Sok minden történt a magyar labdarúgó-válogatott háza táján az utóbbi egy évben. 2009 szeptemberében még elhittük, hogy a csapat kijuthat a dél-afrikai világbajnokságra, megveri itthon a svédeket és megőrzi második helyét a csoportban. Nem így történt. Az akkor még Erwin Koeman vezette nemzeti tizenegy az utolsó másodpercekben, egy komikus góllal drámai vereséget szenvedett a svédektől, majd egészen a negyedik helyig csúszott vissza a csoportban. Ott a helyünk, mondhatnánk, de a tavalyi év tavasza ennél sokkal többet ígért. Aztán a kudarc után új vezetőség, új edző érkezett és vágott neki az Európa-bajnoki selejtezősorozatnak. Csakhogy Egervári Sándor irányításával újra kikaptunk a svédektől, alig tudtuk magunk alá gyűrni Moldovát, majd Huszti Szabolcs lázító levele kis híján megosztotta a csapatot. Ennek ellenére két fantasztikus győzelemmel zárta az évet a csapat, az utolsó, finnek elleni sikernél pedig felállt, és győztesen jött ki egy vert helyzetből. Erre pedig nagyon régóta nem volt példa a magyar labdarúgásban.
„Amikor a nyáron leváltották az előző vezetőséget és Csányi Sándor lett az MLSZ új elnöke, majd Egervári Sándor a szövetségi kapitány, biztos voltam abban, hogy jó kezekbe került a magyar futball. Mégsem indultak jól a dolgok, az angolok elleni barátságos meccsen nem tudtunk jól játszani, a svédektől pedig ismét kikaptunk az első selejtezőn” – kezdte értékelését a Heteknek Mészöly Kálmán egykori világválogatott labdarúgó, volt szövetségi kapitány.
Valóban nehezen akart összeállni a csapat, a fiatal játékosokat sok kritika érte, a sajtó a válogatott belső gondjaitól volt hangos. Ebben az egyébként is nehéz helyzetben Huszti Szabolcs úgy döntött, nyilvánosságra hozza személyes sérelmeit, és nyílt levelet intézett a válogatott felé. Az orosz Zenit játékosa időt kért Egervári Sándortól, és azt mondta, jelenleg a klubjára akar koncentrálni. A szövetségi kapitány ezután többször próbálta keresni Husztit, hogy személyesen rendezzék a dolgot, a futballista azonban elérhetetlenné vált. Egervári a többiekkel gondosan átbeszélte a levelet, majd felrázta a társaságot a San Marino elleni selejtezőre. Ezen a mérkőzésen a magyar válogatott 8–0-ra győzött és roppant látványos játékkal ajándékozta meg a kilátogató nézőket. Ilyen nagy különbségű győzelmet utoljára 1982-ben aratott a csapat, akkor 10–1-re Salvadort verték meg Nyilasi Tiborék. A siker nagyon jókor jött, visszatért a játékosok önbizalma és elhittük: lehet keresnivalónk Helsinkiben. Egy olyan ellenféllel szemben, aki nálunk előrébb jegyzett.
„Nagyon nagy dolog, hogy Huszti Szabolcs levele után így talpra tudtunk állni. Fennállt a veszélye annak, hogy az eset megosztja majd a csapatot, ám kellőképpen reagálták le a többiek felé az ott leírtakat. A vezetőség ebben a nehéz szituációban is a helyén volt. Ezek után fantasztikus volt látni a finnek elleni győzelmet. Végre olyan csapatunk van, aki nem rezel be az ellenféltől, megvolt a kellő önbizalom, és mentünk előre. Amikor az utolsó pillanatokban Elek nagy iramban megindult az északiak kapuja felé, és Dzsudzsáknak passzolt, aki ballal kilőtte a jobb alsót, az egészen csodálatos volt. Ránk, magyarokra sajnos sohasem volt jellemző, hogy így küzdünk, ennyire hajtunk a meccs legvégén, nagyon örülök, hogy ilyen válogatottunk van” – foglalta össze a mérkőzés lényegét a korábbi 61-szeres válogatott Mészöly Kálmán. Hogy hogyan tovább, azt a Szőke Szikla becenévvel felruházott volt labdarúgó sem tudta pontosan megmondani. Arra a kérdésre azonban, hogy a jövőben is felvesszük-e majd a versenyt a komolyabb csapatokkal, csak annyit mondott: „Ne vicceljen már! Látta hogyan játszott
a csapat? Igaz, hogy nem lesz könnyű dolgunk, főleg a hollandok elleni tavaszi selejtezőkön, de biztos vagyok abban, hogy megálljuk a helyünket. Egyetlen dolgot sajnálok nagyon, hogy az olimpiai korosztály nem tudott kijutni a korosztályos Európa-bajnokságra.”
A mérkőzés egyik legjobbja éppen a korábbi U20-as válogatottal Vb-bronzot nyert Koman Vladimir volt, aki a második félidőben óriási labdákat osztott ki támadóinknak. Merthogy bármilyen meglepő, többes számban használhatjuk a támadó jelzőt az idegenben pályára lépett magyarokkal kapcsolatban. Többek között ennek is köszönhető a siker, na meg persze annak, hogy végre egyszer a mieinknek volt szerencséje a lefújás előtti másodpercekben. Egy barátságos mérkőzés még mindenképpen vár ránk ebben az évben, tavasszal pedig két hollandok elleni meccsel folytatódik a sorozat.
Egy biztos, a magyar csapat nem kis tettet hajtott végre azzal, hogy idegenben előbb megszerezte a vezetést, majd az egyenlítés után győzni tudott. Utoljára éppen a finnek ellen lőttünk ilyen emlékezetes, utolsó másodperces gólt 1997. október 11-én. Az a pontszerzés akkor pótselejtezőt ért. Egy év múlva, pontosan ezen a napon, az utolsó selejtezőn éppen őket fogadjuk.
2010. 10. 15. (XIV/41)
