Az ír folkzenekart méltán nevezik a világ leghíresebbjének. Ezt támasztják alá
a statisztikai adatok is: az együttes 37 év alatt 230 lemezt adott ki. Repertoárjukat több
ezer dal alkotja, melyekből más előadók is rengeteget feldolgoztak. Szinte minden
olyan zenekar játszik Dubliners-feldolgozást, amelyik valamilyen formában az ír zene közelébe
került.
A tagok, John Sheahan (hegedű, síp, mandolin, concertina, gitár, ének), Paddy Relly (énekes),
Barney McKenna (tenorbendzsó, mandolin, melodeon, ének), Eamonn Campbell és Sean Cannon
egyaránt mesterei hangszereiknek: a hegedű, a bendzsó, a gitár életre kel a kezeik
alatt. S nem utolsósorban: világhír? muzsikusokként is megmaradtak egyszer? és közvetlen
fickóknak.
A Dubliners zenei gyökereit illetően Sheahan úgy véli, hogy az együttes megjelenése
előtt az ír népzene sokkal inkább a vidékhez kötődött, és később a vidékről
elvándorlók voltak azok, akik magukkal hozták a városba dalaikat, egész zenei világukat.
Ez először újdonságként hatott, azután a hangsúly ide helyeződött át. Írországban
a népzene, a népdal hagyománya tehát mindig is meglehetősen élő volt.
A zenekar 15 évvel ezelőtt járt először Magyarországon, azóta több alkalommal is
felléptek hazánkban. Feltétlenül örömhír az ír népzene kedvelőinek, hogy legközelebb
szeptember 10-én 20 órakor ismét játszanak nálunk, ezúttal a Petőfi Csarnok szabadtéri
színpadán. (Pécsi Tibor)