Nem érte váratlanul a közvéleményt, hogy a magyar válogatott sima, 2–0-ás vereséget szenvedett Stockholmban, mint ahogyan az sem, hogy hazai pályán, ha nehezen is, de legyőzte a nála jóval hátrébb jegyzett moldovai csapatot. Ezeket az eredményeket alighanem a sokat kritizált Erwin Koemannal is elérte volna a nemzeti tizenegy, ráadásul a pályán látottak nagyon kevés okot adnak a bizakodásra.
Ennyire talán mégsem elkeserítő a helyzet. Amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség nyáron újjáalakult vezetősége nem szavazott bizalmat az előző sorozatot sikertelenül befejező szakmai stábnak, és az edzői posztra Egervári Sándor került (aki 2009-ben világbajnoki bronzig repítette az U20-as válogatottat), sem az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, sem Csányi Sándor, a szövetség új elnöke nem ígért Európa-bajnoki részvételt, ami az eddig megszokottakhoz képest meglepően hatott. A tervek szerint körülbelül négy év alatt szeretnének felépíteni egy elsősorban fiatalokkal felálló erős válogatottat, amely a következő selejtezősorozatban már esélyesként indulhat – hangoztatták többször is. A cél eléréséhez pedig nagyszerű támogatóra leltek Orbán Viktor személyében, aki ugyancsak a magyar csapat hosszú távú felépítéséről beszélt.
Az eddig látott két tétmérkőzés kapcsán azonban felmerülhet a kérdés, mégis miben változott a csapat, ha az eredmények ugyanazok? Ha megpróbálunk a sima vereség és a papírforma szerinti győzelem mögé nézni – ami tegyük hozzá, az évtizedes kudarcok után nehézkes –, láthatjuk: nagyon is sok mindenben. Először is visszatért a csapatba Gera Zoltán, akire Egervári Sándor csapatkapitányként számít, ráadásul a Fulham játékosa, klubjához hasonlóan itt is a támadásokat szervezheti. Másodszor, az új nemzeti csapatban már nem kapnak helyet azok a kiöregedett vagy formán kívüli játékosok, akik teljesítményükkel nem nyűgözték le a magyar szurkolókat, mégis kirobbanthatatlannak tűntek a válogatottból. Helyettük a fiatal generáció kerül középpontba, olyan futballistákkal, akik a korosztályos világbajnokságról bronzéremmel tértek haza, vagy akár aranycipővel, mint ahogy tette azt Koman Vladimir is, akit Egervári elsőként épített be a nagycsapatba a fiatalok közül. Az előző időszakkal ellentétben az új kapitány azt ígérte: jóval támadóbb felfogásban küldi majd játékosait a pályára, ami az eddigi bizonytalankodások ellenére azért olykor csakugyan felismerhető volt. És bár a teljesen újjáalakult védelem rutintalansága bizonyos helyzetekben egészen rémisztően hatott, ne felejtsük el, hogy olyan, a húszas éveik elején járó játékosokról van szó, akik előtt minden bizonnyal szép jövő áll. Hogy ezek a változtatások milyen eredményt hoznak majd, egyelőre nyitott kérdés. De talán ennél is fontosabb, hogy úgy tűnik, változhat az a bosszantóan kilátástalan hozzáállás, ami az előző sorozatot gyakran jellemezte, játékosi és edzői oldalon egyaránt.
Na meg persze szurkolói oldalon, hiszen a magyar focibarátokat a hatalmas lelkesedés mellett mára leginkább a türelmetlenség jellemzi – ez persze részben érthető is. Könnyen észrevehető volt ez a Magyarország–Moldova meccsen, ahol az első félidei vergődés után előbb szidták, majd néhány perccel később óriási üdvrivalgással köszöntötték a második játékrészre kivonuló csapatot. A magyar válogatott meghálálva a bizalmat, ha nyögvenyelősen is, de két vállra fektette ellenfelét.
A találkozó utáni sajtótájékoztatón Egervári elmondta: „Két támadót küldtem előre a második félidőben, így hosszú idő után újra győzni tudtunk, ami biztató a jövőépítés szempontjából. A mérkőzésen lényegesen többet tartózkodtunk az ellenfél térfelén, mint az elmúlt időszakban, persze ez nem jelenti, hogy ezentúl minden meccsen öt gólt fogunk rúgni” – tette hozzá a szakember.
Némileg árnyalja a keddi győzelmet, hogy a korábban Egervári Sándor által irányított korosztályos válogatott óriási meglepetésre nem érte el az Európa-bajnokságon való részvételért vívott rájátszást. Ez pedig újabb kérdéseket vet fel, hiszen a megbolygatott fiatal csapat sikerének hiánya még sokba kerülhet a magyar labdarúgásnak.
Azt, hogy a csapat körül valójában mi és hogyan változott, csak hosszú hetek, hónapok munkája tudja majd megválaszolni. Egyelőre annyi biztos: az új vezetőség nagy álmokkal, de józanul vág neki az előtte álló időszaknak; hogy ez mire lesz elég, nem tudhatjuk.
2010. 09. 10. (XIV/36)
