hetilap

A 20. század katalán mestereit bemutató kiállítás – mely a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg – méltán viseli a fenti címet, hisz tematikájában egy teljes század spanyol képzőművészetét igyekszik felvonultatni a látogatók előtt. Nem könny? vállalkozásról van szó, de a szervezők, úgy tűnik, megfelelően oldották meg a feladatot. Az első teremben a Miró előtti mesterek műveit láthatjuk, Pablo Gargallo szecessziós tükréből a nézelődő köszön vissza, s elmélkedhet ez utóbbi két századforduló párhuzamain. Ez a közeg egy kissé vallásos, egy kissé szentimentalista, s nem utolsó sorban hedonista, mely kellő lendülettel rohan a szürrealizmus őrületbe szédült fantazmagóriáiba. A Miró előtti korszakból Pablo Picasso helyenként klasszikusan tiszta, majd szinte minden izmusba belekóstoló művészete emelkedik ki. Minirajzokat látunk tőle, jegyzettömbből kitépett, kedves színekkel életre keltett szolid varrólányokat, és felfirkált anyagi számvetést. A második teremben Miró és Dalí. Zaklatott "gyermekrajzok", piros körbe, kék négyzetbe zárt megpillantott világegyetem. A föld esszenciái. Fekete karikatúrák, gúnyos "ember-állat-portrék", idegen mesét idéző furcsa keramikák. A gyermeki fantázia játékossága vagy e kísértetszázadtól való eszeveszett, mindent elfelejtő menekülés. Aztán Dalí. Vízözön előtti szobor fotója, meg a rózsa, ami fontos. Éva teremtése és Freud. A harmadik kiállítótérbe érve monológgá lesz a dialógus – ezt A. R. Casamada is így látja. Képén elszigetelt, jellegtelen elemek lebegnek, s igazán csak halvány barnaságuk, nehezen megőrzött szögletességük "köti össze" őket, mikor 1990-et írunk. Majd fehér felhő jön, meg a feketék. Valahogy az ezredforduló környékén megszöknek a színek a palettáról, csak a fekete és a fehér marad, némi szürke, s itt-ott fakó égésnyomok. 1998, s Josep Guinovartnál véget ér a világ, tűzzel perzselt gitár hirdeti az emberbe fagyott zene halálát, s így az emberséges, tiszta élet elmúltát. A múlt századi katalán művészet csak egy szelete az európainak, mégis – a művészet egyetemességénél fogva – a tárlaton jól nyomon követhető száz év történelmének, eszme-, művelődés- és szellemtörténetének képekbe, szimbólumokba zárt, nem feledhető, önkényesen újrateremtett bábeli világa.  A kiállítás megtekinthető november 26-ig a Magyar Nemzeti Galériában (Budavári Palota "C" épület, K-V: 10–18 óráig). (Finta Szilvia)