A csali ("halas" filmről van szó) ezúttal a korábbiaknál erősebb nyitás a felnőtt nézők felé. Tételről tételre haladva, szinte grafikonon lehetne ábrázolni a kilencvenes évek elejétől a folyamatot, ahogyan a korábban a gyermekeknek szánt rajzfilmek szókészlete módosult, s került a történetekbe mind több, a gyerkőcöt kísérő szülő felé kikacsintó poén, utalás, meg olyan stílus- vagy jellemparódia, amit kizárólag a felnőttvilág lakosai értenek – de talán még nem zavarják a kisebbek m?élvezetét.
Az egyensúly a Cápamesében végképp átbillent a tízen túliak felé. A tengeri ha-lak víz alatti New York-jában a gyerek (vagy gyerekeknek szánt) karakterek épp csak megvillannak. A történet a most divatos maffia-vígjátékok poénjait vegyíti a fekete gettófilmek rapper-nyelvezetével. És hát ezek egyike sem a Kazinczy-díjas mondatfűzéseiről híres. Cápák segítségével idézik fel az olasz maffiacsaládok szertartásrendjét, másféle halakkal a fogyasztói társadalom sztárimádatát bábozzák el. A felvágott nyelv? főhős, a "melós" Oszkár lazasága talán Eminem köreiből lett átemelve, és
olyannyira Will Smith (a hal hangja) karaktere, hogy a színész arcvonásait is a halbőrbe vésték. A cápa-keresztapa gesztusai pedig Robert de Niro jellegzetes stílusát hozzák, amit a tévedésből beültetett óvodás-alsóskorú néző jó esetben nem is észlel.
A legapróbb részletekig kidolgozott paródia és a még épp követhetően gyors "jópofa" szövegek teszik a dolgukat: alig tűnik fel a sztori többszörösen is utánérzet jellege, s csak kicsit a rém giccses befejezés, melyben a különféle ellenséges fajok dalolva boronáltatnak össze. Mi, felnőttek tehát kapunk valamit (humort, társadalomparódiát, ezt-azt) a pénzünkért. Nem ártana a gyereknek is valami rajzfilm végre, ami tényleg az övé.
2004. 11. 05. (VIII/45)
