarjovának. És Kim Clijsters már emelte is magasba pici kislányát, mintha mindent neki köszönhetne. Lehet ebben valami, mert szülési szabadsága óta már a második GS-trófeát emeli magasba, előtte pedig csak döntőzni tudott.
A férfiaknál öten voltak kiemeltek a legjobb nyolcban (Nadal, Federer, Djokovic, Söderling és Verdasco), míg a négy között csak Juzsnij volt kakukktojás, akit a bombasztikus formában játszó Nadal asztal simaságú három szettben búcsúztatott. A másik ágon azonban hatalmas küzdelem zajlott. Federer sokkal agresszívabban játszott az elmúlt versenyekhez képest, és 1:0-ra, majd 2:1-re is vezetett a szetteket tekintve. A szerb Djokovic rendkívül magas színvonalú játékkal azonban kiegyenlített. A döntő játszmában a svájci fenoménnak 5:4-nél két mérkőzéslabdája is volt, hogy létrejöjjön a várva várt Federer–Nadal-döntő. A szerb azonban utópisztikus labdameneteket nyert meg, és így ő készülhetett Nadal ellen. A döntőre egy esőszünetes nap után, hétfőn került sor. A szerben azonban ez sem segített, csupán a második szettet hozta el. Így Nadal – New Yorkban először – magasra emelhette a számára annyira áhított trófeát. Mi magyarok is örülhettünk, mert a junior lányok páros versenyében Babos Timi győztes lett, és a fiúk junior versenyében Fucsovics Marci bizonyította, hogy nem véletlenül nyert Wimbledonban, mert itt is elődöntőzött, és ez igencsak biztató a magyar tenisz számára.
2010. 09. 17. (XIV/37)
