A belépőjegyet megszerezte, a diákigazolványát nemsokára kézbe veheti. Pszichológiaóra az első, pedagógia a második, esztétika a harmadik. Azután matek és filozófia. Felnőtt a lány. Máról holnapra értelmiségi lesz. Az apuka aggódik, de bizakodik: ebből a gyerekből nagy ember lesz. Bár még ugyanúgy issza reggel a kakaót, mint gimnazista lányként, olykor szürcsöl, és evés közben mesél. Még megkéri anyucit, hogy kenje meg a kiflit vajjal, azután hozza oda a mézet. Sebaj, a nyáron
hosszabbakat aludtunk, kialvatlanul viszont nagy súlya van a baracklekváros üvegnek is. Az étvágya viszont a régi. Zabpelyhet is kap, meg zsebpénzt. Reggel nyolctól este nyolcig be van osztva az ideje. Kórusba is járnia kell, jó hangja van. Ebédre nincs idő. A gimis szokások közül a késést viszont el kell hagyni, mondja a bátyja, de ő replikázik. Innen nem lehet elkésni. Kétszer lehet hiányozni egy-egy tárgyból. Akkor még megvan az aláírás. Ezen is túlleszünk, indul a lány, és vidám! Jobbat vár annál, amit a gimnáziumban tapasztalt. Hogy értékeljék az egyéni ambícióit, respektálják sajátos gondolkodásmódját. Csupa pozitív gondolat hullámzik benne, színes jövőt lát, szép meglepetéseket. Ahogy kilép az őszbe, egy tüskés gesztenyeburok pottyan elé, focizik vele. Fölemel a járdáról egy sárga-piros falevelet, le fogja préselni a filozófiakönyvében, az éppen hogy nagyon vastag. Heidegger és Max Weber között eláll majd, és megbarnul. Must illata érződik egy szarvasi házikó kitárt ablaka mögül, cefre, füstölt kolbász szagával keveredik. Érik az idő. Bianka reménysége, tudom, igazi. Legalábbis most, szeptember harmadikán feltétlenül annak tűnik.
2005. 09. 09. (IX/36)
