Látszólag kis ország vagyunk, mégis benépesítjük földünk minden kis szegletét. Sokan aggódtunk, mi lesz a mi fiúnkkal hazánktól távol, több mint ötezer kilométerre. Aztán nem akartunk hinni a saját fülünknek, mikor felhangzott az USA keleti partjáról a „ria-ria-Hungária” buzdítás és a „Zsolti, üsd ki, üsd ki” kórus. Erdei hazai szorítóban érezhette magát, és ezt igyekezett is meghálálni a szurkolóinak. A nyolcmenetes mérkőzés minden menetét megnyerte – a negyedikben és a nyolcadikban kifejezetten látványos ökölvívást láthattunk. Természetesen hatásosabb lehetett volna egy gyors kiütéssel bemutatkozni az „újvilágban”, azonban a biztos győzelem után erre még lesz lehetősége a jövőben.
A mérkőzés különleges nehézsége abban rejlett, hogy több különböző és egymásnak ellentétes feltételnek kellett Erdei Zsoltnak megfelelnie. Egy teljesen új környezetben, egy évi mérkőzéshiánnyal, közel harminchét évesen, huszonöt bokszolással eltöltött évvel a háta mögött kellett volna nyitott, virtuóz, nézőket elkápráztató, kockázatokat is vállaló bunyót produkálnia. Mindezt úgy, hogy vele szemben nem egy áldozati bárányt „tálaltak fel”, hanem egy nála tíz centiméterrel magasabb, Balatont átölelő karokkal rendelkező, minden testrészét folyamatosan össze-vissza mozgató és kíméletlenül kemény jobbhorgokat ütő ellenfelet. Ráadásul Onyango nem győzni akart, mert tudta, erre nem lehet esélye, de arra igen, hogy mindent megtegyen egy súlyos vereség elkerülése érdekében, torzóvá változtatva egy látványosnak ígérkező meccset. Madár végül jól döntött.
A legfontosabb feladatot teljesítette. Láthattunk pontosan elhelyezett találatokat, sorozatokat, látványos elhajlásokat, Zsolt jó állóképességéről tanúskodó lábmunkát. Az összefejelésekkel szerzett kék-zöld foltjain kívül egészségesen távozott a ringből, csupán az egy évnyi mérkőzéshiányból felrakódó rozsdát hagyta hátra a szőnyegen. Mérkőzése után azt mondta: „Óriási volt az elvárás, meg kellett mutatnom, hogy tudok bokszolni, de én sem vagyok teljesen elégedett. Tudom, voltak helyzetek, amikből többet is kihozhattam volna. Azonban fontos volt, hogy távol tartsam magam tőle, mert higgyék el, a jobbhorgai sziklából is vizet fakasztottak volna.” Zsolt azt nyilatkozta, hogy Németországban is gyakran tapasztalta a szurkolók szeretetét, de amit itt kapott az első mérkőzésén, az teljesen váratlanul érte. A kint élő magyarok csodálatos hangulatot teremtettek számára. Jó lesz ide visszajönnie. Mert Madár – mint nyilatkozta – a mérkőzés után repül haza családjához, hogy megölelhesse őket. Majd alaposan kielemzi mérkőzését jelenlegi edzőjével, idősebb Balzsay Károllyal.
A szakma számára a legfontosabb Erdei Zsolt nemzetközi menedzsere, Christof Hawerkamp és promótere, Lou DiBella véleménye. A jövő szempontjából valójában ezek az értékelések a meghatározók. Hawerkamp szerint az egyéves kihagyás és az új környezet magyarázat lehet az időnkénti pontatlanságra. Azonban Zsolt gyorsasága, jó védekezése biztos alapot jelent, amire építeni lehet. Nem titkolt izgalommal várja a következő, még nagyobb lépést jelentő találkozót.
DiBella szerint az első vagy a második menetben Zsolt befejezhette volna egy kiütéssel a meccset, de számára valószínűleg hasznosabb volt a menetek számának gyarapítása. S a lényeg: „Büszke vagyok rá, hogy megtette az első lépést, amiről sokan úgy gondolják, kis lépés volt, de valójában ez fontos és jelentős ugrás volt a jövőbe Zsolt számára.”
A folytatást kutatva a három nagy szervezet: a WBC, WBO, IBF közül az elsőbe tűnik legvalószínűbbnek a betörési kísérlet. Sokat jelent, hogy Erdei ennek a szervezetnek az égisze alatt verte meg a cirkálósúlyú vb-címmérkőzésen Fragomenit. Ebben a szervezetben kerül sor december 18-án a Jean Pascal–Bernard Hopkins vb-címmérkőzésre. A találkozó kimenetele is meghatározhatja Zsolt és promótere terveit. Az biztos, hogy leghamarabb 2011 tavaszára várható a következő mérkőzés. Az arra való teljes felkészülésre – mintegy két hónap – már Amerikában kerül sor, ahová Madár és családja már együtt repül.
2010. 11. 26. (XIV/47)
