Amióta Szécsi Tamás a 400 vegyest „magyar számmá” nyilvánította, mindig izgatottan várjuk az úszóvilágversenyek utolsó napját. Így voltunk ezzel most is, nem alaptalanul. Cseh László, Verrasztó Dávid, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa korábbi eredményei jogosan töltöttek el bizakodással.
Lacika olimpiai ezüstjei, római vébébronza, vagy akár a sanghaji kiábrándító 200 pillangós kezdése után 200 vegyesen elért harmadik helyezése fényében ez a várakozás természetesnek hatott. Katinka világ- és Európa-bajnokként állhatott a rajtkőre, míg Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnoki bronzérmesként. Négyük közül egyedül Verrasztó Dávid jutott döntőbe, ahol hatodik lett, 3,97 század másodperccel elmaradva idei legjobbjától, amivel dobogós lett volna. Röviden: a magyar kártyajátékban ezt a szereplést betlinek nevezik. Sajnos további szomorkodásra adott okot Hosszú Katinka teljes (le)szereplése, aki a római vébén egy aranyat és két bronzot is nyert. Sanghajban egy kínkeservesen kiküzdött hatodik hellyel fejezte be szereplését. Verrasztó Evelyn másodpercekkel maradt el legjobb eredményeitől. Jó helyezést vártunk a 4×100-as férfi vegyes váltónktól, de a tizenötödik helyükkel elmaradtak a kvalifikációt érő tizenkettedik helytől is.
Okok? Van bőven – elfogadható és kevésbé jogos egyaránt. Kiss László kapitány bevallotta, hogy a hatórás időeltolódás és a párás levegő miatt az akklimatizációra hat nap helyet kilenc-tíz napot lett volna szerencsésebb fordítani.
A páratartalom Sanghajban ugyanis magasabb volt, mint Pekingben. Cseh Lacit – akinek akkor is köszönettel tartozunk, ha semmit nem érne el a jövőben – tizenegy éves kora óta asztmával kezelik, ezért is kezdett úszni. A vasárnapi sanghaji időjárás sajnos megoldhatatlan feladat elé állította. Dave Salo amerikai edző tanítványai közül sokan nyertek vébécímet Sanghajban, Katinka még érmet sem. A kiváló úszónő rajong edzőjéért, kapcsolatuk jól működött korábban, London közeledtével félő, az érdekek átminősülnek. Ahogy Kiss László fogalmazott: Katinka nem volt felkészítve erre a versenyre… Verrasztó Evelyn sokat betegeskedett, de azt olvashattuk, hogy utolérte magát, csak az volt a baj, hogy mások is, mégpedig a medencében.
Ami a vízilabdázóinkat illeti, Kemény Dénes szerint a célkitűzés erre az évre: utolérni a legjobbakat. Az elődöntőben a szerbek ellen a harmadik negyed vége előtt 4 másodperccel – mikor négy góllal vezettünk – úgy tűnt, a szerbfóbiánkat végre leráztuk, de nem. Igaz, kvalifikáltuk magunkat Londonra, de ez a gombóc (negyedik negyed 1:4) megszorult a torkunkban.
A sportot szerető, értő és a jó eredményekért szurkolók szomorkodása itt nagyjából véget érhet. Gyurta Dani és edzője, Széles Sándor olyat alkotott, amivel a magyar sport legnagyobbjai közé emelkedtek. Daninak ehhez 200 mellen a négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok, a világversenyeken nyolc éve veretlen, világcsúcs részidőkkel kezdő Kitadzsimát kellett legyőznie. Megtette. A tőle megszokott hajrával. Ő nem volt tengerentúli edzőtáborokban, itthon készült, hihetetlen tudatossággal, pozitív gondolkodással, önbizalommal és elképesztő elszántsággal. Mellékesen 100-on országos csúccsal a hatodik, pontszerző helyen végzett. Az ajkai Kis Gergő, Farkas András tanítványa „nem tervezett” két bronzot termelt, 800-on és 1500-on. (Kis Gergőről szóló portrénkat lásd az 20–21. oldalon.)
Fiatal bajnokainkra jogosan büszkék lehetünk. Biczó Bence döntős nyolcadik helye 200 pillangón több mint biztató. Bernek Peti az előfutamban a második időt úszta, amivel a döntőben ötödik lehetett volna, de a középdöntőben lassabb volt, és „csak” tizedik lett. Roppant büszkék lehetünk Takács Krisztiánra is. A leggyorsabb számban, 50 gyorson tudott a legjobbak közé, azaz a döntőbe kerülni országos csúccsal, végül hatodik lett. Így 50-től 1500-ig ott vagyunk a legjobbak között!
2011. 08. 05. (XV/31)
