A pénz csinálja a futballt - ez a mondás kisebb vagy nagyobb részben a többi versenysportágra is igaz. Ugyanakkor a hagyományos sikersportágaink, amelyekre ezúttal is büszkék lehetünk, kevésbé „pénzesek", így ezekben az anyagi hátrányokat nagyobb eséllyel lehet áthidalni a sportolók tehetségével, szorgalmával és az edzők szakértelmével - mondta a Heteknek Szabados Gábor sportközgazdász azzal kapcsolatban, hogy vajon mennyiben pénzfüggő egy sikeres olimpiai szereplés.
A szakember szerint a Peking és London között „félúton" történt kormányváltás, illetve a sporttámogatásban történt változások hatásait „erős túlzás" lenne belelátni eredményességünkbe. Viszont az is igaz - tette hozzá -, hogy a változásoknak köszönhetően a rendszerváltás óta nem látott anyagi segítséget kaphat a sport, és azon belül az olimpiai felkészülés. Az egycsatornás, Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül történő finanszírozás és a társasági adókedvezmény lehetősége Londonban többnyire csak lelki támaszt jelenthetett a sportolóknak és az edzőknek, nevezetesen, hogy a jövőben majd könnyebb lesz. Még nem indultak be a szükséges infrastrukturális fejlesztések, egyelőre az is előrelépésnek számít, ha a klubok a villanyszámla-tartozásaikat ki tudják fizetni.
Óva intett az elbizakodott ünnepléstől Kamuti Jenő, a MOB elnökségi tagja, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is. Mint mondta, mostani eredményeink többnyire az egyéni sportolók - és edzőik - tehetségének és emberfeletti munkájának köszönhetők. Annál is inkább, mert - megfogalmazása szerint - a magyar sportélet „majdnem katasztrofális állapotban van". Az élsportolóknak és a legtöbb edzőnek ugyan nincsenek megélhetési gondjaik, viszont az infrastruktúra siralmas állapotban van. Kamuti Jenő példaként említi, hogy a kiválóan szereplő cselgáncsozóknak nincs központi edzőtermük, valamint uszodából és sportcsarnokból is sokkal több kellene. „Isten őrizz, hogy a mostani sikerek kapcsán a politikai és sportvezetők arra a következtetésre jussanak, hogy minden rendben van" - tette hozzá a MOB elnökségi tagja.