1994-ben egy súlyos baleset következtében Szabolcs jobb kézfeje olyannyira megsérült, hogy az orvosok el akarták távolítani a hüvelyk- és a mutatóujját. A hüvelykujj nyolc szilánkra törött, a mutatóujj pedig teljesen használhatatlanná vált. Szabolcs mégsem engedett az orvosoknak. Két évi kemény munkájába telt, míg normálisan tudta mozgatni a kezét. Nyolc évvel később pedig dobogós helyezést ért el a profi szkanderesek között.
– Hogyan kezdtél el foglalkozni ezzel a hétköznapinak nem nevezhető sportággal?
– A munkámhoz elengedhetetlen – biztonságvédelmi szakember vagyok –, hogy erőnléti edzéseket végezzek. Edzőtársam, Nagy Miklós több amatőr szkander versenyen is indult már, amelyeket rendre meg is nyert. Azonban Pápán, ahol élünk, csak öt-hat évenként rendeznek versenyeket. Felvetődött, hogy szervezzünk mi egy ilyen megmérettetést. A tárgyi feltételeket könnyen lehetett biztosítani – egy méter magas, 96×67 cm széles asztalok, két könyökpárnával és kapaszkodókkal. Így Szilveszter Kupa néven sort is kerítettünk rá 2001 decemberében, ahová elhívtuk a sportág "krémjét". Itt én minden különösebb felkészülés nélkül a súlycsoportomban a negyedik helyen végeztem. Ezt követően hívtak meg bennünket az Országos Szkander Bajnokság fordulóira, ahol már csak profik versenyezhetnek.
– Sokan úgy tartják, a szkander az "erős emberek" sportja
– Pusztán nyers erővel nem lehet mérkőzést nyerni, szükséges a jó technika is. Példaképpen, amikor elkezdtem edzeni, én a 116 kilómmal nem tudtam megmozdítani egy 65 kilós ember kezét. A technikai fortélyok elsajátítása mellett mentálisan is "rá kell készülni" egy-egy versenyre, hiszen sokszor tized másodperceken múlik a győzelem, és egy ideges, feszült ember nem tud koncentrálni. Nekem a leghoszszabb mérkőzésem tíz másodpercig tartott, de volt amikor két-három másodperc alatt eldőlt a meccs. Amikor "összefogok" az ellenféllel, a szemében látom, milyen erőben van.
– Hogyan készülsz fel egy versenyre?
– A szkanderban az egész test izomzata megterhelés alá kerül. Az alkar, a bicepsz, a mell, a hát, a lábak, a kapaszkodó kéz. Így aztán nincs értelme ráállni egyetlen izomcsoportra, az egész testet meg kell mozgatni. Csigás gépekkel, súlyzókkal azonban nem lehet pótolni az ellenfelet, – egy gépnek nincsenek holtpontjai, különböző csuklófogásai – így én az edzőtársammal gyakorlok. Persze nemcsak a meccsen, a felkészüléskor is vannak holtpontok. Volt amikor annyira fájt mindenünk, hogy a kabátot sem tudtuk felvenni. Ilyenkor néhány napot pihentünk, aztán folytattuk tovább. Az edzésekre azért is szükség van, mert egy versenyen a mérkőzések között nincsenek szünetek, és ha nincs meg a kellő kondíció és rutin, komoly sérüléseket szedhet össze az ember.
– Említetted a Szilveszter Kupát. Pápán ilyen sokan érdeklődnek ez iránt a sport iránt?
– Közel húsz fiatal szeretne foglalkozni a szkanderral. Mivel a profi versenyeken való részvétel feltétele az eredmények mellett az, hogy az illető versenyszer? sportoló legyen, Pápán szkander- egyesület alapításába fogtunk.
– Mi jutott először eszedbe, mikor elérted a jó eredményeket?
– Hálát adtam Istennek, hogy nem hagytam levágni az ujjaimat, és persze örültem, hogy a sok erőfeszítés meghozta a gyümölcsét.
2002. 10. 18. (VI/42)
