Pierre August Renoir: Csónakázók
A Monet-kiállításra bejutni vágyók kígyózó sorában felvetődik bennem a kérdés: mi vonz ennyi embert erre a tárlatra? A nagy neveknek kijáró tiszteletadás mindenképpen, hiszen felvonul itt Renoirtól Van Goghig, Gustave Courbet-n keresztül Pissarroig, Claude Monet kortársainak szinte elsorolhatatlan sokasága. Ezen túlmenően talán egy alig körülírható életérzés, a lüktető élet iránti leplezetlen rajongás?
A kiállítás azt a rendkívüli pillanatot igyekszik megragadni, amikor az impresszionizmus megszületik, elindítva az "izmusok" hosszú láncolatát, felbomlasztva az akadémikusnak is nevezett realista – mai szóval akár "fotorealista" – ábrázolásmód szilárdnak és megingathatatlannak hitt tradicionális építményét. Teszi ezt azzal, hogy a kortársak hasonló témájú képeit – rézkarcokat, tollrajzokat, litográfiákat, akvarelleket, olajképeket – egymás mellé helyezi. Még akár Monet két, halászhajókat ábrázoló festménye, melyet több mint tizenöt év választ el egymástól, a szülési folyamat mozgófilmjének egy-egy kockája. (Halászhajók – 1869, Három halászhajó – 1886)
Claude Monet: Vízililiomok a japán híddal
2003. 12. 12. (VII/50)
