Ebben a listában azokat sorolják fel, akik a szerkesztők szerint a legnagyobb hatást gyakorolják az emberiségre az adott évben. Az érdekesnek tűnő eredményt a Time is egyből egy magyarázó mondattal vezeti fel: „A hatás természete változik." „A mikrofonok és televízió feltalálása előtt egy vezetőnek ki kellett állnia a tömeg elé és ordítania kellett. Ma elég, ha a Twitteren megoszt egy mondatot, ami milliókat ér el egy pillanat alatt. A befolyásolás soha nem volt könnyebb - vagy mulandóbb."
A Jeremy Lin februári berobbanásakor szárnyakat kapott New York Knicks teljesítménye az utóbbi időben alábbhagyott ugyan, a keresztény hitét büszkén valló irányító mégis jelentős előítéleteket rombolt le, és gyermekek millióinak mutat azóta is jó példát. „Eloszlatta azt a nézetet, mely szerint ázsiai-amerikai irányító nem tudja az NBA-t meghódítani, illetve azt is, mely szerint egy világklasszis sportoló nem tud egyszerre kiváló tanuló is lenni" - írja Linről szóló bejegyzésében a Time hasábjain Arne Duncan, az Egyesült Államok oktatásügyi minisztere, majd a Time magazin bevezető mondatára utalva folytatja: „Ellentétben azzal, ami fentebb olvasható, a 23 éves Jeremy Lin sikere nem egy hirtelen jött eredmény. Valójában ő a sikert régimódian érte el: kiérdemelte. Nagyszerű látni, amikor jó értékeket jutalmaznak a profi sportban, mert nem mindig ez a helyzet. Jeremy egy dologra figyelt, a győzelemre. Nekem mindegy, hogy ázsiai gyerek vagy, vagy fehér, vagy fekete, vagy hispán, Jeremy története azt mutatja, hogy ha határozott vagy, fegyelmezett és becsületes, akkor neked is van lehetőséged az esélytelenség fölé kerekedni!" - zárja Jeremyről szóló sorait a miniszter.
Jeremy a nevéből szójátékkal képzett Lin-sanity (insanity=őrület) jelenség kiváltójának az Istenbe vetett hitet említi, erről szóló kijelentése februári debütálása óta fent van hivatalos honlapján.