Érdemes viszont a felszín mögé pillantani. Úgy tíz éve történt valami a rajzfilmekkel. A korábbi ajdebájos tüll-csipke, kipirult rózsaarc Disney-operettek (Hófehérke, Hamupipőke) korszaka után a m?faj felgyorsult. Berobbant a digitális technológia, soha nem látott térérzet? tájak, árnyaltabb arcjátékkal, valószer? érzelmekkel bíró "szereplők" lettek sztárokká. Akik továbbra sem igényeltek részesedést a bevételből.
Közeledve a század végéhez, a verseny éleződött. A Disney (a m?faj Microsoft-ja) egyeduralmát a Dreamworks csapata törte meg az Egyiptom hercegével. A rivális a Z, a hangya és a Shrek piacra dobásával végképp beszögezte fantáziaországba védjegyét, a félholdról pecázó fiúcska sziluettjét. Nagy munkával készült igényes művekről lévén szó, a "válaszcsapás" csak a megemelt nívóhoz igazodhatott: a gyermek és játéka kapcsolatát újraértelmező Toy Story-filmek és a működő kapitalizmust is kifigurázó Szörny Rt., hogy csak a legjobbakat említsük.
E pazar látnivalók a Pixar stúdió alkotásai, ami a Disney-birodalom kreatív, jó humorú fiatalokkal zsúfolt részlege lehet. Szinte látjuk, ahogy e srácokat belökik a rajzeszközökkel – és számítógépekkel – telezsúfolt ablaktalan stúdióba, mondván "csináljatok, amit akartok, de jó legyen!" Aztán rájuk csapják az ajtót, időnként pizzát hoznak, s várják, hogy megszülessen valami formabontó, elképesztő poénokkal arató filmezet. Ami mellesleg az egész cég versenyképességét is képes szinten tartani.
2003. 11. 28. (VII/48)
