Az NBA a világ legerősebb kosárlabda-bajnoksága. A pénz mellett hatalmas hírnévvel és megtiszteltetéssel jár azon 30 csapat egyikében szerepelni, amelyek folyamatos jelleggel részt vesznek az észak-amerikai kosárlabdaligában. A bekerüléshez sok mindennek kell összeállnia. Ezek közül néhány: 1. Legyen meg a megfelelő termeted és fizikai felépítésed (ott az alacsony játékos is 190 centiméteres). 2. A származás sem mindegy, ázsiai amerikai még soha nem került az NBA-ba. 3. Kell egy jó egyetem, ahol erős a kosárlabdacsapat, mint például Észak-Karolinában, ahonnan Jordan is bekerült az NBA-ba. 4. Az NBA játékosválogatóján vigyen el egy jó csapat. 5. Ne a tartalékcsapatba kerülj. Nos, Jeremy Linnek ebből a néhány kiemelt tulajdonságból egy sem adatott meg! A maga 191 centiméteres magasságával, tajvani származásával és a sport területén egyáltalán nem erős Harvardi Egyetemével a kifejezetten esélytelenek igencsak népes táborát gyarapította.
A most 23 éves Lin már a középiskolában győzelemre vitte a csapatát. Továbbtanulása miatt számos egyetemre elküldte a kosártudását bemutató DVD-jét, de mindössze két egyetem érdeklődött iránta, amelyek közül ő a Harvardot választotta. Eddig a történelemben mindössze két játékos tudott a Harvardról az NBA-ba kerülni, legutoljára több mint ötven évvel
ezelőtt. Lin ennek ellenére nem hagyta abba a kosárlabdát, egyetemi játékával alaposan felrázta a nagynevű amerikai Campust: 2010-ben 21:7 arányú győzelmi mutatót ért el vezetésével a csapata, amilyet a Harvard még nem látott. Ugyanebben az évben jelentkezett is az NBA játékosbörzéjére, ahol nem járt sikerrel, egy csapatnak sem kellett. Többszöri próbálkozásra (ami a draftrendszerben igencsak kockázatos vállalkozás) végül a Golden State Warriors csapata szerződtette. Még ezzel sem lett egyenes útja az NBA világába, ugyanis semmi maradandót nem tudott itt alkotni, inkább a D Ligában kapott lehetőséget, ami a tartalékos játékosok bajnoksága. A következő évben meg is váltak tőle, majd a Houston Rockets vette magához, de mindössze néhány nap után túladtak rajta. Ekkor a New York Knicks igazolta le, szinte a cserejátékos cseréjének. Ebben a csapatban is megjárta a D Ligát, azonban ottani jó teljesítménye miatt visszahozták a nagy csapatba, amin éppen hatalmas sérüléshullám ment végig, így játéklehetőséget kapott: csereként beállva ő irányította a Knickset a New Jersey Nets ellen idén február 4-én, amikor 25 pontot szerzett és 7 gólpasszt adott. Nem volt kérdés ezután, hogy többet kell játszatni Lint, amit csapattársa, a LeBron Jamesszel egy időben draftolt szupersztár, Carmelo Anthony is javasolt az edzőjüknek. Az ezután következő mérkőzéseken már kezdőként lépett a pályára, és összesen zsinórban hét meccset nyertek a vezetésével. Ráadásul több rekordot is megdöntött Lin, például az első négy mérkőzésén, amelyen kezdőként lépett pályára, ő dobta összességében a legtöbb pontot az NBA történelmében, összesen 109-et (őt Allen Iverson követi 101-gyel, majd Jordan 100-zal, Derick Rose 69-cel és LeBron James az ötödik ezen a ranglistán 62 ponttal). Nem mellesleg ezen sorozat egyik állomása a Los Angeles Lakers ellen volt, ahol 38-at hintett Lin, többet, mint Kobe Bryant!