A környék legnagyobb barlangjának, a Szent István-barlangnak bejárata a
szállótól néhány száz méterre, az országút mellett nyílik: a cseppkőbarlang
legismertebb része a nagyterem, a lépcsőkön keresztül megközelíthető kilátó és a
30 méter magas kupolacsarnok.
A Szeleta-barlang felkeresését összeköthetjük a Molnár-sziklához tett sétával. A
környék másik nevezetes sziklacsúcsa Fehérkő, a sziklamászó sportot kedvelők
gyakorlótere. Az Erzsébet sétányról induló kék turistajelzés vezet minket az 587
méter magasságban emelkedő, függőleges sziklafalak tetejére, ahol a környező
hegyek nagyszerű panorámája tárul elénk.
A természeti látványosságok mellett a Lillafüredre látogatók kulturális
élményekkel is gazdagodhatnak. Aki Felső-Hámorba lesétál, a Központi Kohászati
Múzeum igényesen berendezett termeiben a hazai vaskohászat hőskorának emlékeit
tekintheti meg. Aki pedig Lillafüred tágabb környezetében is sétát tesz,
megtekintheti Nagy Lajos király kedvelt pihenőhelyét, az 1300-as években épült
diósgyőri várat. Lillafüredtől Ómassa felé, körülbelül négy kilométernyire
található az 1777-ben létesített őskohó.
A Miskolc–Garadna útvonalon közlekedő, több mint 30 km hosszú erdei kisvasút,
egykor az erdei munkásokat segítette és szállította, ma már a kirándulók
kedvence. A Hámori-tó mentén végighaladva Magyarországon is különlegességnek
számít a pisztrángos telep. Nemcsak szakmai kutatások és genetikai vizsgálatok,
hanem igazi turisztikai látványosság helyszíne is. Az ide látogatók
megkóstolhatják a hely specialitásának számító, bükkfa tüzén sült,12 fűszerben
pácolt pisztráng fenséges ízét.
Európában egyedülálló a Bükk lábánál található Miskolctapolca: a gyógyhatású
forrásvizével és természetes meleg vizű barlangfürdőjével. Az időjárástól
függetlenül lehet válogatni a termál-, a tavi-, illetve a barlangfürdők között.