A 46. Super Bowl döntőjében az idei év két legjobb és legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapata, a New York Giants és a New England Patriots feszült egymásnak az Indiannapolis-ban található 70 ezer férőhelyes Lucas Oil Stadionban. Ráadásul magyar származású résztvevővel, mégpedig a hazafiakat erősítő Meskó Zoltán személyében. A Temesváron született fiatalember 11 évig élt Romániában, de a 12. életévét már Amerikában kezdhette meg, hiszen édesapja zöldkártyához jutott. Rúgótechnikájára korán felfigyeltek, így lett punter. A punter akkor jut szóhoz, amikor egy csapat 3 támadási kísérletből nem tud 10 yardot haladni, így visszarúgják a labdát az ellenfélnek. Zoltán remekelt labdaelrúgásban az egyetemi években, így nem volt meglepő, hogy az egyik legjobb helyzetből várhatta az NFL játékosbörzéjét, amikor a nagycsapatok játékosokat választanak, legfőképp hiányposztokra. Zoli eddig remekül megállja helyét a profi ligában, a legjobb punterek között tartják számon.
A rájátszás első körében a bostoni hazafiak pihentek, majd egy héttel a Wild Card kör után a Tim Tebow vezette Denver Broncost fektették két vállra. A konferenciadöntőben pedig a Baltimore Ravens ellen nyertek egy végletekig kiélezett mérkőzésen. Az óriásoknak ennél sokkal nehezebb dolguk volt, hiszen két meccs helyett hármat kellett nyerniük, ha a nagydöntőbe szerettek volna kerülni. Először az Atlanta Falconst győzték le elég simán, majd a tavalyi bajnok felett arattak diadalt egy pontgazdag mérkőzésen. A főcsoportdöntőben a liga talán legjobb védelme látta őket vendégül San Franciscóban, ám a Giantsnek ez sem okozott akadályt, így bejutottak a Super Bowlba.
A Super Bowl Amerika egyik legfontosabb sporteseménye. Lassan nemzeti ünneppé avanzsál, sőt, világszerte több millióan nézik, időeltolódástól függetlenül. A tavalyi döntőt 111 millió néző követte csak Amerikában, ami a jelenlegi rekord is. Míg az első Super Bowl idején egy jegy 12 dollárba került, addig jelenleg az ár 800-1200 dollár között mozog. A licitálós oldalakat már meg sem kell említeni, hiszen ott több ezer dollárt is elkérhetnek egy belépőért. Valamit tehát nagyon tudnak ott a tengerentúlon.